
Négy új, összesen 10 ezer négyzetméternyi műteremmel, 20 ezer négyzetméternyi kiszolgálóhelyiséggel és 135 ezer négyzetméternyi zöld területtel bővült az NFI Stúdió, a magyar filmipar nyolcvanas évek óta működő gyártó bázisa. Az állami és a magánszektor együttműködésének köszönhetően a hazai stúdiókapacitás országos szinten 22 százalékkal növekedett, új lehetőségeket teremtve a filmipar számára – közölte a Nemzeti Filmintézet.
A fóti bázis kapacitását ötszörösére növelő fejlesztés keretében Magyarország egyik legnagyobb, 5 ezer négyzetméteres alapterületű, 18 méter belmagasságú filmstúdiója is megépült. Az NFI Stúdió fejlesztés jellemzője, hogy a 4 új műteremből 2-2 összenyitható az innovatív mobil hanggátló fal alkalmazásával, így egy egységben 5 ezer négyzetméter áll rendelkezésre, ezáltal nagy volumenű produkciók igényeit párhuzamosan is ki tudja szolgálni.
A gyártóbázis, amelyet birtokba vesz a hazai és nemzetközi filmes közösség, új kapukat tár ki, új lehetőségeket teremt és új távlatokat nyit Magyarország számára.
„A film egyszerre művészet és ipar is: a művészet szabad, de a filmipar fejlesztéséhez már szükség van az államra” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az új stúdiókomplexum megnyitóján. Hangsúlyozta:
a magyaroknak vérükben van a filmgyártás,
az első némafilmek megjelenésekor és Hollywood születésénél is ott voltak. A múlt század első felében a magyar filmesek világhódító útjukra indultak, a század második felében pedig a film segített minket abban, hogy elviseljük az elviselhetetlent, és kimondhassuk a kimondhatatlant – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: meggyőződése szerint a kommunizmus alatt született filmek is jelentősen hozzájárultak a kommunizmus bukásához. Ez a sodró lendület ugyanakkor megtört a rendszerváltoztatás után, a „rendszerváltó magunkfajták” és az „ancien rezsim” küzdelme húsz évig tartott, és ez nem tett jót a magyar filmnek – értékelt.

Az NFI közölte: a magyar filmgyártás a kezdetektől szerves része a nemzetközi filmiparnak, több mint 120 éves tradíció áll mögötte. Az iparág éves volumene az elmúlt időszakban megközelítette az 1 milliárd dollárt. Ez az összeg 2018 óta növekedett ötszörösére, főként a filmipari fejlesztések eredményeként. Jelentős gazdasági tényezőként a magyar mozgóképipar mintegy 20 ezer szakembernek ad munkát, értékes filmalkotásokat, világraszóló sikereket és komoly hasznot hoz az országnak.
A külföldi szervizprodukciók beépültek a magyar gazdaság szerkezetébe, jelentősen nőttek a hazai beszállítókra kimutatható kedvező hatásaik, csökkent az importigényük és növekvő bevételi lehetőségeket teremtenek a hazai vállalkozásoknak – részletezte a Filmintézet.
Magyarország évek óta a legkeresettebb filmgyártó központ Európában London után,
az elmúlt években az élvonalbeli gyártók és a legnagyobb sztárok, köztük Emma Stone, Marc Ruffalo, Willem Dafoe, Mel Gibson, Hugh Laurie, Zendaya, Timothée Chalamet, Kate Winslet, Jesse Eisenberg, Rosamund Pike, Cate Blanchett, Jude Law, Angelina Jolie, Felicity Jones és Adrien Brody forgatott hazánkban.
A hazai stúdiókapacitás bővítése versenyelőnyt biztosít a nemzetközi környezetben, és elősegíti az állami támogatással készülő magyar produkciók kiszolgálását is – hangsúlyozza az NFI.
Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy „a magyar filmipar legutóbbi ehhez hasonló jelentőségű állami beruházása 1936-ban volt a Róna utcában, mely akkor Közép-Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb műterme volt, akárcsak most az NFI Stúdiók Fóton. A mai nap és az ezt megelőző, a tervezéstől a kivitelezésig tartó négy év jelentőségét az utánunk következő filmes generációk is értékelni fogják. Az új stúdiók az ágazat további sikereinek biztosítása mellett a magyar és az egyetemes filmtörténet új fejezeteit is megnyitják.”
Forrás: MTI, NFI