84 éve, 1942. június 6-án született Reimholz Péter, akinek hirtelen megszakadt, de rendkívül gazdag életpályája máig példamutató jelentőségű.
Reimholz Péter élete és életművének nagy része Budához, az első kerülethez kötődik: a Toldy Ferenc Gimnázium után az Iparművészeti Főiskola ipari formatervező szakára vezetett útja – osztályidegen származása miatt két év késéssel. Később átiratkozott a belsőépítész szakra, de ez a formatervező, szinte kézműves jelleg végig meghatározta műveit. Itt többek között Jánossy György és Szrogh György, a magyar későmodern építészet meghatározó, jellegzetes formanyelvet képviselő alakjai voltak mesterei. Diplomaterve – mely a budai vároldalra készített lakóházegyüttes volt – nagy sikert aratott, a Magyar Építőművészet is közölte.
Az első megvalósult tervek
A sikeres diplomaterv után Reimholz a névadó ipari épületek mellett kereskedelmi egységeket is tervező Ipartervben helyezkedett el.
Itt alkotta első nagy munkáit, a budapesti és székesfehérvári Domus Áruházakat szintén fiatal kollégájával, Lázár Antallal.
Erre az időszakra tehető a szocialista állam, illetve gazdaság útkeresése, a Domus választékában a skandináv és az osztrák bútoráruházakat próbálta másolni, ez magukon az épületeken is látható, Reimholz és Lázár főként a svéd példákat tanulmányozták, bár a budapesti épületen jól látható Breuer Marcel Whitney Museumának hatása is.
Az iparművészeti jellegű tevékenységhez sorolhatók a nyolcvanas évek második felében tervezett üzlethelyiségek. A Marc és a Salamander cipőbolthálózat és a Frutta (később Vitamin Porta) zöldség-gyümölcs lánc már önmagában jelezte a közelgő rendszerváltást, ez az újszerűség az üzlethelyiségek kialakításában is megjelent.
Az életmű rendszerváltás előtti részét a balassagyarmati művelődési ház és gimnázium együttese zárja le. A beruházás a korszak egyik utolsó tervpályázatának eredményeképpen született, szintén mint Iparterves munka. A nagyszabású koncepció szerint a belváros szélén álló együttes egy művelődési házat, könyvtárat és 12 tantermes középiskolát tartalmaz. Reimholz a kisvárosi léptékhez illeszkedő, összetett tömböt alkotott, ami magas tetejével, hagyományos jellegű, osztott ablakaival és igényes téglahomlokzatával ma is, mintegy negyven évvel később is időtálló, úgy illeszkedik a városképe, mintha mindig is ott állt volna – mindemellett funkcionálisan is jól működik. A harmóniát csak az bontja meg, hogy a második ütemben megépült középiskolai tornacsarnok más építész tervei alapján készült.
Apartmanház a Fortuna utcában
Az ezredfordulón készült el a Reimholz-életmű talán legfontosabb, és minden bizonnyal legérzékenyebb helyszínen álló darabja.
A budai várnegyedben, a Fortuna utca-Kard utca-Bécsi kapu tér sarkán áll a svájci Hapimag üdülési klub épülete (a cég apartmanházakban kínál üdülési jogot tagjainak Európa-szerte). A második világháborús ostrom során elpusztult lakóház romjai évtizedekig éktelenkedtek a várnegyed egyik kiemelt helyszínén. Reimholz már évekkel korábban tervezett a helyszínre egy akadémiai apartmanházat, ezért is bízták meg a munkával.
Az 1997 és 2000 között elkészült épület tulajdonképpen összefoglalja az építész hitvallását:
tökéletes illeszkedés akár hazánk egyik legértékesebb városszövetéhez, minőségi anyaghasználat, iparművészeti gondossággal kidolgozott részletek, ugyanakkor ízig-vérig modern alaprajzi szervezés és működés.
Az épület magába foglalja a középkori maradványokat – ez jól látható, a kőfalak elkülönülnek a téglaburkolattól. A bal oldali oromzat arányai a szomszédos Fortuna utcai házakra rímelnek, míg a Kard utcai homlokzat az ottani épületek arányait tükrözi. A téglák rakásmódja illeszkedik a csatlakozó középkori falakhoz, az ablakok egyedi tervezésűek, mívesen formált könyöklőkkel és keretezéssel.
A ház „csendes” története maga a siker: az épület nem okozott semmilyen botrányt a mai napig élénk építészeti (és közéleti) figyelemmel övezett területen, egyszerűen csak belesimult évszázados szomszédai közé.
Nincs önmegvalósítás, nincs hatalmas építészeti egó, nincs múló divatirányzatok felszínes követése – csupán alázat, minőség, illeszkedés, figyelem a szomszédos épületekre. Csupán...
További épületek a várszoknyán
Reimholz Péter igazi alkotóterepe a Budai vár, illetve a körülötte lévő várszoknya volt. E sorok írója kisebb, majd nagyobb gyerekként ámulva és örömmel látta, hogy kedvenc házai köré egymás után emelkednek az olyan épületek, amik egyszerűen csak szépek és tulajdonképpen összefoltozzák a sérült városszövetet. A Fortuna utcai apartmanházzal egyazon évben, 2000-ben adták át a Raul Wallenberg Vendégházat a vízivárosban, a Szabó Ilonka utca és a Toldy Ferenc utca között. A Reimholz és felesége, Csomay Zsófia tervezte épület lezárta, beszegte az ostrom óta rendezetlen háztömböt, térfalat adva a két utca között húzódó Glücklich Vilma lépcsőnek. Itt is megfigyelhető az, ami az apartmanház esetében: illeszkedő, magastetős épülettömeg, elegáns, alapvetően vertikális nyílások (ablakok és franciaerkélyek), igényes téglaburkolat, gondosan kidolgozott részletek – huszonöt évvel később is időtállóan elegáns épület.
Hasonló a közelben, a Corvin térre levezető Szalag utcában (Budapest egyik leghangulatosabb utcájában) található, öt épületből álló lakóházegyüttes. A 2007-ben átadott beruházás során új lépcsőt, illetve lépcsős utcát nyitottak a hosszú tömböt kettészelve. A szintén háborús foghíj kifejezetten nagyméretű volt, ráadásul a Szalag utca vonala, nevéhez méltóan éles szögben megtört a telek mentén. Szinte egy egész városnegyedet kellett itt létrehozni, egyszerre kellett megoldani a Corvin tér, a Szalag utca és a felső Donáti utca felé is a homlokzatokat, nem is beszélve a már említett lépcsős utca térfalairól. Ismét sikerült a (szinte) lehetetlen, az együttes, ami azonnal észrevehetően kortárs alkotás úgy áll a barokk és historizáló házak között, a Budai Vigadó közelében, mintha mindig is ott lett volna.
Reimholz Péter műveit időtálló igényesség jellemzi. Tizenöt-húsz éves épületei is olyanok, mintha pár évvel ezelőtt készültek volna el.
Nagy dolog ez a mai világban, ahol az épületek nem öregednek, patinázódnak, hanem rendkívül gyorsan avulnak, hiszen fogyasztási cikké váltak. Jó példa erre a téglaburkolat, vagyis pontosabban a téglaburkolatot imitáló rátett, vékony lapok alkalmazása, ami egyrészt legtöbbször inkább kínos, másrészt rövid idő után elkezd leválni. Reimholz épületein ilyen nem található, ami téglának néz ki, az valódi, vastag és időtálló tégla, ráadásul mívesen, akár három-négyféle módon rakva. Bizonyára sokkal drágább, mint a téglaimitáció-burkolat, viszont száz, vagy akár kétszáz év múlva is állni fog.
Reimholz Péter munkássága, épületeinek „csendessége” példamutató. Határozottan és azonnal felismerhetően mutatják a korszakot, amiben épültek, mégis sok szempontból mások, mint korszakunk építészeti „termékei”: alázatosan illeszkednek, míves részletekkel, elsőrangú anyagokból, hosszú távra tervezve. Mindez olyan építészeti szemléletet tükröz, amely évtizedek múltán is érvényes és követendő példaként áll előttünk.
