Bármerről közelítünk, szép út vezet a Kacár tanyára. A Szokolya határában fekvő domboldal nem mindennapi konferenciának adott otthont: április utolsó hétvégéjén egy itteni pajta köré gyűlt a környezettudatos építészettel foglalkozók színe-java a Vidék – Egészség – Építészet című építés- és életmódnapra.
A Környezettudatos Építők Szervezetét (Körépítők) 2019-ben alapították olyan szakemberek, akik hosszú ideje nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a természetes építőanyagokat minél többen megismerjék. Hitvallásuk szerint: „Természetes építőanyagokkal otthonokat alkotni több, mint felépíteni egy házat: üzenet. Természetes építőanyagokkal építeni az új modern építészet. Szervezetünk minden tagja elemi módon képviseli ezt a felelősséget és üzenetet. Nem csak munkánk van, hanem hivatásunk, elemi elkötelezettségünk közvetlen és épített környezetünk megóvása iránt.”
A közösség olyan építészekből, építőmesterekből, vidékfejlesztéssel, építőanyag gyártással-és forgalmazással foglalkozó szakemberekből áll, akik mindennapi munkájukban igyekeznek a régről ránk maradt tudást megőrizni, azt felhasználni az építkezések és felújítások során, miközben a legújabb kutatási eredményeket, legfrissebb technikákat is ismerik és alkalmazzák.
Ez a kettősség, a régi, jól bevált módszerek iránti tisztelet és a modern megoldások iránti nyitottság hatotta át a körépítők köré gyűjt társaságot.
Jól mutatja ezt a találkozó helyszíne, a Kacár tanya: miközben a pajta falain belül doktori iskolát kijárt szakemberek avattak be minket a karbonsemleges építészet vagy a szeizmikus mozgásoknak ellenálló, természetes anyagokból épült házak rejtelmeibe, a pajtafal másik oldalán egy építőmester nagy gyakorlattal kent sarat a falra.
Kezdésként Bihari Ádám, a Körépítők elnöke köszöntötte a látogatókat. Mielőtt felvezette, ki mindenkitől tanulhatunk a nap folyamán, röviden elmagyarázta a komposztvécék működési mechanizmusát, és kérte, a tanya területén ne bóklásszunk a bokánál magasabbra nőtt fűben – abból takarmány lesz, ami a tulaj, Lénárt István megélhetéséhez szükséges.
E szokatlan konferenciatérben ezekre is figyelni kellett. Bihari röviden méltatta a birtok gazdáját, nemcsak azért, mert (újra) otthont adott egy környezettudatos építészeti témájú családi napnak, hanem azért is, mert vallja: Pista nélkül nem tartana ugyanott a magyar vályogépítészet.
„Ő a vályogozás iPhone-ja, hogy trendi szóval illessem. Annyira felhasználóbarát, hogy kész vályogot visz házhoz, és addig tanítja az építés technikát, míg mi magunk is tudunk vályogházat építeni”
– mondja. A rövid köszöntő után kezdődhettek is az előadások – csak arra kellett figyelni, hogy jó helyen üljön az ember, mert a széli részeken szalma potyoghatott a fejünkre: a lócák felett, jó két-háromméteres magasságban gyerekek játszottak az odapakolt eszközökből rögtönzött mászókán.
A délelőtti előadássorozatot Mednyánszky Miklós városgazdasági mérnök, bányamérnök, műemléki szakértő nyitotta, a vályogház felújítási hibáiról beszélt. Hat hibát említett, de mint mondta, még ennyit el tudott volna sorolni, ha lett volna rá ideje.
Mondandójának legfontosabb tanulság talán az volt, hogy bánjunk óvatosan napjaink minden problémára megoldást kínáló szupertrükkjeivel és a hagyományos technikákat kevéssé ismerő szakikkal. Helyette próbáljunk utánajárni, milyen sajátosságai vannak a vályogépítészetnek, és higgyük el: kis segítséggel, vagy akár olvasmányaink alapján - az alapanyagot ismerve! - mi magunk is kijavíthatjuk házunk esetleges hibáit.
A következő előadásban Medvey Boldizsár okleveles építészmérnök beszélt a földfalak és a földrengések kapcsolatáról, amely téma csak látszólag áll távol Kárpát-medencei életünktől. Később a kenderházépítés során szerzett tapasztalatairól mesélt Horesnyi Béla kenderházszakértő – akivel korábbi interjúnk itt elérhető –, majd a karbon-semleges épületek lehetőségeit vette számba Dr. Medgyasszay Péter.
Délután többek között Takács-Sánta András humánökológus, egyetemi docens beszélt a helyi közösségek szerepéről, és arról, hogy a világvégevárás és a struccpolitika szélsőséges viszonyai között milyen lehetséges középutakon járhatunk, ha szeretnénk egy élhetőbb világot teremteni a polikrízisek korában.
Az elméleti előadásokon túl is volt miért a Kacár tanyára látogatni. Délelőtt Farkas László, Lénárt Pista tanítványa rakott sárfalat épített, két laza, sárhányó mozdulat között pedig a köré gyűltek kérdéseire válaszolt. Mesélt többek között arról, hogyan (ne) betonozzunk a sárfalból épült házakban vagy hogy miért szükséges elegendő száradási időt hagyni az építkezés során. Érződött: aki kérdez, valóban kíváncsi – ha hazamegy, maga is igyekszik majd hasonló mozdulatokkal, az itt összeszedett tudást gyakorlatba ültetve javítani otthona állapotán.
A gyerekek nagy örömére a tanyán szalmaboltív is épült, amivel demonstrálták, micsoda teherbírása van a szalmabáláknak – mint megtudhattuk a szakértőktől, van a világon olyan épület, aminek tetőszerkezete szalmából készült. Idősebbek körében a népi vakolathímzés workshop volt igen népszerű: Varga Rita okleveles építészmérnök, környezettudatos építés szakmérnök vezetésével mi magunk is megpróbálhattunk egyszerűbb motívumok a felületre vitelét.
Bár az ide érkezők kétségtelenül sok tudást, élményt, tapasztalatot gyűjthettek, mégsem hiszem, hogy csak ennyivel gyarapodtunk volna. Az együttlét, a közös időtöltés, annak megtapasztalása, hogy bár sok helyről jövünk és sokfélék vagyunk, ugyanaz fontos nekünk, legalább olyan gazdagító volt, mint az előadássorozat vagy bármelyik workshop.
Nem volt olyan mesterember, szakértő, aki előtt ne várt volna egy-két ember, hogy feltegye kérdést, ahogyan nem volt magányos ember se, aki csak lézengett volna a domboldalon. Aki idejött, válaszokat és közösséget is talált.
Nyitókép: Kaiser Ákos
