„ingatlanvásárlás”
címkéjű cikkek
-
„A cél, hogy megőrizzük a települést olyannak, amilyen" – Interjú Újlengyel polgármesterével, aki elsők között szabályozta a betelepülést
Nagy port kavart az elmúlt hónapokban az az Országgyűlés által júniusban elfogadott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslat, melynek értelmében az önkormányzatok meghatározhatják, hogy kik költözhessenek be a településükre. Soha nem látott sajtónyilvánosságnak örvendhetett ezáltal Újlengyel is, az első Pest megyei település, ami a törvény nyomán ilyen rendelkezést hozott. Petrányi Tamással, a falu polgármesterével beszélgettünk arról, milyen okból és milyen célból éltek a lehetőséggel. -
Eltűntek az olcsó ingatlanok Budapesten – Kiderült, melyik a legdrágább környék
A fővárosban 25 millió alatt gyakorlatilag semmilyen lakást nem lehet találni. -
Otthon Start: itt vannak az országos főépítész tanácsai az első lakást vásárlóknak
Az országos főépítész az Otthon Start Program kapcsán szólalt meg. -
Panelt akarnak a vevők! – A szakértők szerint érkezik a roham
Az elemző elárulta, hogy ősszel egy újabb panelboom várható. -
Megjelentek a 3 százalékos lakáshitel részletszabályai – Ezt kell tudni az Otthon Start programról
Új részletek derültek ki a szeptembertől induló kedvezményes lakáshitel-programról. Íme a legfontosabb feltételek és a kizáró okok. -
Kiderült: ez alapján döntenek mostanában az ingatlant vásárlók
Az óriásberuházások helyszínei is befolyásolják az ingatlanvásárlók döntéseit.