A magyar kultúrától elválaszthatatlan a szőlészet, borászat és az ezek otthonául szolgáló pincék, pincesorok világa. Jöjjön öt szépséges pincesor a magyar vidék különböző tájairól!
Hercegkút
A zempléni hegyek oldalában, a Tokaji-borvidéken húzódik Hercegkút Gombos-hegyi pincesora, amit akár a Gyűrűk Ura hobbitjai is építhettek volna. A legendás fantasy filmet idézi meg ugyanis az itteni pincék látványa, amelyek játékosan bújnak ki egymás hegyén-hátán a földből.
A törtfehér kövekből rakott, háromszögletű oromfalak és gyönyörű, vasalt faajtók egységes képet adnak a hegyoldali, erdő alatti pincesornak.
Hercegkút község eredetileg a Trautsonfalva nevet viselte, és ezzel el is árulja eredetét: ezt az egykori Rákóczi-birtokot a szabadságharc bukása után Trautson herceg kapta meg, aki 1750-ben német telepeseket hozott ide, egy új falu megalapítására. Az ide érkező telepeseknek rögtön fő foglalkozása lett a szőlőgazdálkodás, ami miatt létrehozták egységes megjelenésű pincesorukat a hegyoldalban.
Mi több, az első időkben a telepesek még itteni pincelakásokban húzták meg magukat, amíg fel nem építették házaikat az új faluban, s onnantól bor, zöldség és krumpli tárolására kezdték használni pincéiket. Elmondható tehát, hogy a hercegkútiak egész őstörténete, szíve-lelke benne van a ma is látható, pincékkel teli hegyoldalban.
Budajenő
A Budapesttől nyugatra fekvő Zsámbéki-medencében az ország leggazdagabb településeinek egész sora húzódik: Budakeszi, Telki és Budajenő egyaránt népszerű és exkluzív lakóhely manapság - de eredetileg itt is szorgos földművesek, gazdálkodók élték természethez kötött életüket.
A török háborúk errefelé totális pusztítása után Budajenő a bécsi skót bencések birtoka lett, akik életre akarták kelteni a parlagon heverő földeket. Ők is telepeseket invitáltak ide német földről, a svábok pedig azonnal nekiláttak a szőlőkultúra életre keltésének is.
Ha ma átutazunk Budajenőn, a falu központjában a főút mellett feltűnik a sűrűn egymás mellé települt pincék sora.
A fasor mögé rejtőző, nagyjából egyenlő méretű, de változatos megjelenésű pincék játékos és látványos díszét alkotják a ma is rendezett községnek.
Maguk a pincék faajtói is, bár ugyanazt az egyszerű célt szolgálják, mind egyedi karakterrel, forma- és színvilággal rendelkeznek. A ma látható pincesor a feljegyzések szerint 1829 és 1866 között készült el, és máig az évi rendes szüreti és bornapok helyszíneként is szolgálnak.
Palkonya
Ha Budajenő környéke sokat szenvedett a töröktől, mit is mondhatnánk Tolnára és Baranyára? Errefelé egész járásnyi területek maradtak üresen az 1700-as évek elejére, ahová új telepeseket kellett hívni, hogy faluk tucatjait alapítsák újjá, többek között Mercy gróf tett sokat az itteni vidék újraélesztéséért.
A baranyai Villányi-hegység északkeleti végében fekvő Palkonya is ebben az időben született újjá; és itt is egy értékes, hagyományos pincesor jelzi az elvégzett munka eredményeit és örökségét. Az itteni faluvégi domboldalon 53 pince maradt fenn a mai napig, és sok más halódó pincesorral szemben itt nagy becsben állnak.
Számos pincét a mai napig használnak a borászok, köztük a Hárságyi, a Zsirai, a Blázsovics és a Haraszti pincészetek.
A ma látható pincesor a 19. század elején létesült, és míg nagy egészként egységes látványt nyújtanak, egyedileg különböznek az épületek, így alkotva megkapó összképet a falusi domboldalon.
Hazaépítők: Mercy gróf országépítése Tolnától a Bánságig
Így élesztett újjá több magyarországi területet is a francia származású osztrák-magyar államférfi.
Gyöngyös
A Mátra-alji Gyöngyösön már a 13. században foglalkoztak a szőlészettel, borászattal, a város körüli domboldalakon tehát ősrégi hagyománya van a szőlőművelésnek. A helyi szőlőhegyek hangulatos helyszíne a Farkasmályi pincesor, ahol más pincesoroktól eltérő karakterrel rendelkező, hatalmas présházak sorakoznak egymás mellett. Itt, a Sár-hegy lábánál andezittufából áll a talaj, ami kiválóan alkalmas pincék kivájására, amiket itt nem lefelé, hanem felfelé vájtak ki a hegy gyomrában.
A helyi pincesort a 18. századtól kezdték kiépíteni. A pincesor közepén állt a pincecsősz háza, ahonnan a 26 itteni pincét őrizték.
Több forrás utal egy régi gyöngyösi adószedőre, Balla Antalra, aki 1834-ben építette itt fel borházát, eléje pedig ma is álló platánfákat ültetett. Ma is megvan 26 pince ezen a soron, ahol két évszázada és ma is tartanak szüreti mulatságokat. A világháború idején a mulatságok szüneteltek; ellenben itt találtak menedéket a front elől a gyöngyösiek ezrei, a pincékben átvészelve a háborús heteket.
A farkasmályi pincesor ma is a gyöngyösiek kedvelt kirándulóhelye, ahol évente megrendezik az Ivó Napi Pincejárást.
Hajós
A hajósi pincefalu mintha tényleg egy falu volna: katonás rendben sorakoznak a sátortetős, egyszerűségükben is megkapó látványt nyújtó pincék ezen a dél-alföldi síkságon. A Hajós-Bajai borvidék elkülönül az alföldi borvidék nagy részétől, mert nem homokon, hanem agyagos, löszös talajon teremnek az itteni szőlők. A talaj mellett a napsütés is meghatározó: ez a napfényben leggazdagabb borvidék Magyarországon, így a fehérbor mellett a vörösbor készítésére is kiválóan alkalmas ez a terület.
Itt is a török háborúk után kezdődött újra az élet. Csáky Imre bíboros 1728. április 10-én foglalta szerződésbe azokat a kötelességeket, amelyek a letelepülő svábok szőlőtelepítéssel kapcsolatos feladatairól és ebből eredő jogaikról szólnak. Maga az érsek kívánsága lehetett tehát a hajósi bortermelés újraindítása.
A hajósi pincesor több utca hosszában húzódik és kanyarog: egységes karakterű, egyedileg mégis kicsit különböző pincék állnak itt hatalmas tömegben.
Mindent egybevéve 24 utca 1250 pinceépülete található Hajóson, ami hazai rekord.
Igaz lehet tehát az a régi mondás, hogy Hajóson több pince van, mint ahány ház. A helyiek nem csak a bor, hanem burgonya, alma és paprika tárolására is használták az itteni házikókat.
Az itteni pincelyukak 20–35 méter hosszan nyúlnak a löszbe, nagyrészt kézzel kivájva, 3-6 méter mélyen, általában téglapadozat nélkül. A kapcsolódó présházak egyik felében tárolják a szőlőművelés eszközeit, a prést, a darálót, az erjesztő kádat. A lakószoba pedig a munkában megfáradt gazda pihenését szolgálja. Ez a helység szolgál a barátok és a vendégek fogadására is.
Györköny
Kivételes szépségű pincesor húzódik a tolnai Györköny melletti domboldalon. A mai főutaktól távol eső, csendes vidéken egy ma is rendezett, hagyományait őrző sváb falut találunk, amelynek pincesora is három évszázados múltra tekint vissza.
Mint a krónika írja: „Györköny település első írásos emléke a XIII. századból származik. Jelentős fellendülése azonban a XVIII. századra tehető. A török uralom alatt elnéptelenedő települést Meszlényi János földesúr vezényletével a század elejétől elkezdték újranépesíteni. Meszlényi megígérte a betelepülőknek, hogy 7 évig adómentesen termeszthetnek szőlőt, minden család saját szőlőt telepíthet és házat építhet Györkönyben."
Sok-sok nemzedéken keresztül a helyi lakosság egyik fő jövedelmi forrása volt a szőlő és a bor, az állandó szőlőhegyi munkálkodás során pedig erős közösségi élet alakult ki.
A régiek hagyományait pedig a mai utódok is őrzik.
A pincefalu 11 hektáron terül el és 300 présházat foglal magába, közülük a legrégebbiek több mint két évszázadosak. A hol fehérre meszelt, hol téglahomlokzatú, oromzatos, sátortetős présházak százai egységes hangulatot árasztanak egy gyepes-ligetes domboldalon. Őszi fényben és színekben egészen varázslatos a györkönyi pincesor, melynek megőrzéséért a község 1990-ben elsőként kapott Magyarországon Európai Falumegújítási Díjat.
