A finnországi Paimióban álló szanatórium közel egy évszázada bizonyítja, hogy az építészet a gyógyítás aktív eszköze is lehet. A modernizmus ikonikus alkotását tervező Aino és Alvar Aalto örökségét most a Snøhetta viszi tovább: a világhírű építésziroda olyan mestertervet készített, amely wellness-, kulturális és közösségi funkciókkal nyit új fejezetet a legendás épületegyüttes történetében.
Kevés olyan épület létezik a 20. századból, amelynek jelentőségét nem csupán építészeti minősége határozza meg, hanem társadalmi hatása is. A finnországi Paimióban álló szanatórium ilyen alkotás,
Aino és Alvar Aalto 1929 és 1933 között tervezett mesterműve a modernizmus egyik ikonja, amelyben az építészet szó szerint a gyógyítás eszközévé vált.
Most a norvég Snøhetta készített mestertervet az együttes jövőjére, amely wellness-, kulturális és közösségi központként adhat új életet az épületnek. A Paimio Szanatórium különlegessége, hogy Aino és Alvar Aalto nem egyszerűen egy kórházat tervezett, hanem egy olyan építészeti környezetet, amely minden részletében a betegek felépülését szolgálta. A hosszú, napfényes betegszobák, a déli tájolású napozóteraszok, a természetre nyíló kilátás, a gondosan megtervezett szellőzés, a színek és még a bútorok is úgy lettek kialakítva, hogy csökkentsék a stresszt és támogassák a gyógyulást.
A híres Paimio-széket is kifejezetten a tuberkulózisos betegek légzését segítő testtartás figyelembevételével tervezték. A komplexum máig az emberközpontú modernizmus egyik legtisztább megfogalmazása.
A Snøhetta terve nem restaurálni szeretné ezt az örökséget, hanem kortárs módon továbbgondolni.
A koncepció középpontjában az eredeti építészeti gondolat áll, a testi és lelki jóllét. A mesterterv ennek megfelelően visszaállítja a legendás napozóerkélyeket, új wellnessfunkciókat alakít ki – köztük a tájjal közvetlen kapcsolatban álló fürdő- és spa-részeket –, miközben kulturális tereknek, kiállításoknak, rendezvényeknek és nemzetközi párbeszédeknek is helyet biztosít. Az épületegyüttes így ismét olyan hellyé válhat, ahol az építészet az emberi életminőség javításának eszköze.
Építészeti szempontból a beavatkozás egyik legnagyobb erénye a visszafogottság. A Snøhetta nem kíván versenyezni Aaltóék ikonikus formáival, megőrzi a fehér vakolt homlokzatok karakterét, a lebegő erkélylemezeket, a horizontális tömegalakítást és az épület erős kapcsolatát a fenyőerdővel.
Az új elemek a meglévő struktúrából nőnek ki, finoman hangsúlyozva azt a szemléletet, hogy egy műemlék értéke nem a konzerválásban, hanem az érzékeny továbbélésben rejlik.
A projekt jelentősége túlmutat Finnországon. A Paimio Szanatórium régóta a modern építészet egyik emblematikus alkotása, jelenleg pedig az UNESCO világörökségi cím várományosai között is szerepel az Aalto-életmű részeként. A Snøhetta terve azt bizonyítja, hogy a 20. század ikonikus épületei a 21. században is képesek releváns válaszokat adni a jóllét, a közösség és a fenntartható örökséghasználat kérdéseire.
