Rekonstrukciós sorozatunk legújabb epizódjában a külföldi példák után hazatérünk. Egy kicsi, de annál jelentősebb Balaton-felvidéki újjáépítési munkát mutatunk be!
Történelmünk egyik nagy tragédiája, hogy középkori székesegyházaink, templomaink, palotáink csupán töredékesen maradtak ránk. Ezért is örömteli, ha visszakapunk egy darabot abból az időszakból, feltárul egy elfalazott ablak, vagy éppen helyreállítanak egy kicsiny templomot. Egy olyan templomot, ami egy egykor létező, mára nyomtalanul eltűnt magyar település utolsó emléke.
A meseszép környezetben fekvő, három részből álló Dörgicse különleges falu: három középkori templomrommal is büszkélkedhet, ezek közül a kisdörgicsei, jelen cikk „főhőse” egy rendkívül egyszerű típusba tartozik, viszont az alsódörgicsei hazánkban különlegesnek számító úgynevezett westwerkes épület, vagyis a nyugati oldalon összeépített, szinte erődszerű toronypárral rendelkezik. A felsődörgicsei, hasonlóan impozáns rom mutatja, hogy ez
a vidék mennyire gazdag épített emlékekben.
A sokszor idézett (és ócsárolt) műemlékes karták nem pártolják az újjáépítéseket, a rekonstrukciókat, különösen akkor nem, ha már évszázadok óta romként létező emlékekről van szó. Ez Kisdörgicse esetében is így van, hiszen a templomocska nagy valószínűséggel a törökellenes felszabadító háborúk idején pusztult el, és a falut pár száz méterrel arrébb építették újjá, így az épület legfeljebb kőbányaként szolgált a visszatelepülő lakosság számára. A romokat végül az 1960-as években tárta fel és konzerválta a magyar műemékvédelem két legendás alakja, Éri István és Koppány Tibor.
Rekonstrukció abban az időszakban szóba sem került, viszont a kész szakember a eredmények alapján kidolgozta a templom rekonstrukciós rajzát,
hiszen ezenek az épületeknek viszonylag egyszerű kiszerkeszteni az egykori állapotát.
A konzerválási munkák óta eltelt időszakban a romok állapota szinte évről évre romlott – és itt is érdemes felidézni a műemékes karták szellemiségét: Olaszországban, de még Franciaország és Németország nagy részében is viszonylag kiegyensúlyozott a klíma a romok fennmaradásához. A Kárpát-medence időjárása történeti léptékben is kiegyensúlyozatlan, még évtizedekkel ezelőtt is jellemző volt, hogy a fagyos téli napokat hirtelen pár napos felmelegedés, majd újabb fagyos időszak követte. Talán nem is kell különösebben hangsúlyozni, hogy ez a körülmény teljesen felemészti a romokat, tehát elmondhatjuk, hogy
hosszú távon minden történelmi magyar rom halálra van ítélve,
a konzerválási munkák ezt legfeljebb csak lassíthatják. A kisdörgicsei rom is kritikus állapotba került az elmúlt évtizedekben, ha nincs a mostani rekonstrukciós munka, a látogatók pár évtized, vagy akár év múlva is alapfalakat láthattak volna csupán.
A rom gazdája,
a NÖF viszont úgy döntött, hogy szakítva a hazai konzerválási gyakorlattal rekonstruálja a romot.
A megbízást az intézmény tervezője, a dégi kastély esetében már bizonyított Garaguly Kinga kapta, aki aprólékos gonddal szinte csipesszel történő újjáépítést tervezett. Persze „csupán” annyi történt, hogy kiegészítették az épületet, a jól látható és értelmezhető alaprajzra visszafalazták az eredeti kubatúrát, majd elkészült a tető. De mégis, milyen műgonddal épült az a fal és milyen míves, autentikus hatású az cserépfedés! Ráadásul több, első ránézésére jelentéktelen helyen eltértek a korábbi műemlékvédelmi gyakorlattól: nem alkalmazták az úgynevezett didaktikai csíkot. Ez azt jelenti, hogy ha a kőfalakat megmagasítják, ráfalaznak, akkor az új szakaszokat jól láthatóan, jellemzően egy téglasorral különítik el az eredetitől. Itt ilyen nem készült, csupán a gondosan válogatott kövek világosabb színe jelzi, hogy melyik a középkori rész – persze, évtizedek múlva ez már nem lesz látható.
Egy évszázadok múltán újjáépített romtemplom nagyon fontos és pozitív üzenetet hordoz:
a történelem meghaladható, ami elpusztult újjáépíthető, a megszakadt szertartások újrakezdhetők.
Ráadásul egy épület természetes állapota, hogy ép, nem pedig rom, a falakon tető van (ami egyébként magát a falakat is védi a pusztulástól), az ablakokban üveg van, az ajtó pedig zárható, ami védi a házat, nyitva pedig várja a híveket, vagy akár a kirándulókat, túrázókat.
