Június elején a budapesti Mathias Corvinus Collegium egy rendhagyó építészeti konferenciának adott otthont, amely a „Régi–új harmónia felé – Klasszikus szépség az építészetben” címet viselte. A rendezvény nemcsak azért volt figyelemre méltó, mert négy országból érkeztek neves építészek és kutatók, hanem mert az építészet szépségéről, az örökérvényű formákról és a velünk élő klasszikus hagyományról szólt. Az esemény fénypontja Thomas Albrecht előadása volt, aki gyakorlati tervezési tanácsokkal is szolgált a fiatal tervezőknek.
A konferenciát Erhardt Gábor nyitotta meg, rámutatva: a történeti építészet, amelyet a laikus közönség legtöbbször preferál, jelenleg szinte teljesen képviselet nélkül maradt a szakmai diskurzusban. A rendezvény célja e hiány pótlása volt – egy új párbeszéd megindítása a klasszikus szépség lehetséges jövőjéről.
Az első előadó, Diederik Six holland építész saját példákon keresztül mutatta be, hogyan lehet történeti formákból táplálkozó, mégis mai házakat tervezni. Kifejtette, hogy
az építészetnek vissza kell kapcsolódnia a természet rendjéhez,
mivel a szépség és a történeti örökség olyan egyetemes értékek, amelyek mélyen beágyazódtak emberi génjeinkbe. Példaként a Szíriában megsemmisült római emlékeket említette – bár sosem látta őket személyesen, mégis mély veszteségként élte meg pusztulásukat, mintha valami belőle szakadt volna ki.
Thomas Albrecht: a rekonstrukció méltósága és morális dimenziója
A német építész, Thomas Albrecht előadása nem csupán szakmai példatár volt, hanem világos és mély etikai állásfoglalás is az épített örökség védelme és gyakorlati továbbadása mellett. Berlinből érkezett, ahol irodája – a Hilmer & Sattler und Albrecht – az elmúlt években olyan emblematikus épületek újraépítésében vett részt, mint a berlini Stadtschloss (ma Humboldt Fórum) vagy a Garnisonkirche Potsdamban. Ezek az épületek nemcsak technikai kihívásokat jelentettek, hanem éles társadalmi viták kereszttüzében is álltak: mit jelent a „rekonstrukció”? Történelmi másolat? Vagy a kollektív emlékezet épített újrafogalmazása?
Albrecht szerint a jó rekonstrukció nem másolat, hanem dialógus a múlttal. A történeti épületekhez nem nosztalgiával, hanem tisztelettel kell közelíteni.
A cél nem a múlt visszahozása, hanem annak integrálása a jelenbe.
Előadásában hangsúlyozta:
a klasszikus forma nem zárja ki az innovációt, sőt, mint minden szabályrendszer, éppen, hogy keretet ad az egyéni kreativitásnak.
Külön figyelmet kapott az a húsz pontból álló szempontrendszer, amelyet saját praxisuk alapján fogalmazott meg – a jó kortárs és egyben klasszikus építészet alapelveiként. Ebben szerepeltek olyan kézenfekvő, de elfeledett szabályok, mint a világos főbejárat, a strukturált tagolás, az árnyékhatás, a díszítés célja és mértéke, a részletek és a tudatos tervezési „hibák” ereje vagy az unalmas sémákként megbélyegzett előképek alkalmazásának jótékony hatása. Ezeket a tervezési elveket Albrecht elsősorban a fiatal építészeknek szánta.
A szépség biológiája
Tomasz Geras lengyel építész és kutató előadása az építészeti szépség mögötti neurológiai és kognitív folyamatokra világított rá. Meggyőzően érvelt amellett, hogy
az emberi agy nemcsak észleli, hanem meg is érti az épített környezetet
– és akkor érzi azt szépnek, ha a látott mintázatok összhangban állnak az életünk során szerzett megnyugtató tapasztalatokkal, ugyanakkor némi értelmezési kihívást jelentenek, illetve megfejtést igényelnek.
E gondolatmenet alapján dicsérte Christopher Alexander és Nikos Salingaros munkásságát – utóbbiról mi is írtunk – akik szerint a szépség nem stílus, hanem strukturális és érzékelési kérdés, ami csak akkor adott, ha átlátható léptékhierarchia keletkezik a sűrű vizuális információs hálóban.
Rend a zűrzavarban – Egy elmélet az építészetről Nikos Salingaros szemével
Miért hat egyes épületek látványa megnyugtatóan, amíg mások feszültséget keltenek bennünk? Mi teszi az élő városokat élhetővé, és mitől válik egy tér idegenné vagy rideggé?
Geras szerint a modern építészet azért vált sokak számára idegenné, mert hiányzik belőle a természetes mintázatokat megerősítő visszaigazolás – vagyis az agyunk nem képes lekövetni a formák logikáját, így nem tudja azt szépként elkönyvelni.
A kerekasztal-beszélgetés tanulságai
A kerekasztal során Albrecht több ponton árnyalta korábbi gondolatait, és a kérdésekre válaszolva kibontotta a klasszikus építészet helyét a mai szakmában. Éles, mégis derűs kritikával illette azokat az egyetemi kurzusokat, ahol „az anyagot tanítják, de a formát már nem”. Mint elmondta: az építészképzésből mára gyakran hiányzik az a fajta kulturális mélység és formaérzékenység, amely lehetővé tenné, hogy a hallgatók valóban klasszikus minőségű épületeket hozzanak létre. (Az építészet oktatása itthon is aktuális téma, melyről itt írtunk.)
Kritikusan fogalmazott a modern városrendezés tendenciáival kapcsolatban is, ahol – szerinte – a hagyományos városszövetre épülő élhető, gyalogosbarát városmodellt szétzilálja a funkcionális szétválasztás és a túlzottan technokrata tervezés.
A klasszikus építészet nem pusztán stílus, hanem élhető világ.
Ezt ma újra kell tanulnunk – de nem vagyunk egyedül. Ehhez nem elég egy-egy építész, ehhez egész iskolák kellenek.
A beszélgetés egyik legérdekesebb pontja az volt, amikor arról kérdezték, hogyan látja a klasszikus építészet társadalmi elfogadottságát. Válasza egyértelmű volt:
Az emberek nem a múltat szeretik, hanem azt, amit értenek.
A klasszikus forma érthető. Ezért otthonos, ezért vonzó.
Zárásként javasolta, hogy Európában is jöjjön létre egy olyan szakmai és oktatási központ, amely nemcsak őrzi, de újra élővé teszi a klasszikus hagyományt. Ebben kiemelt szerepet szánna az olyan egyetemek együttműködésének, mint az amerikai Notre Dame-i Egyetem építészeti iskolája, illetve az olyan európai felsőoktatási intézmények és szervezetek, amelyek képviselték magukat a május 11–13 között zajló berlini kongresszuson is.
A Notre Dame-i Egyetem római kampuszán oktató Albrecht kiemelte: céljuk egy olyan európai központ megalapítása, ahol a klasszikus tradíciók nemcsak taníthatók, de a gyakorlatban alkalmazhatók és tovább is fejleszthetők.
Hazai kitekintés
A délutáni előadásblokk a hazai gondolkodók reflexióit állította középpontba. Kruppa Gábor Ybl-díjas építész a Pénzügyminisztérium nemrégiben befejezett, klasszikus szemléletű felújításáról számolt be, amely nem csupán restaurálás, hanem eszmei állásfoglalás is. Előadásában rámutatott, hogy az építészettel szembeni felelősségünk túlmutat a múzeumi rekonstrukciókon – a múlt értékeit nem elszigetelni, hanem élő örökségként tovább kell építeni.
Tasnádi György építészmérnök, belsőépítész Szellemes és szokatlan című előadásában – A csúnya nyakkendő dicsérete – a modernitás uniformizáló hatásait bírálta. Állítása szerint a személytelen ipari esztétika nemcsak a tárgyalkotást, hanem az emberi kapcsolódás lehetőségét is felszámolta. A giccs és a „rossz ízlés” megértését nem elutasításként, hanem tanulási lehetőségként kínálta fel, hiszen ezek révén lehet visszatalálni az élő kultúra érzelmi dimenzióihoz.
Baliga Kornél Ferenczy Noémi-díjas építész, belsőépítész záróelőadása a klasszikus megközelítés további lehetséges példáit mutatta be saját munkásságán keresztül. Rajzai, tervei, megvalósult homlokzatai és belsőépítészeti megoldásai olyan történeti komfortérzetet idéznek elő, amely esztétikai – mi több, lelki – biztonságot kínál. Munkássága látványos bizonyítéka annak, hogy a hagyományos formanyelv kortárs kontextusban is érvényes és hatásos lehet.
A szakmai blokkot Erhardt Gábor építész és oktató vezette kerekasztal-beszélgetés zárta, amelyen az elhangzott gondolatok továbbvitele mellett szó esett a hazai építészeti oktatás kihívásairól és a közízlés formálásának lehetőségeiről is.
A rendezvény legfontosabb üzenete talán az volt, hogy a klasszikus szépség nem múltidézés, hanem egy egyetemes kulturális nyelv, amely ma is értelmezhető. Ám egy ilyen nyelv újrafelfedezése esztétikai, társadalmi és oktatási kihívás egy olyan korban, amikor a kultúrát ideológiával, a megismerést öncélú elméletekkel helyettesítik. Mint Thomas Albrecht fogalmazott:
Az embereket nem lehet egyszerre megfosztani a széptől, és megmondani nekik, mit kellene szépség alatt érteniük.
A Mathias Corvinus Collegium konferenciája épp az így elveszett szabadságot próbálta ismét megfogalmazni és visszaadni az építészet nyelvén.
Építészet nem csak építészeknek – Mit jelent a szerves építészet?
A szerves építészet hallatán sokaknak Makovecz Imre jut eszébe, hiszen az általa alapított iskola is ezt a nevet viseli. Valójában azonban ez egy sokrétű, nemzetközi irányzat.
A szerző az MMA-MMKI kutatója
Nyitókép: Az épülő Potsdam látképe a Garnisonkirche tornyából (Fotó: Katona Vilmos)