Hogyan készíthető fel a jövő építésze a folyamatosan változó szakmai kihívásokra? Van-e létjogosultsága a jelenlegi képzési struktúrának, vagy radikális reformokra van szükség? Március 18-án a Walter Rózsi-villában folytatódott Az építészet jövője című vitaestsorozat, ahol meghatározó szakemberek ütköztették nézeteiket az építészképzés előtt álló kihívásokról. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a magyar építészeti oktatás átalakulás előtt áll. De vajon merre érdemes elindulni?
Március 18-án folytatódott Az építészet jövője című vitaestsorozat, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI) szervezett. Az építészeti oktatás kilátásai című kerekasztal-beszélgetésen a szakértők a hazai építészképzés jelenlegi helyzetét és lehetséges jövőbeli irányait elemezték.
A rendezvényen Makovényi Ferenc, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának volt dékánja, Kovács Csaba, a MOME Építészeti Intézetének volt igazgatója, Dávida Eszter, a Kortárs Építészeti Központ igazgatója és Erhardt Gábor, a Mathias Corvinus Collegium Építészet és Emlékezet Műhelyének vezetője fejtette ki véleményét, míg moderátori szerepet Katona Vilmos építészteoretikus töltötte be.
Az építészképzés alapvető problémái
A beszélgetésen számos kérdés vetődött fel a jelenlegi építészképzéssel kapcsolatban. Makovényi Ferenc szerint a magyar rendszer egyik legnagyobb problémája, hogy a szakma specializációkra esik szét, miközben az oktatás még mindig inkább generalista szemléletet követ. A BSc-MSc rendszer helyett szerinte az osztatlan képzés lenne hatékony, amely legalább 6-8 évig kellene tartania. Rámutatott, hogy
bár a tervezésoktatásnak kiemelt szerep jut, az egyre inkább a design irányába tolódik,
ami nem feltétlenül szolgálja az építészeti szakma valódi igényeit.
Kovács Csaba hangsúlyozta, hogy építészre mindig szükség lesz, még a mesterséges intelligencia térnyerése mellett is. A MOME Építészeti Intézetének volt igazgatója elmondta: a jövő változásait figyelembe véve az egyetem építőművészeti képzését három kulcselem jellemzi: az alkotó-kézműves szemlélet, a lakhatási és társadalmi felelősségvállalás, valamint a spirituális hozzáállás.
Dávida Eszter szerint az egyetemi struktúra merev keretrendszere megnehezíti az innovációt és a kritikus gondolkodás ösztönzését. Kiemelte, hogy a mai kihívások – például a fenntarthatóság vagy az urbanisztika – nem kapnak kellő hangsúlyt az oktatásban, a szakterületek közötti kollaboráció pedig szinte teljesen hiányzik.
Erhardt Gábor saját tapasztalataira hivatkozva mondta, hogy őt inkább az egyetemen kívüli hatások formálták, és a képzési folyamatnak életfogytig tartó tanulásra kellene épülnie, valamint hangsúlyozta a mester–tanítvány viszony fontosságát. Szerinte az építész szakma sokszínűsége miatt nem az egyetemi képzések számát kellene csökkenteni, hanem azok profilját kellene világosabban meghatározni.
A specializáció és a tehetséggondozás kérdése
A vita végül a körül a téma körül csúcsosodott ki, hogy mennyiben indokolt a jelenlegi építészeti képzési struktúra. Makovényi Ferenc szerint
fontos lenne, hogy az egyes egyetemek meghatározott profilokat képviseljenek
– például a MOME a belsőépítészetre, az Ybl Miklós Építéstudományi Kar pedig a kivitelezésre fókuszálhatna. Kovács Csaba ezzel egyetértett, hozzátéve, hogy a magyar építészképzésben működő kilenc intézménynek meg kellene találnia a saját karakterét.
A tehetséggondozás fontosságát Erhardt Gábor hangsúlyozta. Véleménye szerint az építészeti oktatás egyik fő problémája, hogy nem minden hallgató alkalmas tervezőnek, de ez nem jelenti azt, hogy más építészeti területeken – például műemlékvédelemben, építészeti újságírásban vagy urbanisztikában – ne lehetnének kiemelkedőek. A pozitív visszajelzés minden területen fontos lenne, hogy a hallgatók megtalálják a számukra megfelelő utat.
Az egyetemeken kívüli képzési lehetőségek
A beszélgetés során többen kiemelték, hogy a jelenlegi építészeti oktatás valójában nemcsak az egyetemi rendszerben zajlik, hanem túlmutat annak keretein. Makovényi Ferenc, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának volt dékánja szerint a munka melletti oktatás lehetőségeit is érdemes lenne szélesíteni, és a hallgatók számára létre kellene hozni olyan képzési formát, amelyben munka mellett vehetnek részt, ez emelné mind az oktatás, mind az építészet színvonalát.
Rámutatott, hogy a nyugati egyetemeken sem sokkal jobb a helyzet:
sok helyen híres építészek adnak elő, de a hallgatók nem találkoznak velük rendszeresen, így egy nagy kaliberű építész csak húzónévnek jó, valójában nem ad hozzá sokat a képzés minőségéhez. Az építészkamarák szerepe is terítékre került. Makovényi Ferenc szerint egy mentori rendszert kellene bevezetni, amely segíti a pályakezdő építészeket.
Konklúzió: pénz vagy szemléletváltás?
A vitaest végén Katona Vilmos feltette a kérdést: az építészeti oktatás problémáit pénzzel vagy szervezeti átalakítással lehetne megoldani? Erhardt Gábor szerint az építészet alapvetően kulturális kérdés és a változás nem csupán forrás kérdése, hanem szemlélet béli átalakulást is igényel.
Összességében a beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a magyar építészképzés előtt álló legfontosabb kihívás a specializáció és a szakmai identitás megtalálása. Bár a vita során nem született megoldás, az biztos, hogy a kérdés továbbra is aktuális marad, és a szakma számára elengedhetetlen a témában a folyamatos párbeszéd és innováció.
Nyitókép: A BME könyvtára. Fotó: Kaiser Ákos
