„ÉKM”
címkéjű cikkek
-
„A jó ház karaktert és identitást közvetít” – Mutatjuk az Év Balatoni Háza pályázat nyerteseit
A díjazott projektek azt bizonyítják, a Balaton nem csupán üdülőhely, hanem folyamatosan alakuló, élő lakókörnyezet, ahol az építészet a közösségi identitás egyik legfontosabb formálója. -
Az év első jelentősebb építési jogi szakmai rendezvénye: „Építésijog.hu 2026”
Az építésügyet érintően 2025 decemberében több olyan átfogó jogszabályváltozás jelent meg, amelyek lényegében minden fontos – az építőipari tervezést és kivitelezést, valamint a településtervezést érintő – törvényt és kormányrendeletet is érintenek. -
Rozsda helyett lehetőség – Itt a BarKA, Magyarország új barnamezős katasztere!
Januárjától nyilvánosan elérhető az Építési és Közlekedési Minisztérium barnamezős katasztere, a BarKA. -
Lázár János: 300 magyar településen megszűnik a kamionforgalom a lakóutcákban
A 20 tonna feletti kamionok a jövőben kizárólag kijelölt útvonalakon, elsősorban a gyorsforgalmi úthálózaton közlekedhetnek. -
Így képzelték el Salgótarján megújítását az EGYHETED STUDIO, a Tűzszünet és a Kazal Stúdió tervezői
A bírálóbizottság a tervek egységes koncepcióját, a modernista építészeti örökség tiszteletben tartását és a közterek élhetővé tételét emelte ki. -
Város és hegyoldal párbeszéde – A III. díjas koncepció Salgótarján megújítására
A terv a későmodern építészeti örökség megőrzését zöld és közösségépítő beavatkozásokkal fűzi össze, új kapcsolatokat teremtve a belváros és a környező dombvidék között. -
Magyar Építészet Napja 2025 – Idén is átadták a legnagyobb szakmai elismeréseket
A Pesti Vigadóban megrendezett ünnepségen életműveket, kiemelkedő kortárs alkotásokat és példamutató szakmai pályákat ismertek el. -
Új zöld tengely és co-housing: a II. díjas városközpont-koncepció Salgótarjánban
Az AU.ROOM Építész Műhely második díjas javaslata Salgótarján városközpontjának megújítására a későmodern örökség tiszteletére, a közösségi élet fellendítésére és a zöldfelületek radikális megnövelésére épít. -
Megvan a nyertes terv: így alakulhat át Salgótarján városközpontja
A SAGRA koncepciója a meglévő értékekre épít, a természetet a városszövet részévé teszi, és olyan központot képzel el, ahol a mindennapokban is jó lenni. -
Szakmai nap Bajnán: fókuszban Budapest világörökségi jövője
A Sándor–Metternich-kastély adott otthont annak a találkozónak, amelyen a főváros világörökségi területeinek szakmai képviselői vitatták meg Budapest új kezelési tervének irányait. -
Végtelen hurok és eozin-fény: III. helyezett lett a FINTA Stúdió és a Zaha Hadid Architects terve a Közlekedési Múzeum pályázatán
A tervezők egy végtelen hurokra épülő, mozgásból formált épület- és tájkompozíciót hoztak létre, amelyben az organikus tömegformálás, az eozin-metafora és a táji mintázatokból építkező téralakítás egységes vízióvá állt össze. -
Áramló formák és jövőbeli mobilitás: a Közlekedési Múzeum pályázatának II. díjas terve
A debreceni Magyar Közlekedési Múzeum tervpályázatán az Archiko, a GAV-ART Stúdió és a T1 Studio közös munkája a II. díjat nyerte el.