New York ikonikus múzeumának tervezője, a modern formatervezés egyik atyja, a Brutalista film (egyik) ihletadója: 124 éve született Breuer Marcell
A századfordulós Pécs szinte szó szerinti inkubátora volt az egyetemes modern építészetnek: 1897-ben a mecsekaljai városban látta meg a napvilágot Molnár Farkas, a magyar Bauhaus mozgalom kulcsfigurája. Ugyanebben az évben és ugyanitt született Forbát Alfréd, aki szintén a legendás dessaui intézmény egyik elméleti és gyakorlati szakembere volt. Rövid ideig, 1933 és 1938 között szülővárosában dolgozott, ahol meglehetősen nagy életművet alkotott: több villa és impozáns bérház őrzi keze nyomát. Pár évvel Molnár és Forbát születése után,
1902. május 21-én, a város egyik főutcáján, az Irgalmasok útján álló házban világra jött Breuer Marcell, a modern építészet és formatervezés nem túlzás állítani, világhíres alakja.
A tizennyolc éves Breuer felsőfokú tanulmányait 1920-ban a Bécsi Képzőművészeti Akadémián kezdte meg, szobrásznak készült. A meglehetősen merev és szó szerint akadémikus intézményt fél év múlva otthagyta és
az akkor még Weimarban működő Bauhaus iskolába iratkozott, ahol az intézmény egyik első és egyben egyik legfiatalabb tanulója lett.
Az alapító Walter Gropius azonnal felismerte tehetségét és pártfogásába vette. Az építészeti stúdiumok mellett Breuer asztalosságot is tanult (a Bauhaus legalább annyira volt gyakorlati iparművészeti, mint építészeti iskola), 1924-ben inasvizsgát is tett. Ezt követően 1928-ig vezette a Bauhaus bútorműhelyét. Ekkor keletkeztek az első „székek”, vagyis Breuer legendás székgyártmányai: többek között a B3-as modell, vagyis a Vasszilij-szék.
A ma is meglepően modern széket a kerékpárok csőszerű szerkezete ihlette, az összeszerelésénél Breuer a vízvezetékek csomóponti elveit vette alapul. A széket eredetileg nem a Bauhausban tanító festő, Vasszilij Kandinszkij számára tervezték, de Breuer rövid idő múlva az ő lakrészébe is tervezett egy sorozatot, innen a név. A szék másik fontos alkotója is Bauhaus-innováció:
a csőszerkezet mellett ugyanilyen fontos maga a szövet,
ami teherhordó is, hiszen a használó csak ezeket veszi igénybe, mint ülőkét és háttámlát. Az Eisengarn, vagyis „vasfonal” névvel illetett új szövetet Margaretha Reichardt, a szövőműhely Bruerhez hasonlóan tehetséges tanulója kísérletezte ki. A típus egyébként hatalmas siker volt, és gyártásba is vették: nem más, mint az osztrák Thonet-gyár vette meg a licenszet és kezdte meg a tömeggyártást.
A Vasszilij-t sikertermékek egész sora követte: 1928-ban mutatták be a Cesca-széket, ami legalább akkora sikert aratott, az ötvenes években szinte milliószámra készítették az Egyesült Államokban. A MillerKnoll cég ma is gyártja a terméket, különböző színben és különböző anyagú ülőkével és támlával. Valószínűleg kevés olyan iparművészeti termék van a világon, amit közel száz évvel megalkotása után is gyakorlatilag ugyanolyan formában árusítanak – és még mindig divatos és korszerű!
Breuer építészeti életműve kezdetben „iparművészet-központú” volt, hasonlóan például Kozma Lajoshoz: kiállítási pavilonok, Gropius-tervezte villák belsőépítészeti kialakításai voltak meghatározók.
A harmincas évek Breuer számára fordulatosan és méltatlanul alakultak:
1934-ben Magyarországra költözött, viszont a Bauhausban szerzett diplomát nem tudta honosítani (ez általános probléma volt Európában, a Bauhausban ugyanis nem oktattak sem épületszerkezettant, sem statikát). Ezért egy évvel később, 1935-ben Gropius tanácsára Angliába költözött. London Campden városrészében a Bauhaus, illetve a modernizmus három úttörője rövid ideig egyazon modernista társasházban lakott – ahogy erről egy jellegzetes blue plaque, vagyis kék emléktábla is tudósít.
A londoni évek leghíresebb műve egy újabb, máig népszerű széktípus: az Isokon cég számára megszületett a Long Chair, vagyis a hosszú szék, ami egyértelműen Alvar Aalto hatását mutatja. Mondani sem kell, hogy a típus azóta is közkedvelt, az eredeti, forradalmian újnak számító rétegelt lemezes kivitel mellett színek és anyagok egész serege áll a vásárlók rendelkezésére.
Gropius 1938-ban az Egyesült Államokba költözött, ahol új otthont teremtett családjának. A Massachusetts állambeli Lincolnban található nevezetes házának tervezésében Breuer is közreműködött.
Az egyre nyomasztóbbá váló európai helyzet elől Breuer is az Egyesült Államokba költözött, befutott építész-iparművészként 1939-ben már saját házat épített, szintén Lincolnban, közel mesteréhez. Amerikában magánélete is rendbe jött, még 1925-ben kötött házasságot Martha Erps rovarkutatóval, aki akkor szintén a Bauhausban kereste útját. A frigy boldogtalan és rövid idejű volt, viszont
1940-ben Breuer összeházasodott asszisztensével, Constance „Connie” Crocker-Leighton bostoni közgazdásszal, aki nem csak haláláig hű társa, hanem üzleti ügyeinek intézője, és két gyermeke anyja is lett.
A háború után, 1947-ben készült el új, közös otthonuk a Connecticut állambeli New Canaan-ban.
A sokáig bútortervezőként ismert Breuer építészeti életműve a második világháború után bontakozott ki, ez az időszak egybeesett az Egyesült Államok rohamos fejlődésével. Ezt az időszakot főként kifinomult és dúsgazdag megbízók számára tervezett, kissé extravagáns villák jellemzik, főként Új-Anglia erdős tájain, illetve országszerte.
Nem csoda, hogy a háború előli Európából menekült, érthetetlen nyelven beszélő magyar zsidó építész kissé rejtélyes alakja ihlette a Brutalista című film alkotóit is
– noha tudható, hogy a főhőst több hasonló magyar építész, így Goldfinger Ernő alakjából „gyúrták össze”.
A megbízások nem csak egyre sokasodtak, hanem egyre rangosabbak is lettek (közreműködés az UNESCO párizsi székházának tervezésében), az életműre a koronát egyértelműen a New York-i Whitney Museum teszi fel. Az épület terveit ketten jegyezték Hamilton P. Smith-szel, Breuer amerikai kultuszára jellemző, hogy szegény Smith szinte teljesen háttérbe szorult, a házat Breuer Building, vagy MET Breuer néven említették (2025-től a Sotheby's aukciós ház amerikai székháza, Sotheby's Breuer néven). A Madison avenue és a keleti 75. utca sarkán álló épület voltaképpen egy fordított zikkurat. Az utcára szinte ráboruló, egy-két ablakkal felszakított, gránitburkolatú épület a brutalizmus egyik jelképévé vált.
Noha a brutalizmus megítélése az Egyesült Államokban is ellentmondásos (hogy finoman fogalmazzunk), ennek ellenére Breuer Marcell szinte már nemzeti ikonnak számít Amerikában,
emellett kétségkívül ő a leghíresebb magyar építész. Ráadásul Breuer haláláig magyar identitású maradt, élete végéig kiválóan beszélt magyarul, barátai második neve alapján Lajkónak hívták. Híresen kedves és társaságkedvelő ember volt, barátait rendszeresen vendégül látta Cape Cod-i házában, általában bográcsgulyással fogadta őket. A sors ironiája, hogy Magyarországon egyetlen épülete sem áll, a Budapesti Műszaki Egyetem viszont 1968-ban díszdoktorává avatta.
Breuer utolsó éveiben több, jellegzetesen szoborszerű brutalista épületet tervezett, többek között Washingonban minisztériumok számára. 1970-ben készült el a Pirelli amerikai leányvállalatának székháza New Havenben.
A konzolos épület a brutalista építészet példája is lehetne.
Noha ez is megosztó épület, jól mutatja Breuer népszerűségét, hogy felújítása után az épület Hotel Hilton Marcel néven nyílt meg újra 2022-ben.
