Hogyan lettek a görgős csúszdákból, a rakéta mászókákból és a mókuskerekeből minden centijében precízen megtervezett színes-szagos játszóparkok? „Csoda, hogy még élünk!” - mondtuk sokan egy-egy vagány, gyerekkori bravúrra emlékezve. De mi a helyzet most, a gumiburkolatok és a műremeknek beillő, mesélő játszóterek korszakában? Összegyűjtöttünk néhány példát, ahova érdemes a gyereknapi hétvégén ellátogatni és beszélgettünk Hajdu-Nagy Gergellyel, aki több csúcsjátszótér elképzelt kulisszái mögött áll.
A játszótér-építészet kultúrája talán az elmúlt évtizedekben éli fénykorát. Miért fontos ön szerint ez a terület és mi okozta ezt a fellendülést?
Játszótereket, játszóeszközöket már egészen a reneszánsz, legkésőbb a barokk-rokokó időktől használtak a kertekben, de valóban megfigyelhető egy fokozatos fellendülés a játszótér-építészetben és a játszóeszköz-gyártásban jelenkorunk felé haladva. Míg a Pál utcai fiúk még csak a grundra járhattak „játszani”, és a Múzeumkertbe, vagyis a Muziba gojzizni, a budai polgárok pedig a Gellérthegy déli oldalába vitték csemetéiket a híres „Csúszdás-játszótérre”, addig az 50-es, 60-as évektől kezdve már egyre szabályozottabb formát öltött ez a gyermek-szabadidős tevékenység. A második világháború után, a Ratkó-korszakban nagyon sok gyerek született, és
ezekben az években már égető szükség volt játszóterekre;
már csak azért is, mert az urbanizáció felgyorsult, és a hatalmas panelházakból „ki kellett szabadulnia” a gyerekeknek a friss levegőre.
Korunkban a fellendülést több tényező is okozhatja: a játszóeszközök és a játszóterek szabványosítása, a gyermekek biztonságának egyre erőteljesebb igénye, a rendkívül változatosan tematizálható, és – a fenntartók által is kedvelt – öntött gumiburkolatok megjelenése, valamint az egyre szaporodó, profi játszóeszköz gyártó cégek, és mellettük az egyedi játszóeszközök tervezésében és kivitelezésében jeleskedő iparosok és művészek.
Ezen kívül talán az is közrejátszik a játszóterek népszerűségében, hogy egyre több tudatos szülő tapasztalja, hogy a digitális szmogból ki kell tudni vinni a gyermekeit a szabadba, de ehhez olyan játszóterekre van szükség, amelyek megfelelőn ingergazdag tevékenységeket képesek nyújtani.
A régi játszóterekkel kapcsolatban gyakran elhangzik az a mondat az egykori használóktól felnőttként, hogy: „csoda, hogy még élünk!”. Szakmai szemmel valóban szükség volt már a paradigmaváltásra a játszóterekkel kapcsolatban?
Igen, én is emlékszem, ahogy egy „rakéta” körülbelül 20 centiméter széles csúcsán álltam nagy bátran 10 éves koromban, ami egy aszfaltburkolat közepén állt. Ahogy említettem, valóban paradigmaváltás történt a játszóeszközök és játszóterek szabványosításával, mert igény mutatkozott a balesetek tudatosabb megelőzésére. Hozzá kell tegyük azért, hogy ehhez a nagy játszóeszköz gyártók lobbitevékenysége és az EU-előírásai is hozzájárultak.
Tényleg ennyire drámai volt a helyzet? Mik a legfontosabb dolgok, szabályok, amikre most ügyelnie kell egy játszótér megtervezésénél?
Talán nem volt ennyire drámai, mert az ember alkalmazkodó, intelligens lény, a gyerekek pedig talán még inkább, mint a felnőttek. A játszótereket általában tájépítészek tervezik, akik pontosan tisztában vannak az előírásokkal és a tervezői felelősségükkel.
A teljesség igénye nélkül a következőkre szükséges figyelni: a játszóeszközök úgynevezett védőtávolságára, az ütéscsillapítás helyes megválasztására és tervezésére, a megfelelő gyermek-korcsoportokra, a nyári árnyékolásra, a megfelelő növényzet megválasztására – kerülni kell a szúrós, mérgező, szúrós rovarokat vonzó növények alkalmazását –, legalább egy ivókút kiépítésére és egyre inkább egy mellékhelyiség biztosítására. Alapkövetelmény a játszóterek bekerítése, zárhatóságuk biztosítása is.
Milyenek a mai játszóterek a régiek tükrében? Mik a legfőbb változások?
Mindenképpen változatosabb szórakozási-használati értékkel rendelkeznek, mint korábbi, javarészt „statikus” elődeik. Elég kisétálni egy újabb játszótérre, szembeötlő, hogy mennyi a mozgó-forgó funkció, mennyi a hálós-láncos elem, mennyi a különféle csúszda és hinta. Egyre több a kombinált, nagy kiterjedésű játszóeszköz, amelyeket egy időben akár több tucat gyerek is elfoglalhatja magát vagy játszhatnak egymással.
Az anyaghasználat is változatos: fa, fém, HPL, műanyag, plexi stb. Ezek a játszóeszközök színvilágukban is a sokféleséget erősítik. Azonban a játszóterek – az én ízlésem szerint – túlságosan művivé válhatnak, túlépítettek, sokszor hiányzik a lágyság, a természeti és az épített környezet közötti harmónia. Már pedig az a környezet, ahol a gyermek felnő, kihat a személyiségfejlődésére; ezért fontos megőrizni a szabadságot a játszótereken is.
Egyre divatosabb vonal egy játszótér esetében, hogy nem csak „lerakunk egy placcra játékokat”, hanem valamilyen tematikát kap az udvar. Mi a lényege ennek a trendnek? Miért alakult így?
Több oka lehet ennek, de az egyik ok mindenképpen a kreativitásban, illetve annak hiányában kereshető. A 2000-es évek elején sok játszótér épült „katalógus-termékekből”,
a játszótereket áthatotta az üzlet és az unalom.
Erre adott elég radikális választ a tematikus játszóterek világa, ami alatt egy ideig „fafaragók” által készített, általában egy-egy mesére kitalált játszókerteket értettünk. Azonban hamar kiderült, hogy míg egyes „katalógus-eszközök” talán unalmasak – de azért jellemzően nem azok, hiszen professzionális tervek alapján készülnek –, addig ezek a színes-változatos eszközök efemer élettartamúak: gyakran néhány évig sem bírták a gyerekcsapatok által okozott terhelést, szétesnek, veszélyessé válnak; és ahhoz képest még csak nem is annyira olcsóak.
Ha öt dolgot kellene kiemelnie, mik a legfontosabb tényezők egy játszótér tervezésénél általánosságban, melyik fogalmakat emelné ki?
Nem is annyira egyértelmű kérdés, de legyen: biztonság, változatosság, terhelhetőség, vonzás, szórakoztatás.
Miért tartja fontosnak a játszótér tervezést mint feladatot? Mi az a három dolog, amit leginkább szeret ezekben a projektekben?
A játszótér tervezés egy teljesen tiszta alkotó folyamat, amely elindul egy általában degradált vagy másra hasznosított területről, amelyből egy gyermek-oázis válik. Mérnöki, kertészeti, pedagógiai feladat, ami nem is annyira egyszerű, mint az talán elsőre gondolható.
Érdemes akár csak a tereprendezési feladatokra, a vízelvezetés és az akadálymentesség biztosítására gondolni. Szeretem, ha megvalósul az elképzelésem, szeretem, ha visszaigazolva látom, hogy az ötleteim tetszenek a gyerekeknek, és szeretem, ha hosszú távon szereti a fenntartó is és gondoskodik róla, odafigyel arra, hogy a koncepcióban megfogalmazott értékei megmaradjanak, és így újabb és újabb gyermekcsoportok élhessék át a tervezett élményt.
Nyitókép: Fortepan / Szalay Zoltán