„Makovecz Makója”, kolozsvári Lábasház, balatonszemesi Mindszent-kolostorrom – mind megihlette már a filmes szakmát, és a róluk készült alkotások rangos díjakat nyertek korábban. Most ismét az építészet kerül a figyelem középpontjába Szombathelyen, a következő Savaria Filmszemlén ugyanis újra választható kategória lesz ez a művészeti ág.

A tizenkettedik alkalommal meghirdetett Savaria Filmszemle szervezői néhány éve úgy döntöttek, hogy triennálészerűen írják ki a kategóriákat, igazodva a Magyar Művészeti Akadémia tagozataihoz. Így fordulhat elő, hogy egy-egy témakörre, mint az irodalom, a színház, formatervezés, a nemzeti értékek vagy éppen építészet, csak háromévente kerül sor. Ez utóbbi a 2025 tavaszára meghirdetett filmszemlén ismét választható lesz.
2022: Egy sikeres fordulón túl
„Másodszor lesz most módjuk a filmeseknek pályázni ebben a kategóriában, de már 2022-ben is népszerű volt, még diákfilmesek is jelentkeztek építészeti témájú munkával” – tudtuk meg Lovass Tibortól, a Savaria Filmakadémia Egyesület elnökétől, aki az ötletgazdája és kezdetek óta a házigazdája is a szombathelyi találkozónak.
Akkor több nevezés érkezett az architektúra témakörében a filmszemlére, az ifjabbak alkotásai a zentai Bolyai Filmműhelyben készültek, és remekül szerepeltek. Második helyezett lett A csókai uradalom, és harmadik A szecesszió édenkertje című film, mindkettő gimnazisták szárnypróbálgatása.
Ami a „nagyokat” illeti, különdíjat ért Czigóth Sándor Barátok a Barát-dűlőben című filmje, a dobogóra pedig a Makó TV képviselői (Egy ház, egy gondolat - Makovecz Makója nyomában), a Benczédi József – Kötő Zsolt alkotópáros (A Lábasház) és a Zajti Film stábtagjai (A kövek nem hazudnak) állhattak fel.
De nem csupán a filmszemle közönsége láthatta ezeket a fontos építészeti témákat feldolgozó munkákat. Abban az évben nagy sikerrel vetítették a kategória filmjeit a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem keretein belül is, ahol a hallgatók a település- és ingatlanfejlesztés kérdéseivel foglalkoztak – mondta a fesztiválszervező.

Az alkotások tehát nem „egyszer használatosak”, a zsűri és a Savaria Filmakadémia szakemberei megkeresik a módját, hogy azok minél több értő befogadóhoz eljussanak.
Elkötelezett dokumentaristák, felemelt fejjel
„Az építészet tehát minden jel szerint sokakat érdekel. Az már most látszik, ahogy érkeznek a 2025-ös szemle pályázatai, hogy több, a témában már profi alkotó megméretteti magát. Örömteli, hogy a diákokat is megihleti egy-egy régi épület, építészeti emlék, stílus vagy építész. Arról, hogy milyen lesz a felhozatal, még korai beszélni, egészen január végéig várjuk a pályamunkákat” – hívta fel a figyelmet Lovass Tibor.
Elárulta azt is: „a filmek készítői nem szakmabeliek, sokkal inkább elkötelezett dokumentaristák. Olyan figurák, akik küldetésüknek tekintik megörökíteni és bemutatni a múlt értékeit.
Nem leszegett fejjel mászkálnak, nem a járdát bámulják, hanem felemelik a tekintetüket, és észreveszik, amit más nem.
Kiemelkedő a helyi televíziók érdeme ez ügyben. Nélkülük már sok hagyomány, esemény, jeles személyiség merült volna feledésbe, köszönet a munkájukért” – jegyezte meg.
Apropó, helyi televíziók. A Savaria Filmakadémia minden pályamunkát megőriz, a filmeket archiválja, és ha az alkotó hozzájárul, vetítésre ajánlják a helyi tévéknek. Így 96 helyi televízió és azok nézői kapják meg a lehetőséget, hogy megismerjék a szombathelyi filmes mustra termését.
Játékfilmek, etűdök kerestetnek
Ezek az alkotók nem az asztalfióknak szánják a filmjeiket, a házigazdák ezért akár oktatási célra is szívesen átadják azokat. Így lesz ez jövőre is, amikor ismét levetítik az urbanisztikai egyetem közönségének a témába vágó darabokat.
„Izgalmas terület a film és az építészet találkozása.
Sokan rácsodálkoznak egy-egy régi épületre vagy modern tervezésre, és bizony van is mire rácsodálkozni. Talán a filmesek is segítenek abban, hogy mi is észrevegyük az értékeket, a remekműveket” – fogalmazott Lovass Tibor.
A 2025. május 7. és 9. között rendezendő 12. Savaria Filmszemlére tehát építészet, kulturális örökség, sport és diákfilm (online tér, digitális jövő) kategóriákban lehet nevezni dokumentumfilm, ismeretterjesztő, kisjátékfilm és filmetűd műfajban egészen január végéig.
Ahogy a kiírás szól, szívesen fogadják a kiemelkedő személyiségeket bemutató portrékat, közösségeket, irányzatokat, tájegységek jellegzetességeit ismertető filmeket, és fontos szempont, hogy az érték- és hagyományőrzés mellett a jelenleg is zajló kulturális és művészeti változások is figyelmet kapjanak a szemlén.