A Tüskevár örök: Fekete István-emlékház nyílt Kunszentmártonban

hely.hu

A Rákosi-korszakban két évig élt az alföldi településen a legendás író.

Tüskevár Emlékház nyílt meg Kunszentmártonban, a Körös partjának közelében. Fekete István író

a Rákosi-korszak idején két évig élt ezen a településen, miután tiltott szerzővé vált a Zsellérek című regénye miatt.

Fekete István az itteni Mezőgazdasági Szakiskolában kapott tanári állást, halbiológiát és halászatot tanított, és nem csak diákoknak, hanem akár idősebb felnőtteknek is.

Az író a Körös partján töltött szabadideje alatt horgászott, jegyzetelt, anyagot gyűjtött.

Halászkunyhó az udvaron

Itt írta meg a Halászat című tankönyvét is, amelynek köszönhetően újra publikálhatott. Itt születtek a Kele és Lutra regények, valamint a Bogáncs ötlete is.

Az emlékezet szerint itt kezdte írni a Tüskevárt is,

aminek cselekménye a Kis-Balatonnál játszódik.

Érdekesség, hogy az emlékház épülete sem véletlenszerűen lett kiválasztva. A helyi portál szerint Mártonfi Benke Márta kunszentmártoni festőművész eredetileg galériát szeretett volna nyitni a házban, miután megvásárolta. Aztán kiderült, hogy a szomszédos Kiss családhoz járt esténként Fekete István vacsorázni, beszélgetni, ezért a Városvédő Egyesület méltó helynek tartotta az épületben kialakítani az emlékezés otthonát.

Az új, kunszentmártoni emlékházban Fekete István itteni éveire koncentrálnak dokumentumokon és fotókon keresztül. Az udvaron halászkunyhó emlékeztet Fekete regényeinek világára. Az emlékház hétköznapokon 10 és 17 óra között látogatható, iskolás és óvodás csoportokat is szívesen fogadnak.

Forrás

fotók: Tüskevár Emlékház, Závogyán Magdolna