A Mathias Corvinus Collegium június elején lezajlott építészeti napján Thomas Albrecht negyvenéves szakmai tapasztalatát sűrítette húsz gyakorlatias tanácsba. A hely szellemének követésétől a tömeg, a homlokzat és a részletek összehangolt kezeléséig terjedő útmutató olyan alapelveket sorakoztat fel, melyek egyszerre táplálják a tradíciót és szolgálják a kortárs tervezést – s melyek birtokában a fiatal építészek időtálló, emberléptékű terek alkotói lehetnek. Most megnézzük, pontosan melyek ezek a tervezési elvek.
A budapesti Mathias Corvinus Collegium hallgatósága június 5-én a „Régi–új harmónia” konferencia keretében ismerhette meg Thomas Albrecht húszpontos ajánlását, melyet a tradicionális építészet újraindításához szán. Albrecht nem általános elméletekről, hanem kézzelfogható, mindennapi döntésekről beszélt: az épület telekhatárától a tetőformáig, az ablakosztás és a díszítés mértékétől az anyagválasztásig – mindenhol megmutatkozó, apró mozzanatokról, amelyek összességükben határozzák meg egy ház helyes léptékét, esztétikai egyensúlyát és élhetőségét.
Az előadás, amelyben Albrecht kifejtette húsz pontját, angolul hangzott el – alább a pontok magyar fordítását közöljük és a Hilmer Sattler Architekten (a német építész saját irodája) munkáiról készült képekkel illusztráljuk.
Húsz pont fiatal tervezőknek
Mindenekelőtt:
Maradj hű a hely szelleméhez, a genius locihoz
– illeszkedj a városszövethez, a telekhatárhoz, a helyi tömegformához, építészethez és anyagokhoz.
1. Használj élénk színeket! – Ezek pozitív energiával töltik meg a teret.
2. Amennyire csak lehet, alkalmazz tiszta, egyszerű formákat! – Kerüld a feleslegesen bonyolult tömegeket. Nota bene: ha választani kell izgalmas és unalmas formák között, a jó építészet inkább az „unalmas” formákból ered.
3. Támaszkodj a meglévő hagyományos sémákra!
4. Minden épületnek legyen látható földszintje, lábazata és szilárd alapozása! – A rusztikus kialakítás sokat segít.
5. Mutasd meg a tetőt is! – Zárd le az épületet tetőszerkezettel, ne hagyd fedetlenül az ég irányában.
6. Emeld ki a legfelső szintet! – Ez vizuálisan könnyedebbé teszi a tömeget.
7. Mindegyik emelet legyen különböző! – Ha nem megy, akkor se legyen háromnál több szint teljesen azonos.
8. Az ablakméretek legyenek változatosak! – A homlokzat egyfajta festmény, és ez ne legyen egyhangú.
9. Alkalmazz ablakosztókat! – Ezek könnyen érthető viszonyítási pontokat adnak.
10. A falba építs be domborműveket és szobrokat! – De kerüld az absztrakt és erotikus motívumokat.
11. Tábla hirdesse az épület nevét!
12. Dátumozd meg az épületet! – Építve a hely és a közösség identitását is.
13. Használd a víz erejét! – A szökőkúttól a medencéig minden örömet okoz, különösen a gyerekeknek (legbelül mindenki gyerek).
14. Építs be spóliumot vagy újrahasznosított építőanyagot! – Az elődök nyomát viszik tovább, ráadásul az emberek nagyra értékelik.
15. Dőljön a mennyezet! – Ferde síkokkal vidítod a teret.
16. Használj íveket! – Ugyan drágábbak, de megtörik a merevséget és játékossá teszik a teret.
17. Csempéssz be bolondos részleteket! – Sok-sok építésznemzedék tette ugyanezt előttünk.
18. Állíts emléket a mindennapok tárgyainak! – Ez megerősíti a használók kötődését.
19. Alkalmazz többszínű építőanyagokat! – A monokróm építészet együgyű.
20. Ügyelj a föld alatti parkolókra! – Egy nagy homlokzati kivágás helyett inkább tervezz két kisebb kaput (egyet a lehajtó, egyet a felhajtó rámpa számára).
Mit jelentenek ezek a pontok?
Thomas Albrecht vendégelőadásának legszórakoztatóbb és egyben leghasznosabb része az az összegzés volt, amelyben húsz javaslatát foglalta össze a korunk épített környezete iránt még felelősséget érző fiatal tervezőknek címezve. Ezeket nem egyszerű receptekként, hanem a hagyományos és helyi építészeti gyakorlatok rövid, praxisorientált hitvallásaként kell elképzelni.
Bevezető ajánlásként – és ez áthatja a teljes listát – különösen fontos, hogy minden épület „hű maradjon a hely szelleméhez”, azaz a genius locihoz. Ez nem pusztán arról szól, hogy az építési telek adottságait és a minimum-követelményeket alapul véve „beleférjünk” a városszövetbe, hanem arról is, hogy a beépítési vonal, az épület formája, anyaghasználata és részletei mind a hely történetéhez és karakteréhez kapcsolódjanak.
Az első konkrét pontban Albrecht a színek erejére hívja fel a figyelmet: használjunk élénk, derűs hangulatú árnyalatokat, hiszen ezek nemcsak feldobják a homlokzatot, de pozitív energiát sugároznak a járókelők és a térhasználók felé is.
Második tanácsként arra buzdít, hogy kerüljük a túlzottan bonyolult, expresszív, tekervényes formákat: törekedjünk minél letisztultabb, egyszerűbb, világos tömegekre. Figyelmeztet: a jó építészet mindig inkább a tartósan értékes, mint az izgalmasságra törő, látványos, de üres újításokra alapoz.
Fontos harmadik elve, hogy ne találjunk fel minden nap kerekebbet a kereknél: alkalmazzuk a hagyományos, jól bevált szerkezeteket és tektonikus sémákat. Ezekhez nyugodtan nyúljunk vissza, hiszen évezredek során alakultak ki és ma is működnek.
A negyedik és az ötödik pont a talapzatot és a tetőt emeli ki: minden épületnek legyen jól elkülöníthető, látható földszintje – akár rusztikus kiképzésű homlokzattal vagy kőlábazattal –, és minden tetőt lássunk is kívülről, hiszen
a magas tető zárja le a teret az ég felé, és koronázza meg az épület hierarchikus rendjét.
A hatodik és hetedik pont arról szól, hogyan bontsuk tagolttá az épületet: emeljük ki díszítéssel, szerkezeti vagy anyagváltással az utolsó – legfelső – szintet, így könnyedebbnek, kecsesebbnek tűnik az egész tömeg. Legalább minden emeletet alakítsuk kissé eltérő karakterűre, de ha ez nehézségekbe ütközik, akkor se alkalmazzunk több mint három azonos szintet egymás felett.
A nyolcadik és kilencedik pont az ablakok variálására ösztönöz: a homlokzatok olyanok, mint a festmények, ne váljanak tehetetlen ismétlődéssé – játsszunk eltérő ablakméretekkel és osztósávokkal, amelyek az emberi test méretéhez igazítják, ezért befogadhatóbbá teszik az épületet.
A tizedik pont arra emlékeztet, hogy a plasztikus díszítés, a reliefek és szobrok ma is ingyenes hangulatjavító eszközök, persze taszítónak vagy megosztónak tartva az absztrakt vagy erotikus motívumokat. A tizenegyedik és tizenkettedik pedig egyszerű gesztusként javasolja, hogy nevezzük és dátumozzuk meg az épületet egy-egy kőtábla segítségével – így is építve a hely és a közösség hosszú távú identitását.
A tizenharmadikban Albrecht azt állítja, hogy
a vízzel érdemes megbarátkozni.
Bármilyen egyszerű kerti medence, szökőkút vagy vízfelület mindenkinek jólesik, hiszen gyerekkorunk óta szeretünk a víz körül játszani vagy pihenni. Itt még egy pszichológiai adalékkal is él arra utalva, hogy lelke mélyén még a felnőtt is gyerek, vagy legalábbis emlékszik a gyerekkorára.
A tizennegyedik pont egy titkot fed fel, ami különösen a műemlékvédelmi rekonstrukciós munkáknál és az újraépített történeti tereknél – például Potsdamban, illetve a berlini Schloss esetében – vált be: ha találunk egy többé-kevésbé épen maradt oszlopot, oszlopfőt, párkánytöredéket vagy bármi egyebet a múltból, bátran építsük be az újba – ettől lesz hiteles a rekonstrukció, és még a hely szelleme is „visszaköltözhet” az épületbe.
A tizenötödik és tizenhatodik pont megint a formára irányul: ferdére állított mennyezetekkel boldogságot varázsolhatunk a térbe, az ívek pedig megtörik a merev egyeneseket – ha anyagilag megengedheti magának a megbízó, bátran éljünk ezekkel az eszközökkel.
A tizenhetedik pont arra ösztönzi az építészt, hogy egy-egy kizökkentő részletet – játékos faragást, váratlan ívet, ritmustörést vagy akár mértani hibát – mindig csempésszen be a tervébe, hiszen generációk óta ez a tervezők titkos fűszere. A következő, tizennyolcadik pedig így szól:
az emlékművek építése nem csak a nagy történelmi eseményeknek jár.
Akár a helyi piros padnak vagy a régi malomkőnek is emelhetünk kis emlékművet – a közösség kedvence lesz.
A tizenkilencedik pont a polikrómiára hívja fel a figyelmet: az egyhangúság gyilkos, a többféle, természetes anyag és színváltozat sokkal emberközelibb hatású. Végül a huszadik javaslat: ha föld alatti parkolót tervezünk, ne egy hatalmas sebet ejtsünk a homlokzaton, hanem két kisebb kaput nyissunk rajta – ez sokkal barátságosabb és kevésbé autócentrikus megoldás.
Hazavihető üzenet
Ezek a pontok – ha elsőre talán merésznek is tűnnek – valójában mind-mind apró, gyakorlatias elvek, amelyekkel a klasszikus építészetből táplálkozó, de a mai igényeket is kielégítő, közösségközpontú épületek teremthetők. Az Albrechttel folytatott beszélgetések során felvetődött, hogy bár politikai vagy anyagi kompromisszumok miatt nem valósítható meg mindez egyszerre, mégis
ez a lista jelenti a fiatal tervezők számára a legközvetlenebb útmutatót a valóban tartós és szerethető épített környezet megteremtéséhez.
Thomas Albrecht húszpontosa tömör, mégis átgondolt gyakorlati útmutató a hagyományőrző építészet kedvelői és művelői számára. Ha ezek mentén dolgozunk, holisztikus, emberi léptékű, a hely múltjára, jelenére és jövőjére egyaránt tekintettel levő épített terek születhetnek. Albrecht javaslatai nem elsősorban a formák és anyagok kérdését feszegetik, hanem az építészet kulturális és érzelmi mélységét, az előadás keretében elhangzottak legfőbb tanulságát adva: a tradíció és korunk életmódjának találkozása itt nem ellentét, hanem új harmónia forrása lehet.
A szerző az MMA-MMKI kutatója.
Nyitókép: Thomas Albrecht a HSA alapítói, Christoph Sattler és Heinz Hilmer társaságában 1998 körül.
