Rekonstrukciós példákat bemutató sorozatunk legújabb részében egy hazánkban kevéssé ismert, de rendkívül érdekes és értékes belső tér újjáépítését mutatjuk be. Ez az augsburgi városháza Aranyterme!
Augsburg – régi magyar nevén Ágosta – a középkorban és a koraújkorban Európa egyik legjelentősebb városa volt, még a közeli Münchent is túlszárnyalta. Ennek is köszönhető, hogy számos gótikus és reneszánsz épület található a városban, köztük a Fugger-család firenzei palazzokat idéző lakhelye vagy a világ első szociális lakásegyüttese, a Fuggerei. Egy ilyen gazdag és befolyásos város természetesen hatalmas, nagyszabású székházat emeltetett magának.
A főtéri telken már a 13. században is a városháza állt, ezen előzményépület helyére került 1615 és 1624 között az új székház.
Az épületet a város főépítésze, Elias Holl tervezte. Az Itáliában tanult mesterre erős hatással volt Andrea Palladio művészete, de szülővárosában saját formanyelvet, az úgynevezett „Holl-reneszánsz” stílust (Holl'sche Renessaince) fejlesztette ki. Ebben a szellemben építette fel Augsburg akkori középületeit, a városháza mellett a városkapukat, a fegyvertárat, a városi mészárszéket, sőt egy víztornyot is.
A „Holl-reneszánsz” voltaképpen egy átmenet a reneszánsz és a barokk stílus között. Holl visszafogott antik és palladioi formákat használ, de azokat egyedi módon variálja, egyes részletek, főleg a díszes oromzatok már a barokkot idézik. Az augsburgi városháza viszonylag kis telekre épült, és számos funkciónak kellett helyet biztosítani, így
Elias Holl egy rendkívül magas, ötemeletes épületet tervezett, amit tornyok koronáznak.
Az épületen számos helyen megjelenik a város jelképe, a címerben is szereplő fenyőtoboz.
A városháza nem pusztán hivatali épület volt, nagyon fontos közjogi funkciókat is betöltött: a történelemből ismert, hogy rendszeresen tartottak itt Reichstagot, vagyis birodalmi gyűlést. Tehát biztosítani kellett nem csupán az üléseknek helyt adó termet, hanem az elnöklő császár fogadó- és dolgozószobáit is, amik értelemszerűen rendkívül fényűzőek voltak.
Ráadásul ekkor a Reichstag helyszíne még nem véglegesedett, különböző városok versengtek az ülések megtartásának jogáért, így egy reprezentatív helyszín komoly versenyelőnyt jelentett.
A (nem) fukar Fuggerek és a világ első szociális lakásegyüttese
Ami Firenzének a Medici-család, az Augsburgnak a Fuggerek. A késő-középkor legjelentősebb bankárainak kezében volt a Magyar Királyság bányáinak jelentős része, nem csoda, hogy a magyar nyelv is őrzi nyomukat – a nem túl hízelgő fukar szó utal rájuk. Hogy a családtagok egyébként mennyire nem verték fogukhoz a garast, arról az általuk 1521-ben alapított lakótelep, a Fuggerei is tanúskodik. A 67 házból, ezen belül 140 lakásból álló negyedben a lakbér 504 éve nem emelkedett: egy rajnai forintnak megfelelő összeg évente (ez ma 88 cent) plusz rezsi, valamint a szigorúan katolikus bérlők kötelesek naponta egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és egy Hiszekegyet elmondani az alapító Fugger-család egykori és ma élő tagjainak lelki üdvéért.
A városháza szinte változatlan formában állt felavatásától 1944. február 25-ről 26-ra virradó éjjelig.
A brit légierő ekkor súlyos bombatámadást indított Augsburg ellen, és az épületet több gyújtóbomba is eltalálta,
így az Aranyterem, valamint a hozzá kapcsolódó császári termek födémei leszakadtak és az együttes a külső falakig kiégett.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az épület homlokzati falai szinte teljesen épen maradtak, még a falba befogott gerendák lezuhanása sem rántotta magával a szerkezetet. Így az épület külső helyreállítása 1962-ig megtörtént. A belső tereket a legegyszerűbb formában renoválták, vakolatlanul hagyott födémekkel és falakkal.
A helyreállítás alapvetően a terem rekonstrukciójának igényével és reményével készült. Nem épült tartós és igényes, állandónak szánt későmodern belső tér, a födémeket úgy tervezték, hogy azokra (pontosabban azok alá, rögzítve) visszaállítható legyen az egykori enteriőr.
A város végül 1980-ban döntött úgy, hogy alapításának 1985-ben esedékes kétezredik évfordulójára – Augsburgot ugyanis Kr.e. 15-ben alapították a rómaiak Augusta Vindelicorum néven – rekonstruálja az Aranytermet a kapcsolódó császári szobákkal. Egy ilyen műalkotásnak is beillő belsőépítészeti kialakítás helyreállítását öt év alatt természetesen nem lehetett véghezvinni. A kétezredik évi ünnepségekre csupán az első ütem készült el, a márványburkolatú padlót, a császári szobákba vezető ajtókat és a „nyers” kazettás mennyezetet csodálhatták meg ekkor a látogatók.
Az ünnepségek után következett a munka legnehezebb, legaprólékosabb része: a kazettás mennyezet táblaképeit és a falak freskóit kellett rekonstruálni, és nem mellesleg a termet újraaranyozni, ami anyagilag is jelentős vállalkozásnak bizonyult. Nem kevesebb mint 2,6 kg aranylapot dolgoztak rá a felületekre.
A munka további 11 évet vett igénybe, a termet így 1996-ban nyitották meg harmadszorra, immár eredeti formájában.
Ez az eredeti díszítés még kissé újszerűnek hat, több évtizednek kell eltelnie, míg a felületek elnyerik patinájukat (a szerző 2014-ben járt a teremben, lehet, hogy ez azóta valamennyire kialakult).
A teremben minden részletet érdemes alaposan megfigyelni – már csak azért is, mert minden, amit látunk, rekonstrukció. Az egykori építők remek ízléssel vegyítették a különféle műfajokat.
A falakat a római és német császárokat ábrázoló freskók borítják, ezt egészíti ki a helyenként aranyozott diófa lambéria, de az ajtóportálokat külön keretbe illesztett festmények és szobrok koronázzák. Így a rekonstrukció során szinte seregnyi szakemberre volt szükség: falképfestők, festők, fafaragók, szobrászok, aranyozók, restaurátorok, asztalosok, művészettörténészek, építészek, mérnökök többévnyi munkával működtek közre, hogy a terem újra régi fényében ragyogjon.
A teremhez szimmetrikusan csatlakozó négy császári szobából eddig csak kettő rekonstrukciója történt meg. A városházát ráadásul 2026-ig nem lehet látogatni, mert kiderült, hogy a háború utáni felújításkor azbesztet használtak, amitől mentesíteni kell az épületet. A két elkészült szoba az utolsó részletig hiteles – „csupán” a többszáz évnyi patina, a faanyag repedései és vetemedései hiányoznak belőle, de az újszerűség évről-évre, évtizedről-évtizedre kevésbé lesz látható.
Az Aranyterem, hasonlóan a sorozatunk előző részében bemutatott Borostyánszobához, azt mutatja, hogy a rekonstrukciós szándék előtt nincs lehetetlen, még műalkotásnak is beillő belsőépítészeti elemeket is újjá lehet alkotni. Míg a Borostyánszoba az uralkodói hatalom és a diplomáciatörténet megtestesítője, addig az Aranyterem az uralkodókkal vetekedő polgárság megdicsőülése. A munkákat ennek szellemében egy civil szervezet, az „Aranyterem Társaság” koordinálja.
Érdekesség, hogy Augsburgban egy „kis Aranyterem” is létezik. A Jezsuita Kollégium 1765-ben elkészült dísztermét nevezik így, nyilvánvaló utalásként a közeli városházára. Ez a „kistestvér” már a későbarokk-rokokó időszakban készült, jól láthatók a különbségek is. Több a játékos, aszimmetrikus díszítés és a derűs forma. Maga a szellemiség viszont komoly, a mennyzetfreskón Mária életének főbb eseményei, illetve az azokat megjövendölő próféták alakjai láthatók.
A terem szerencsésen átvészelte a háborút, így ma is eredeti állapotában csodálható meg.
