Tíz év után kaput nyitott Budapest különleges oázisa

hely.hu

Csaknem tíz év bizonytalanság után megnyitotta kapuit a főváros egyik legvitatottabb épülete, a Biodóm. A befejezetlenség szimbólumává vált létesítmény új szerepet kapott: szerdától trópusi növényekkel, állatokkal, dinoszauruszokkal és látványos bemutatókkal várja a látogatókat.

A megnyitót kedden délután tartották, aminek a Biodóm központi csarnoka adott otthont. Az eseményen Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója, Karácsony Gergely főpolgármester és Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is beszédet mondott.

Sós Endre szerint a Biodóm történetében most valódi fordulópont érkezett el. Mint fogalmazott, az épület sokáig a rossz tervezés és a befejezetlenség jelképe volt, mostantól azonban lehetőségként kell rá tekinteni.

A Biodóm új „városi oázisként” nyílik meg a közönség előtt.

A látogatók trópusi hangulatú tereken sétálhatnak, növényeket, állatokat és dinoszauruszokat láthatnak, a későbbiekben pedig több népszerű állatkerti program is átköltözhet ide. Az állatkert tervei szerint a cápasuli, a cápaetetés és a fókashow is nagyobb, kényelmesebb helyet kaphat az épületben.

Gajdos László arról beszélt, hogy a természet- és környezetvédelemnek új korszakba kell lépnie Magyarországon. Szerinte az állatkerteknek nemcsak szórakoztató, hanem fontos nevelő és tudományos szerepük is van. Úgy fogalmazott: a Biodóm példája azt mutatja, hogy egy nehezen induló, sokat vitatott beruházásból is lehet értékes és látványos közösségi tér.

A megnyitó egyik leglátványosabb pillanata a 12 méteres vízesés beindítása volt.

A Biodóm szerdától nyitva áll a nagyközönség előtt.

Fotó: MTI/Purger Tamás

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat