Újraindul a BME önkormányzati főépítész képzése – jelentkezés június 30-ig!

hely.hu

A két féléves képzésre építészmérnökök, településmérnökök és tájépítészek jelentkezését várják.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Urbanisztika Tanszéke 2025 szeptemberében ismét elindítja az Önkormányzati Főépítész Szakirányú Továbbképzést. A két féléves képzés célja, hogy korszerű, átfogó tudást adjon a főépítészi feladatok ellátásához a hazai építésügyi és településtervezési rendszerben.

Noha Magyarországon 3100 település van, főépítész ennél jóval kevesebb – ezért is van szükség a továbbképzésre.

A képzés tematikáját az Építési és Közlekedési Minisztérium Építészeti Államtitkárságával, a Főépítészi Kollégiummal és a Magyar Építész Kamarával együttműködésben aktualizálták, hogy az a jelenlegi szakmai és jogszabályi környezethez igazodjon. A program különös hangsúlyt fektet a gyakorlati ismeretekre, a főépítészi szerep felelősségére, és a közösségi szemléletű tervezésre.

A továbbképzés öt alkalomból áll, jellemzően havi három egymást követő napos elfoglaltsággal. A képzés során a résztvevők elismert egyetemi oktatóktól és tapasztalt gyakorló főépítészektől tanulhatnak, miközben lehetőségük nyílik szakmai kapcsolatok építésére is.

A képzésre építészmérnökök, településmérnökök és tájépítészek jelentkezését várják. A program elvégzése szakmérnöki oklevelet ad. A jelentkezési határidő 2025. június 30. További információk és részletes tematikák a tanszék honlapján érhetők el: urb.bme.hu/foepitesz-szakiranyu-tovabbkepzes