Ami érthető is, hiszen Zaanse Schans minden lakosára évente 26 ezer turista jutott.

Mindössze százfős lakossága ellenére Zaanse Schand rendkívüli népszerűségnek örvend a turisták körében, hiszen a település gyakorlatilag mintapéldája a holland falunak: a földet pirosló tulipánok borítják, míg a horizonton szélmalom képét öltő óriások uralkodnak.
A falu a tavalyi évben 2,6 millió látogatót jegyzett, a településvezetés szerint messze túl sokat, így jövő tavasztól 17,5 eurós, azaz közel 7000 forintos belépődíjat fognak elkérni tőlük. A falumúzeum igazgatója, Marieke Verweij a BBC-nek elmondta, ennyi turista számára Zaanse Schand-ban egész egyszerűen nincs elég hely. Hozzátette, a legrosszabb, hogy a látogatók nem veszik figyelembe, hogy egyeseknek ez a tényleges lakhelye, és
engedély nélkül bekukucskálnak a házaikba, belépnek a kertjeikbe,
mintha csak egy skanzenben járnának.


A rendelkezés egyébként nem változtatna túl sokat a legelhivatottabb turisták látogatói élményén, hiszen a jegy a múzeumba és a szálmalmokba való belépésre is feljogosítana, amiért már eddig is fizetni kellett. A számítások szerint az összbevételek – abban az esetben, ha csak feleannyian látogatnak majd el ide, mint tavaly –
nagyjából 24,5 millió euróra rúgnak majd.
Bár a faluvezetés ezt az összeget a látványosságok karbantartására és az infrastruktúra fejlesztésére tervezi költeni, a helyi vállalkozók így sem boldogok; az ajándékbolt egyik működtetője például arra panaszkodott, hogy a belépődíjat megfizetni hajlandó, de kevésbé tehetős látogatók így lényegesebben keveset fognak költeni az üzletükben.
A rendszer mindenesetre nem példátlan Európában: a kontinens egyik legfőbb turistacélpontja, Velence tavaly április óta 5 eurót kér el az oda látogató turistáktól.
Forrás: BBC
(Nyitókép: Guallendra | Wikimedia Commons)