A két névtelen mártírt osztrák katonák gyilkolták meg, ma rájuk emlékeztek.
A Magyar Nemzeti Múzeum kertjét elsősorban az 1848. március 15-i forradalom egyik legfontosabb helyszíneként ismerjük. Kevésbé köztudott azonban, hogy 1849 nyarán két, máig ismeretlen honvédet végeztek ki a múzeum épülete előtt. A mártírok tiszteletére két éve emléktáblát állítottak, amelyet ma ünnepélyesen megkoszorúztak.
A megemlékezésen beszédet mondott dr. Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, dr. Hermann Róbert történész, egyetemi tanár, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese, valamint Debreczeni-Droppán Béla főmuzeológus, a Honismereti Szövetség elnöke.
Nemcsak március 15. emlékhelye
Debreczeni-Droppán Béla beszédében részletesen felidézte, mi minden miatt tekinthető a Múzeumkert az 1848–49-es forradalom és szabadságharc összetett emlékhelyének. Itt tartották 1848. március 15-én a forradalmi népgyűlést, amelyen a márciusi ifjak, köztük Petőfi Sándor, Vasvári Pál és Jókai Mór is részt vettek.
Petőfinek és Vasvárinak ma külön márványtáblája is van a múzeum lépcsőjének északi oldalfalán, utóbbit a ma 200 éve született forradalmár tiszteletére meg is koszorúzták. A kert északkeleti részén áll az 1848-as forradalom egyik legkorábbi fennmaradt emlékjele, az 1858. március 15-én felállított Washington–Humboldt-emlékkő. Bár hivatalosan George Washington és Alexander von Humboldt emlékét őrzi, burkoltan Kossuth Lajosnak, „Magyarország Washingtonjának” is emléket állított.
A főmuzeológus arra is emlékeztetett, hogy a forradalom után, 1848. március 16-án kivilágították a múzeum akkor még új palotáját, és ezen a napon tűzték ki rá először a nemzeti zászlót. A szabadságharc nemzetközi résztvevőinek emlékét ugyancsak őrzi a kert. Itt áll Alessandro Monti, a magyar oldalon harcoló olasz légió parancsnokának, valamint Józef Wysocki lengyel tábornoknak és légióparancsnoknak a szobra. Ezekhez az emlékekhez csatlakozott két évvel ezelőtt a múzeum lépcsőjénél kivégzett két ismeretlen mártír emléktáblája. Táborhelyből vesztőhely A Múzeumkert – amelyet akkoriban a múzeum küludvarának vagy a Múzeum terének neveztek – 1848-ban először a nemzetőrök, majd a honvédek toborzó- és gyakorlatozóhelye volt.
A szabadságharc végén azonban a császári katonaság szállta meg, és 1849 júliusában két alkalommal kivégzőhelyként is használták.
Mátray Gábor, a múzeumi könyvtár akkori vezetője naplójában örökítette meg, hogy 1849. július 23-án este egy elfogott férfit állítottak a múzeum főlépcsője elé, majd egy kivégzőosztag agyonlőtte. . Másnap egy újabb férfit végeztek ki a múzeum udvarán. A feljegyzések szerint a 39 éves, Szatmár megyei honvéd korábban bányászlegény volt, és feleséget, valamint öt gyermeket hagyott maga után. A két áldozat személyazonosságát mindmáig nem sikerült megállapítani.
Debreczeni-Droppán Béla a mai megemlékezésen úgy fogalmazott: „Utóbbi idején vált – két napon is – táborhelyből vesztőhellyé.” A főmuzeológus hangsúlyozta, hogy az emléktábla nemcsak a Múzeumkertben kivégzett két férfinak, hanem a szabadságharc valamennyi névtelen hősének is emléket állít: „Nevük ismeretlen, és ez arra is lehetőséget nyújt a számunkra, hogy amikor emléküket őrizve évről évre megkoszorúzzuk e márványtáblát, akkor fejet hajtsunk a szabadságharc összes ismeretlen hőse előtt is.”
A két éve felavatott emléktábla mai megkoszorúzása arra is emlékeztet, hogy a Múzeumkert nemcsak a győztes forradalom, hanem a szabadságharc küzdelmeinek, nemzetközi összefogásának és tragikus megtorlásának is fontos nemzeti emlékhelye.
Fotó: Schumy Csaba