Rekonstrukciós sorozatunk újabb epizódjában egy kisebbfajta krimi nyomába eredünk.
Az eltűnt Borostyánszoba – ez akár egy Rejtő Jenő-regény címe is lehetne, noha a valóság néha sokkal fordulatosabb. A szoba jóval több, mint egy barokk műremek, diplomáciatörténeti kuriózum és az évszázados „se veled, se nélküled” orosz-német kapcsolatok jelképe is egyben. Rekonstrukciós sorozatunk újabb epizódjában egy különleges belsőépítészeti alkotás nyomába eredünk!
A Borostyánszoba, illetve Borostyánkőszoba I. Frigyes porosz király számára készült 1701-ben. Fontos az évszám, Poroszország fejedelme ugyanis ekkor koronáztatta magát királlyá, amellett, hogy Brandenburg választófejedelme is volt.
Szüksége volt tehát egy reprezentatív, különleges teremre
a távoli Königsberg helyett kijelölt és fejlesztett új székvárosban, Berlinben.
Az 55 négyzetméteres termet eredetileg a város melletti a fejedelem-király feleségéről elnevezett Charlottenburgban tervezték felépíteni, de végül a városközpontban álló palotába került, amit egyébként a közelmúltban szintén rekonstruáltak.
A termet a porosz barokk egyik legjelentősebb mestere, Johann Friedrich Eosander építész, szobrász, stukkátor tervezte, aki éppen ekkor a berlini palota munkálatait is irányította. A „borostyánfaragó” (ilyen szakma is van!) Gottfried Wolffram porosz mester volt, de őt 1707-ben Frigyes király elbocsátotta, mivel úgy találta, hogy túl lassan és drágán dolgozik. Így két danzigi borostyánfaragó, Ernst Schacht és Gottfried Turau vette át a munkát, ami 1711-ben készült el.
A szoba nem sokáig, csupán öt évig maradt Berlinben, ekkor ugyanis Frigyes fia és utóda, I. Frigyes Vilmos Nagy Péter cárnak ajándékozta. Ez a nagyvonalú gesztus nem volt véletlen, a szobának nagyon hamar egész Európában híre ment, ráadásul a világutazó cár többször is megcsodálta a helyszínen és sokatmondóan dícsérte házigazdájának a szobát. Így mikor a porosz király szorult katonai helyzetbe került és szüksége volt a svédek ellen az orosz uralkodó segítségére,
a szobát egyszerűen szétszerelték és Szentpétervárra szállították.
Mi az a borostyánkő?
A borostyánkő nem egy ásvány, hanem az ősi Pinus succinifera nevű fenyő megkövesedett gyantája. A faj főleg a Balti-tenger partvidékén élt és a mai fenyőknél jóval több és jobb minőségű gyantát termelt. A borostyánkő már régóta ismert nemes anyag, a rómaiak Savarián, a mai Szombathelyen át vezették a Borostyán-utat, amin keresztül a kő kereskedelme zajlott.
A kis darabokra helyezett szoba újbóli összépítése 10 évig tartott, a frissen alapított orosz főváros melletti „cári faluban”, Carskoje Seloban helyezték el, a Nagy Péter feleségéről elnevezett Katalin-palotában. A palotát Katalin és Péter lánya és utóda, Erzsébet cárnő Bartolomeo Rastrelli irányításával átépítette, de a szobát természetesen nem módosították. A szoba érintetlenül állt 1941 nyaráig, a Barbarossa-hadművelet kezdetéig...
A hadművelet, illetve a támadás megindítása után a német csapatok gyorsan vonultak előre, és rövidesen Szentpétervár, vagyis akkori nevén Leningrád városát fenyegették. Megkezdődött a város kulturális értékeinek kimentése, és az illetékesek a szobát is előkészítették az Uralba szállításra. Ekkor derült ki, hogy az anyag, ami nem ásvány, hanem szerves anyag, az évszázadok során repedezetté és törékennyé vált, így nem vészelné át a szétbontást és a szállítást. Így nem volt mit tenni, a borostyánpanelek elé deszkázatot húztak, amit tapétával fedtek el. Az álca nem vált be, a németek tudták hogy a palota melyik részében van a szoba, ráadásul tudatosan keresték a német kultúra részének tekintett alkotást, hogy az ajándékot visszaszállítsák a birodalomba. A borostyán rossz állapota őket nem zavarta (vagy meg tudták oldani falakról való leválasztást), így
a szobát másodszor is szétszedték, Königsbergbe szállították, és az ottani várkastélyban állították ki.
A valódi rejtély 1944-45 telén indul. A brit légierő ekkor erősen bombázta Königsberget, a várkastély is súlyosan megsérült. Viszont egyes visszaemlékezők állítják, hogy látták, amint a szobát azon a télen sietve a hírhedt hajó, a Wilhelm Gustloff rakterében helyezték el. Mint ismert, a hajót – fedélzetén majdnem tízezer emberrel – a szovjetek kilőtték, ami minden idők legsúlyosabb hajózási katasztrófája. A roncsokat azóta többször megvizsgálták, de a szobát nem lelték. A szovjetek is keresték, de mindhiába, mígnem 1997-ben Németországban egy egykori katona fiánál előkerült pár borostyándarab.
Ennyit lehet tudni a világ nyolcadik csodájaként emlegetett szobáról, a hat tonna borostyánnak azóta sincs semmi nyoma.
Az elpusztult szoba rekonstrukciójának igénye már közvetlenül a háború után felvetődött a Szovjetunióban.
Sztálin politikai okokból újra akarta éleszteni az orosz nemzeti tudatot és ez nagyszabású újjáépítési munkákkal járt:
a háborúban súlyosan megsérült cári palotákat a legnagyobb gondossággal állították helyre. Így többek között a szobának egykor helyet adó, az ostromban súlyosan megsérült Katalin-palotát is rekonstruálták, teremről teremre visszaállítva az egykori pompát, amire egyre inkább úgy tekintettek, hogy az orosz (illetve szovjet) nagyságot jelképezi, mintsem a cári önkényt.
A Katalin-palota rekonstrukciója csak 1974-re jutott olyan fázisba, hogy már csak a „legnagyobb falat” maradt hátra. Elkezdődött hát – mivel az eredeti azóta sem került elő – a Borostyánszoba teljes újjáalkotása.
A munka nem kevesebb, mint 24 évet vett igénybe,
2003-ban, Szentpétervár alapításának 300. évfordulóján avatta fel az orosz elnök nagyszabású ünnepség keretében. Ez egy újabb különös fordulat, ami a szobához kapcsolódik, főleg a mából nézve: a rekonstruált teremben Vlagyimir Putyin személyesen kalauzolta vendégeit: Tony Blair és Silvio Berlusconi brit miniszterelnököt, Gerhard Schröder német és Wolfgang Schüssel német, illetve osztrák kancellárt, Jaques Chirac francia elnököt, valamint Anders Fogh Rasmussen akkori dán miniszterelnököt, későbbi NATO-főtitkárt. A Borostyánszoba így újra fontos diplomáciatörténeti szerepet kapott.
A kalandos történelmi áttekintés után nézzük magát a rekonstrukciót. Nem nehéz belátni, hogy egy ilyen műalkotásnak is tekinthető szoba újraalkotása különleges feladat, nem véletlen, hogy 24 évig tartott a munka, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a ma rendelkezésre álló 3D-s technológiák akkor még jórészt ismeretlenek voltak. A helyreállításban 40 orosz és – ismét különös fordulat – német szakember vett részt, nagyrészt utóbbiak végezték magát a borostyánfaragást. Nem kevesebb mint 350 fajta borostyánárnyalatot használtak fel, archív fényképek alapján aprólékosan összeillesztve a hatalmas kirakóst.
De a szobában nem csak borostyánfelületek voltak: rafináltan elhelyezett tükrök verik vissza a falakról áradó aranybarna fényt, a mennyezetet stukkó díszíti, a falmezőkön festményeket imitáló színes mozaikképek helyezkedtek el.
A munkák pénzügyi finanszírozása is figyelemre méltó volt: a Szovjetunió összeomlása után megakadó munkákat az Északi-áramlat vezetékben is résztulajdonos német E-On vállalat 3,5 millió dolláros adománya indította újra.
A Borostyánszoba valódi krimibe illő rejtély, ráadásul egy egészen különleges alkotás. Rekonstrukciója bizonyítja, hogy még a műalkotásnak is beillő építészeti részletek is újraalkothatók. És ki tudja, lehet, hogy egyszer maga az eredeti szoba is előkerül....
