Derűvel, szenvedéllyel mesél ma is a vakolat alól előbukkanó értékes leletekről, az éjszakába nyúló feltárásokról és a műemlékvédelmi munka minden szépségéről és izgalmáról a nemrég kitüntetett C. Harrach Erzsébet nyugalmazott építészmérnök.
Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el életművét, szeretettel gratulálunk az elismeréshez. Tudta, hogy felterjesztik erre a magas rangú díjra? Hogyan fogadta a hírét?
Egyáltalán nem számítottam rá, de tény, hogy sok kisebb elismerésben volt már részem, mondhatom, hogy mindig megbecsülték a munkámat. Ez azonban meglepett.
Hogyan került a szakma közelébe?
Matematikusnak és tanárnak készültem, de az apám lebeszélt róla, mondván, nem vagyok tanárnak való. Ő mondta azt, hogy szerinte az építészet áll legközelebb a matematikához, azt éppenséggel választhatom, így kerültem erre a pályára. Ráadásul Vas megye ebből a szempontból nagyon gazdag, nagyon sok szép emléke van. A rajztanárnőm annak idején nekünk nem rajzot tanított – no azért azt is, természetesen –, hanem világszemléletet, és rengeteget vetített nekünk a világ műemlékeiről, és ez megragadott.
Rögtön tudta, hogy műemlékekkel szeretne foglalkozni, vagy csak később fordult ebbe az irányba?
Az már egyetemista koromban történt. Az évfolyam-kiránduláson az egyik tanársegéd „felfedezett”, vagy legalábbis furcsának találta, hogy annyi minden iránt érdeklődöm, és berendelt a tanszékre. Megkérdezte, van-e nyári programom, de természetesen nem volt. Akkor készült a második kötete az építészeti topográfiának, mert elhatározta az Akadémia, hogy folytatja. Ebben az időben még csak Esztergom rendelkezett ilyen leltárral, és a további kötetekhez a rajzanyagot a Műegyetemnek kellett elkészítenie. Az építészettörténeti tanszék volt a gazdája, így szerveztek engem ebbe be, így aztán nekem soha nem volt nyaram, soha nem volt szabadságom, mert minden időmet ezzel a munkával töltöttem. Úgyhogy kialakult egy brigád, amelyből aztán később kikerült minden komolyabb műemléki munka gazdája.
És mi volt az első valódi műemlékes élménye?
A legelső élményem az volt, amikor Csemegi József tanár úr az első kiszállásomra velem jött Litérre, és megmutatta, mit kell csinálnom, ez afféle próba munkanap volt. Litéren az Árpád-kori templom helyreállítása volt napirenden.
KATT: A litéri templom, a chartres-i oszlopszobros kaputípus egyedüli hazai példája
Litér község első írásos említése 1082-ből származik, amikor a veszprémi káptalan birtokaként tartották számon. A település a középkorban több nemesi család kezén is megfordult, majd a török időkben elpusztult, később reformátusok telepítették újra. Templomát már 1472-ben említik, de a török pusztítások következtében romossá vált, majd a 18–19. században többször átépítették.
A 20. században vált ismét jelentőssé, amikor C. Harrach Erzsébet 1962-ben, Császár László és Csemegi József irányításával feltárta a templom kapuzatát a rárakódott vakolat és cementréteg alól. Ennek során napvilágra került a román kori kapuzat, amelyet Dercsényi Dezső a magyar művészettörténet egyik legmeglepőbb leleteként értékelt. A kapu különlegessége, hogy a chartres-i oszlopszobros kaputípus egyedüli hazai példája.
C. Harrach Erzsébet munkájának köszönhetően ma a litéri templom a magyar középkori építészet és szobrászat kiemelkedő emléke.
Elkezdtük a kaput feltárni, azaz kutatni, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy nagy óvatossággal az ember lefejti a legfelső vakolatréteget, és addig megy befelé a falban, ameddig valamibe bele nem akad. Legalábbis ebben az esetben ez így történt, ráakadtunk egy faragott felületre, ami egy alakos szobor része volt.
Nagyon izgalmas lehetett rögtön egy ekkora felfedezéssel indítani a pályát!
Annál is inkább, mert egészen addig alakos ábrázolás ilyen kapuból itthon nem került elő, legalábbis nem tudtunk róla. Úgyhogy nagy lelkesedéssel töltött el bennünket a feladat, és ezek után aztán nyakig belevetettem magam. A tanár úr is tudta, hogy ha valamit megszeretek, akkor azt nagyon szívesen csinálom. Tulajdonképpen ez volt egész életemben a fő tevékenységem, ami végigkísért, amellett persze, hogy más feladataim is akadtak.
Számos templomon végzett hasonló feltáró munkát.
Így van, de nemcsak templomokon dolgoztam, hanem más épületeken is, amelyeknek műemléki értékük van. Másik kiemelkedő munkám volt a szalafői kástu helyreállítása, tehát népi építészeti emlékekkel is foglalkoztam. A kástu az őrség jellegzetes emeletes raktárhelyisége volt. Ez volt az egyetlen ilyen építmény a faluban, fontos volt, hogy rendben legyen. Sürgős is volt, mert be akarták vinni a skanzenbe, hozzáteszem, a szakmának inkább az volt a felfogása, hogy az eredeti helyszínen kell hagyni, mert akkor van igazán értelme.
Talán nem volt túlságosan látványos feladat, de hihetetlenül izgalmas és lényeges volt számomra. Akkoriban még senki sem vette túl komolyan ezt a területet, alig volt rá forrás. Utóbb Vasi műemlékek címmel össze is foglaltam a megye műemlékvédelmének történetét. Ebben lényegében csak az épületekkel foglalkoztam, azonban a topográfia, amely hasonló jellegű összeállítás, még most sincs kész. A kőszegi topográfián most is öt kolléga dolgozik, a munka még javában folyik.
Bizonyára voltak nehézségek, emlékezetes akadályok is a munkái során.
Hogyne, ebben a szakmában akad bőven. Amikor a tulajdonos elég művelt, és széles látókörű, valahogy „lenyeli” a műemlékvédelmi munkák szükségességét, bár sokszor ő sem örül neki. Aztán amikor valami komoly eredmény születik, akkor azért mindenki boldog.
Gyakran emlegetik szakmai körökben az Ön nevével kapcsolatban a magyarszecsődi templom feltárását, ami szintén emlékezetes.
Valóban kiemelkedő munkám volt a magyarszecsődi középkori templom kapujának helyreállítása. Ebben is az volt a különleges – mint általában minden nagyobb, komolyabb munka esetében is –, hogy egy egészen kicsi nyomból indultunk ki. Mert mit lát az átlagember: hogy meg van repedve a vakolat, vagy kicsit el van színeződve, és akkor ha az ember ott megpiszkálja, és szerencséje van, akkor alatta van az érték, az arany.
Ebben az esetben hiányzott a vakolat egy tenyérnyi részen. Az látszott, hogy valaha ott kapu volt, csak be volt falazva, azonban egy kis területen a vakolat alól előbukkant egy profiltégla. Ez azt jelenti, hogy az építészeti tagozatot már a tégla készítésekor az adott helyre alakítják, és így égetik ki, majd így rakják be.
KATT: Középkori részletek a csupa kincs, magyarszecsődi templomban
A magyarszecsődi templom a 13. század első felében épült, és a délnyugat-dunántúli késő román téglatemplomok közé sorolható. Története során többször gazdát és felekezetet váltott, állapota gyakran romlott, majd újra megújult.
Fordulópontot jelentett a 20. század második felében megindult műemléki kutatás és helyreállítás, amelyet C. Harrach Erzsébet építészmérnök vezetett (1969–1971). Az ő irányítása alatt végezték a templom falkutatását és műszaki felmérését, amelyek során számos középkori részlet került elő: például a hajó déli falában egy befalazott bélletes kapu sárkányos oszlopfővel, a szentély román kori résablakai, csúcsíves és parabolikus fülkék, körablak, pasztofórium, valamint a protestáns korszakból származó magyar nyelvű falfeliratok.
Harrach munkája nemcsak a templom középkori eredetének feltárásában volt meghatározó, hanem a későbbi helyreállítás alapját is megteremtette. Kutatásai révén vált világossá az épület építéstörténete, valamint az, hogyan illeszkedik a régió román kori templomépítészetébe.
A német gótikában szinte minden profiltégla, nálunk azonban ez a felhasználási mód nem volt szokás. Nincs profiltégla épületünk, de az bizony egy profiltégla volt a magyarszecsődi templom kapuján. Úgyhogy ez rettenetesen izgatott, és elkezdtem egy kicsit körülötte kapirgálni a vakolatot. Kiderült, hogy tagozatban folytatódik, és nekiálltunk lefejteni róla a vakolatot.
Ketten csináltuk azzal az egyházi kollégával, aki egyébként gyerekkori barátom volt. Hamarosan további érdekes tagozatrészletekre akadtunk, és a legvégén egy sárkányos alakos részlet is előkerült. Ilyen sincs a hazai anyagban, mint amit ott találtunk, ez valódi unikum. Éjszakába nyúlóan dolgoztunk, és már csak akkor hagytuk abba a munkát, amikor a vendéglátónk úgy döntött, hogy nem főzi tovább a meleg teát - március volt, és nagyon hideg. Szomorúan, de félbehagytuk, majd másnap fejeztük csak be a feltárást. Hozzá kell tennem, hogy én nem az építészeti osztályon dolgoztam a hivatalban, hanem az igazgatási területhez tartoztam. Azonban ezt a munkát annyira szerettem volna én csinálni, hogy miután a főnökömnek elmeséltem, mit találtam, megkértem, hogy hadd végezzem én a templom és a kapu helyreállítását, és ezt sikerült is elérnem.
Ezek szerint nemcsak a tudása volt meg, hanem az érdekérvényesítő képessége is kitűnő volt...
Ismert a főnököm, tudta, hogy borzasztóan szerettem, amit csináltam, annyira, hogy kissé a családomat is elhanyagoltam emiatt. Mostanában, évtizedes távlatból szembesítenek ezzel a gyermekeim. Persze nem volt rossz dolguk, és úgy éreztem, hogy nem szenvednek hiányt. A férjem szintén építész volt, modern építészettel foglalkozott,
egész életünkben ennek a szenvedélyünknek rendeltük alá az utazásainkat is, nagyon sokfelé jártunk.
A magyar műemlékvédelemnek megvolt a presztízse, számítottak a véleményemre, ezt is elismerésként éltem meg mindig. Azért a Jóisten nagyon kiegyensúlyozta az életünket, mert 2 lányom van, 8 unokám, és 24 dédunokám. Ajándékai a Mennyei Atyának. Azt nem tudom, hogy bármelyikük is követ-e majd a pályán, mindenesetre élvezettel figyelik, nézegetik az épületeket.
