Frazon Zsófia Maskara. The Carnival of Things című projektje nyerte a 2027-es Velencei Építészeti Biennále magyar kiállításának kurátori pályázatát. A Magyar Pavilon középpontjába egy sajátosan magyar, mégis egyetemes építészeti jelenség, a Tisza árterében álló lábasházak kerülnek.
A Ludwig Múzeum bejelntette, hogy Frazon Zsófia etnográfus-muzeológus pályázatát választották ki a 2027-es Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar kiállításának megvalósítására. A Maskara. The Carnival of Things című projekt építészcsapatában Török Dávid, Nagy Márton, Falvai Balázs, Szederkényi Lukács, Ghyczy Dénes Emil, Kustra Vencel, Paragi András, Rádler Luca és Weisz Mátyás vesz részt.
Az idei pályázat iránt kiemelkedő volt az érdeklődés: a Ludwig Múzeumhoz 17 pályamű érkezett, közülük 15 bizonyult érvényesnek. A nyertes munka mögött nem egy egyszeri ötlet áll: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Lakóépülettervezési Tanszékén öt éve folyik az a terepmunka, amelynek során hallgatók a Tisza árterében kialakult sajátos építészeti világot mérik fel és dokumentálják.
Építészek nélküli építészet kerül a Magyar Pavilonba
A velencei kiállítás témáját olyan, a Tisza árterében álló építmények adják, amelyek jelentős része engedély nélkül és többnyire építész közreműködése nélkül született meg. A házakat tulajdonosaik sokszor a rendelkezésükre álló egyszerű, olcsó vagy újrahasznosított anyagokból, folyamatosan alakítva építették.
Éppen ez teszi őket építészeti szempontból érdekessé.
A lábasház nem pusztán különös forma: mindenekelőtt válasz a környezetre. Az ártérben az épület lakható részét a talaj fölé kell emelni, hogy az időszakosan megjelenő víz ne érje el. Az egyszerű szerkezeti szükségszerűségből azonban rendkívül változatos formavilág alakult ki: eltérő lábak, teraszok, toldások, lépcsők, tetők és különféle, sokszor egészen váratlan anyaghasználati megoldások jellemzik ezeket az épületeket.
A Ludwig Múzeum megfogalmazása szerint a kiállítás az „építészek nélküli építészet” különleges világát mutatja be, és arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a professzionális építészet is tanulhat a spontán építés egyszerűségéből, alkalmazkodóképességéből és leleményességéből.
Így illeszkednek alábasházak a 2027-es Velencei Építészeti Biennále témájához
A 20. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále főkurátorai Wang Shu és Lu Wenyu, az Amateur Architecture Studio alapítói. A 2027-es kiállítás címe:
Do Architecture – For the Possibility of Coexistence Facing a Real Reality
A főkurátorok gondolatmenetének egyik központi eleme, hogy az építészetnek vissza kell találnia a valós helyekhez, a helyi kultúrákhoz, az anyagokhoz és magához az építés fizikai aktusához. A biennále azt vizsgálja, hogyan tud együtt létezni természet és ember alkotta környezet, innováció és emlékezet, kortárs tervezés és helyi építési kultúra.
A tiszai lábasházaknál szinte tankönyvszerűen jelennek meg ezek a kérdések.
Itt az építészeti formát nem elsősorban esztétikai elmélet, hanem a hely, a vízjárás, a rendelkezésre álló anyag és a használó gyakorlati tudása alakítja. A házakat szó szerint meg kell csinálni, javítani, hozzáépíteni és a változó környezethez igazítani.
Ezért különösen találó a biennále „Do Architecture”, azaz a „Csinálj építészetet” gondolatához kapcsolni őket.
A velencei installációt ráadásul az építészhallgatók saját kétkezi munkájukkal készítik majd el, így nemcsak a kiállítás témája, hanem maga a létrehozás folyamata is része lesz ennek a gondolatnak.
Miért Maskara?
A Maskara. The Carnival of Things nem hagyományos dokumentációs kiállításnak készül. A pályázat a feltárt anonim építészeti objektumokat a karnevál, az ünnep és a játékosság világával kapcsolja össze.
A felmért ártéri épületek színes rajzai és különös tárgyi megoldásai egyfajta építészeti kavalkádként jelennek majd meg. Ennek részei lesznek a kiállítótérben megjelenő úgynevezett „talicska-átiratok” is.
Már a Magyar Pavilon megközelítése is rendhagyó lesz: a szecessziós pavilon díszes bejáratát a tervek szerint egy nyaralókat idéző csíkos ponyva takarja majd el. A koncepció ezzel is azt hangsúlyozza, hogy a hétköznapi, barkácsolt, sokszor lenézett építészeti formákban is lehet kreativitást és értéket felfedezni.
Mik azok a tiszai lábasházak?
A vízjárta területeken lábakra vagy cölöpökre emelt épületek természetesen nem kizárólag Magyarországon léteznek. A világ számos folyó- és tengerparti kultúrájában találunk hasonló megoldásokat.
A Tisza árterében azonban ennek sajátos helyi, többnyire nyaraláshoz, horgászathoz és vízparti élethez kapcsolódó változata alakult ki.
A lényeg egyszerű: a ház padlószintje magasabbra kerül annál a területnél, amelyet az áradás időszakosan elönthet. Alul így jellemzően nyitott tér marad, miközben a ténylegesen használt épületrész a víz fölé kerül.
Az évtizedek alatt ezekből a praktikus megoldásokból rendkívül változatos építészeti világ született. Éppen az teszi őket különlegessé, hogy nincs egységes tervük vagy stílusuk. Minden épület tulajdonosának lehetőségeihez, igényeihez és találékonyságához alkalmazkodott.
A velencei kiállítás így egy olyan kérdést is felvethet, amely a klímaváltozás és az egyre gyakoribb szélsőséges vízjárások korában különösen aktuális: mit tanulhat a kortárs építészet azoktól az egyszerű szerkezetektől, amelyek eleve együttélésre rendezkedtek be a változó vízszinttel?
Kiskörén már kortárs építészetként is megjelent a lábasház gondolata
A Tisza-tó partján járók számára maga a „lábasház” elnevezés sem feltétlenül ismeretlen. Kiskörén a kikötő mellett 2021-ben készült el a Lábasház-kilátó és az azt körülvevő épületegyüttes, amelynek építészeti alapgondolatában ugyancsak fontos szerepet játszik a víz fölé emelt épület.
A komplexum mintegy 130 cölöplábon áll, az épületeket pedig úgy alakították ki, hogy magas vízállás esetén is szárazon maradjanak. Közöttük található a 19 méter magas kilátó.
A kilátó formavilága szintén a Tiszához kötődik: két egymással szembefordított csónak képét idézi. Az egyik forma a helyi halászladikokra, a másik a szatmárcsekei református temető híres csónak alakú fejfáira utal.
Fontos azonban különbséget tenni: a kiskörei Lábasház-kilátó tudatosan megtervezett, kortárs turisztikai épületegyüttes, míg a Velencébe kerülő kutatás középpontjában elsősorban az anonim, spontán ártéri építészet áll.
A közös pont mégis látványos. Mindkettő ugyanarra az alapvető tiszai adottságra reagál: hogyan lehet épületet létrehozni egy olyan tájon, ahol a szárazföld és a víz határa nem állandó?
2027 májusában nyílik meg a biennále
A 20. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálét 2027. május 8. és november 21. között rendezik meg.
A magyar pavilon tehát ezúttal nem egy új magyar ikonikus épületet vagy sztárépítészt mutat be a világ egyik legfontosabb építészeti eseményén. Ehelyett a Tisza árterének sokszor névtelen alkotóit és különös házait emeli nemzetközi szintre.
És éppen ebben rejlik a választás érdekessége: ami első pillantásra egyszerű vízparti barkácsépítészetnek tűnik, Velencében a helyhez való alkalmazkodásról, az építés szabadságáról és a természethez igazodó építészet jövőjéről szóló nemzetközi párbeszéd részévé válhat.
