Így kell belakni egy kétszáz éves parasztházat a Káli-medencében, ahogy a civilben építész egykori polgármester, Molnár Endre és felesége csinálja.
Nincs könnyű dolga annak, aki egy ilyen régi lakóépületet szeretne komfortossá tenni, de ha a Balaton-felvidék egyik gyöngyszemének számító Szentbékkállán tervez letelepedni valaki, hát kösse meg azokat a kompromisszumokat!
Tehetős családok mutatós otthona
Nem véletlen, hogy a római kor óta nagy becsben tartott szőlőtermesztő környék egyik legkedveltebb települése évszázadok óta vonzza az otthonra vágyó vagy csak nyaralni szándékozó népeket.
Van, hogy jó kezekbe kerül a múlt öröksége.
Az egyik közel kétszáz éves házat a kilencvenes években vásárolta meg a Molnár házaspár, úgy, hogy Gizi néni, a falu híres borászának, Németh Gyulának az özvegye akkor még benne élt. Ó, ha az ő történeteiket is ismerhetnénk! S hogy az épület egy tehetősebb szőlőbirtokos családé volt, arra számos jel utal, még ma is. A telek tekintélyes méretű, mintegy 1200 négyzetméteres.
A kapun belépve rögtön látszik, hogy egykor egy valódi kis gazdaság működhetett itt, ám csak amolyan háztáji, épp annyi jószággal és veteményessel, ami egy nagyobb famíliát ellát. Körben szebbnél szebb épületek szegélyezik az előkert nélküli területet, a lakóház, annak végében az egykori istálló, amelyet vendégháznak rendeztek be az itt élők, hátrébb a valamikori pajta, szemben pedig a zöldségespince, a kenyérsütő kemence és a műhely.
A hagyományos szentbékkállai házat – amely ránézésre siralmas, alapvetően azonban tűrhető állapotban volt, de egy építész épp az ilyen kihívásokat keresi – 1995 és 1997 között újította fel a házaspár.
Egész egyszerűen beleszerettek a környékbe
egy nyaralás alkalmával – óh, hány emberrel történt ez meg előtte, és azóta is –, az ingatlan pedig egy kihagyhatatlan, bár sok munkát ígérő vétel volt, amellyel hozzáértőként illett is élni.
„Hogy én mennyit hallgattam, hogy mikor veszünk már magunknak egy házat, hiszen minden rendes embernek van sajátja! No nem a feleségem mondogatta, ő szerette az akkori életformánkat, ami azzal járt, hogy mindig máshol laktunk. Inkább a családtagok szajkózták. Ám amikor ide eljutottunk, azt mondtuk: ez igen, itt bizony megvetjük a lábunkat” – idézi fel Molnár Endre a szentbékkállai kezdeteket, majd olyan élvezettel kezdi mesélni a ház történetét, ahogy csak egy szakértő és egy helybéli képes. Tegyük hozzá, hogy vendéglátónkra ezek közül csak az első igaz, gyüttmentségét azonban simán letagadhatná. Tény, hogy már ő is évtizedek óta szentbékkállai.
Kövek, kémények és boltívek
Tipikus helyi terméskőből épült az oromfalával utcára néző ház. Jellemző volt a környéken, hogy vegyesen használták a köveket, akadt itt homokkő, mészkő, gránit és hupoka, ami csak kéznél volt. A köveket agyagba rakták, természetesen szigetelés nélkül. Ennek következtében aztán a földnedvességet jócskán magába szívta a fal, talán ez adta az első nagyobb feladatot a felújításkor. „Le kellett verni a régi vakolatot, és újra kellett vakolni, így kezdődött. Nem meglepő ez egy ilyen háznál, amely a kémény tégláinak tanúsága szerint feltehetően az 1840-es években épülhetett, pontos adat azonban nincs. Utalás viszont bőven” – derül ki.
„A konyhában – a valamikori benti élet központjában – még megvoltak a nyomai az egykori szabad tűzhelynek és kéménynek, de ezenkívül a csehsüveg boltozat is arra enged következtetni, hogy
közel kétszáz éves a ház.
De azt szintén tudni lehet, hogy a boltozat kialakítása előtt mászókémény volt a házban, amelyet egy öles gerenda tartott. Ez a zárt kéménytípus jellegzetes volt, és a korábbi füstöskonyha után egy magasabb komfortot biztosított a bent élőknek” – tudjuk meg a ház urától, aki hozzáfűzi, hogy az itt lakók innen fűtöttek, de füstöltek is, sonkát, kolbászt, miegymást. Még kihangsúlyozza: a homlokzat kontyos záródású volt, a macskalépcsős megoldást ő maga tervezte, mondhatni, vissza, mert valójában ez volt itt eredetileg is, és ez passzol a térségbe igazán.
Mintha átugranánk az évszázadokat, olyasféle érzés be-, vagy bentről kikukucskálni az eredeti ablakokon, ezeken a szegek nélkül készült, csapokkal rögzített keretbe foglalt, széleken már homályos üvegű kisebbfajta nyílászárókon, amelyek persze köszönőviszonyban sincsenek a mai hőtechnikai követelményekkel, de nem is vár tőlük senki semmi ilyesmit! És így gyönyörűek, naná, hogy több helyen meghagyták Endréék.
Istvándi-ház 200
Borospincéből lakóház, családi örökségből megbecsült közkincs
Élet a domboldalban
A bejáratot hangsúlyozó előépítményről is megtudunk egy-két dolgot: az első világháború környékén került ide, korábban csak a két oldali kosárív keretezhette az ajtót. Beljebb a gádor egy nyitott épületrész volt – kisebb tornácnak is mondhatnánk –, ez azonban már beépült. A felújítás után az új házigazda a bejáratot kissé átalakította, úgy, hogy egy fedett, otthonos, már a ház részét képező, de még a kinti természettel egységben lévő terasz lett belőle, olyan, ahol azonnal le szeretne ülni a vendég.
No de ebben a hőségben inkább bemegyünk, és micsoda megkönnyebbülés:
a kőfalaknak köszönhetően legalább 15 fokkal van bent hűvösebb, mint kint.
Ebben persze közrejátszik az a körülmény is, hogy a szomszéd telek magasabban fekszik, így észak felől jócskán a földben áll a telekhatárra épült ház. Tudniillik domboldalban fut az utca, sőt azon terül el egész Szentbékkálla. „A korszerűsítés megkívánta, hogy a falat teljes egészében kiássuk, és megcsináljuk a szivárogtató drénrendszert, belül pedig javítóvakolattal hoztuk helyre a hibákat” – mondja Endre, és közben sűrűn figyelmeztet, húzzuk le a fejünket, hiszen a szemöldökfa jóval alacsonyabb, mint az ma megszokott.
Bármerre lépünk, a berendezés a házigazda szenvedélyéről, a régi erdélyi kerámiák gyűjtéséről árulkodik: szekrényekben, polcokon, és ami a leglátványosabb, az – eredeti – szekercenyomokkal teli, szinte kézműves gerendákon is. Mindenütt régi szépségében megmaradt a porfödém, s hogy miért hívják így, azt is megtudjuk. „A gerendák feletti deszkázatra annak idején agyagot terítettek. Ez a természet rendje szerint, ahogy megszárad, majd a hőre és a párára reagál, kissé porlik, a deszkák között szitál a szobában a por” – részletezi, majd a lábunk alá mutat: az egykori gyönyörű széles hajópadlót sajnos ki kellett cserélni, hiszen szuvas, a szélein pedig még nedves is volt, ám az új sem csúnya.
Mit őrzünk meg a jövőnek?
A konyhából nyílt réges-régen egy éléskamra, amelyet a későbbi tulajdonosok fürdőszobává alakítottak, és ma már nyilvánvaló: mindkettőre szükség van a házban. Ami a padozatot illeti, az eredetinek mennie kellett, hiszen a kövek csak úgy, minden alapozás és szigetelés nélkül terültek el a földön, ez pedig élhetetlenné tette a mai kor embere számára, aki viszonylag ritkán tartózkodik beltérben vastag harisnyában és csizmában, hisz az egész általában jéghideg volt.
„Kompromisszumokra van szükség, ha egy régi házban kívánunk élni. Az értékek közül, amit csak lehet, megőriztünk, hiszen ezért vettük meg a házat, de nem vagyunk aszkéták”
– fogalmaz építész vendéglátónk, és ezzel rá is mutat a lényegre. Az udvar egyébként tágas és mutatós. A lakóházhoz kapcsolódik az egykori lóistálló, amely ma már vendégházként funkcionál, és csodálatos egyoszlopos, boltíves födémkiképzése van, öröm belépni ide is.
Helyi védettséget ugyan nem élvez ez a ház, a tulajdonosok kincsként őrzik, és vigyáznak rá.
A kezüket tehát nem kötötte efféle helyi jogszabály, de akad helyzet, amikor nem jön rosszul a szabályozás. Erről is megvan a volt önkormányzati vezető véleménye, hiszen látott már olyat, hogy lényegi változtatások csúfították el a valamikori hagyományos épületet. Ez is indokolta, hogy Szentbékkálla – akárcsak más falvak – rendelkezzen azzal a településképi arculati kézikönyvvel, amely 2017 óta legalább tanácsokkal szolgál arra nézvést, hogy mi szolgálja az egységes településkép megőrzését.
„Óriási feladat megküzdeni azzal, akinek az ízlése, igénye nincs összhangban a pénztárcájával, és az is megeshet, hogy egy családiház-felújításnak induló beruházásból végül üzletnyitás lesz, akkor pedig már vakarhatjuk a fejünket” – utal a népszerű nyaralóhely nehézségeire Endre, aki megemlíti, hogy a homlokzati felújítás a legkényesebb ügy. Bárcsak mindenki fontosnak tartaná, hogy egy rendbehozott régi épület bizony illeszkedjen a település, vagy legalább a Káli-medence, illetve a tágabb értelemben a Balaton-felvidék arculatába!
Őszi romtúra a Balatonnál
5 kápolna, amit látnod kell!
