Nemcsak múzeum lenen az intézmény, hanem gyakorlati segítséget is nyújtana.
Elfogadott tervekkel és építési engedéllyel rendelkezik a Városliget közelébe tervezett Magyar Építészeti Központ és Múzeum. Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke szerint a több mint négy éve előkészített beruházás megvalósítása akár azonnal megkezdődhetne.
A Magyar Építészeti Múzeum évtizedeken át állandó kiállítóhely nélkül működött. Ebben jelentett fordulatot a Walter Rózsi-villa 2022-es megnyitása, amely azóta építészeti kiállításoknak és szakmai programoknak ad otthont.
A villa kialakításával párhuzamosan indult el a jóval nagyobb léptékű Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezése is. A Városliget közelébe szánt intézmény terveit már elfogadták, a projekt építési engedéllyel is rendelkezik.
Turi Attila egy interjúban arról beszélt, hogy az MMA több mint négyéves előkészítő munkával „a megvalósítás küszöbére” juttatta a beruházást. Az akadémia elnöke a tervekről Tarr Zoltán kulturális minisztert is tájékoztatni szeretné, ahogyan korábban az építési és közlekedési miniszternek is bemutatta a programot.
– Legjobb tudomásom szerint ma kevés olyan előkészített kulturális beruházás van Magyarországon, amelynek a kivitelezését akár holnap el lehet kezdeni – fogalmazott.
Az építészet kapná a központ fő profilját, de a tervek szerint az intézmény összművészeti szemlélettel működne. Turi Attila szerint az építészetre „mint befogadó művészetre”, az új intézményre pedig „mint minden művészet házára” tekintenek.
A központban a magyar építészet történeti gyökerei, kortárs eredményei és jövőbe mutató elképzelései egyaránt megjelennének. A program kidolgozásakor az MMA munkatársai közel hatvan kiállítást és negyven európai, illetve észak-amerikai építészeti és dizájnmúzeumot vizsgáltak meg.
A lakhatással kapcsolatban is segítséget adna
Az új intézményt nem kizárólag hagyományos múzeumnak szánják.
A tervek szerint szemléletformáló és szolgáltató központként is működne, amely lakásvásárlás, építkezés, felújítás vagy környezetalakítás előtt is támpontokat adhatna az érdeklődőknek.
Turi Attila szerint sok embernek kevés ismerete van az épített környezetről, ezért egy lakás megvásárlásakor vagy egy épület megtervezésekor nem mindig tudják időben feltenni a megfelelő kérdéseket.
– Nem az egyedül üdvözítő megoldást szeretnénk kinyilatkoztatni, pláne nem ízlésterrort gyakorolni. Sokkal inkább támpontokat adni ahhoz, mire érdemes odafigyelni – mondta.
A központban az építéssel és műszaki szolgáltatásokkal foglalkozó köztestületek is helyet kaphatnának. Turi Attila szerint így, aki építkezés, felújítás vagy környezetalakítás előtt áll, egy helyen találjon hozzáértő és hiteles segítséget. Az intézmény ezáltal nemcsak bemutatná az építészet értékeit, hanem gyakorlati támaszt is nyújtana azoknak, akik nehezen igazodnak el a tervezés, az engedélyezés és a kivitelezés összetett világában.
Az épülethez nyitott park, játszótér, szabadtéri programhelyszínek és nyári mozizásra alkalmas terület is kapcsolódna. A cél egy olyan kulturális találkozóhely létrehozása, amely kiállítótérként és szabadon használható városi közösségi térként is működik.
Az MMA az előkészítés számára meghatározott feladatait már befejezte, és Turi Attila szerint bármilyen formában kész részt venni a beruházás megvalósításában.
Az elnök elismerte, hogy a gazdasági lehetőségek szűkösek, ugyanakkor úgy látja, hogy a beruházás nemzetgazdasági léptékben nem túlzó, társadalmi és kulturális haszna pedig hosszú távon is jelentős lehet.
– Ha segítséget tudunk nyújtani ahhoz, hogy minél többen megerősödjenek a helyi identitásukban azáltal, hogy jól érzik magukat ott, ahol élnek, már megérte – fogalmazott Turi Attila.
forrás: MMA