150 éve, 1875. november 13-án született Klebelsberg Kunó. A tiroli grófi családból származó miniszter hazánk és ezen belül az Alföld valódi felvirágoztatójává vált – történelmünk talán legsúlyosabb traumája után. A jeles évforduló alkalmából tekintsük át építészeti örökségét: a máig eleven egyetemi kampuszokat, gimnáziumok tucatjait, népiskolák százait, valamint a közismert, de hozzá nem kötött alkotásait!
Klebelsberg Kunó 1922-ben lett a Bethlen-kormány vallás- és közoktatási minisztere. Hivatalát majdnem tíz évig, szinte haláláig viselte, ezalatt valóságos kulturális (ellen)forradalom zajlott hazánkban: felépült három klasszikus egyetemi város, több tucat gimnázium, 5000 „népiskolai egység”, az analfabéták tíz százalékos aránya megfeleződött, megalakultak a külföldi magyar intézetek, tudományos kutatóintézetek létesültek és virágkorát élte a magyar sportélet. Mindez egyetlen, nagyobb célt szolgált: a revíziót, ugyanis Klebelsberg hitte és vallotta, hogy a magyar nemzet Kárpát-medencei vezető szerepét kulturális területen is érvényesíteni kell, sőt, szinte ott kell érvényesíteni igazán. Mindez természetesen rengeteg építési beruházást is jelentett, így Klebelsberg öröksége nagyrészt a kövekben, pontosabban inkább már műkőben és betonban található – de természetesen ez csak a keret,
a valódi tartalmat maguk az intézmények, illetve az ott tanulók, tanítók hordozták és hordozzák.
Szeged
A Tiszaparti város különösen közel állt a miniszterhez: tiroli grófi család sarjaként a város (akkori) vonzáskörzetéhez tartozó Magyarpécskán született, 1926-tól haláláig a város országgyűlési képviselője volt.
Klebelsberg nagyszabású szegedi álmát több, a körülményekhez képest szerencsés együttállása hozta létre: a trianoni békediktátum miatt mind a Kolozsvári Egyetem, mind a Csanádi püspökség menekülni kényszerült. Kis kitérők után mindkét intézmény Szegedre került, ahol az 1879-es árvíz pusztításai után a Monarchia egyik legjelentősebb városfejlesztési munkái zajlottak, amik azonban még nem voltak befejezve. Éppen a legfontosabb helyszín, az árvíz után elkezdett Fogadalmi templom környéke mutatott még rendezetlen, falusias képet. Így ezen a területen kezdődött a két háború közötti Magyarország talán legfontosabb város- és egyben országfejlesztési projektje.
Az első világháború miatt félbemaradt Foerk Ernő-féle Fogadalmi templom terének rendezésére pályázatot írtak ki, amit a méltatlanul elfeledett építész-tájépítész, Rerrich Béla nyert meg. Az általa tervezett árkádos térfalak egyszerre idézik az olasz piazzákat, az angol egyetemeket és a skandináv hagyományosan modern középületeket.
Az épületek egyszerre adnak helyet az egyetemi intézeteknek és a Temesvárról elmenekült csanádi püspöki hivataloknak. Az árkádot alkotó oszlopok nagy része egyedileg formált, találhatunk csavartat, henger alakút, sarkainál levágottat, de még kőből faragottat is. A téglát, ami az Alföld egyik hagyományos építőanyaga a szegedi téglagyárban fejlesztették tovább, hogy elnyerje ma is látható sötétvörös-fémesen csillogó színét.
A hosszú kísérletezés szerencsés végkimeneteléről a külföldön tartózkodó Klebelsberget latin nyelvű táviratban értesítették, mint írták: „megtalálták a magyar Alföld új építőanyagát”.
Az elkészült tér fantasztikus adottságait felismerve már az átadást követő évben, 1931-ben megtartották az első Szegedi Szabadtéri Játékokat, amit a salzburgi hasonló rendezvények párjává kívántak fejleszteni, ami szintén illett a korszak aktív kultúrpolitikai elképzeléseibe. Az ötletadó természetesen Klebelsberg volt.
A helyhez való kötődését mutatja, hogy sírja is a székesegyházban található.
A térhez csatlakozó területen épült ki a modern klinikai negyed a szaktekintélynek számító Korb Flóris tervei szerint. Jelképes, hogy az építkezés a szülészeti klinikával indult 1926-ban, majd három év alatt többek között elkészült a segészeti, belgyógyászati, sürgősségi és a bőrklinika. A ma is korszerűnek számító együttes (minden klinika rendelkezett röntgengéppel, EKG-géppel, pH-mérőkkel, mindezt laboratóriumok, orvos-és nővérszállások, könyvtár is kiegészítette) nem csak a város, hanem az egész Dél-Alföld egészségügyi helyzetét egész más dimenzióba helyezte.
Debrecen
A másik alföldi nagyvárosban is jelentős kulturális fejlesztések zajlottak az időszakban: a város egyetemét még 1912-ben megalapították, azonban a világháború itt is megállította az építkezéseket, igaz, a klinikák egy részét épp a hadi erőfeszítések miatt felépítették.
Klebelsberg tehát itt is nagy feladattal szembesült: még a békeidőkben elkészült tervek szerint haladtak, a változtatásokat-egyszerűsítéseket a pénzügyi okok mellett a közízlés változása is okozta.
A szecessziós elképzelésekből inkább modernista-klasszicizáló formanyelv született.
Az építkezéseket itt is Korb Flóris tervei szerint vitték végig, aki ahogy Szegednél említettük, a kórházépítészet igazi hazai specialistáivá vált (az első terveket még akkori tervezőtársával, Giergl Kálmánnal készítette).
A hatalmas főépület alapkövét 1927-ben helyezték el. Az öt év múlva átadott épület (ekkor hazánk második legnagyobb épülete!) igazi városszervező tényezővé vált: a város főépítésze, Borsos József a belvárosból kivezetve nyílegyenes sugárutat tervezett a főhomlokzathoz. Szintén ő tervezte a különlegesen harmonikus díszteret az épület előtt, valamint a klasszicizáló modern egyetemi templomot. Az intézményt egyébként Szegedhez hasonlóan a legkorszerűbb módon szerelték fel, a professzorok számára neobarokk-art deco villák épültek a Nagyerdő szélén.
A korszak harmadik egyetemi helyszínén, Pécsett több okból is jóval kisebb szabású építkezések zajlottak. A Pozsonyból odamenekült egyetem számára főként a meglévő középületeket alakították át, a klinikákat is a városi kórház épületeiben helyezték el, így ott nem létesült Szegedhez vagy Debrecenhez hasonló nagyvonaló kampusz.
A korszakban nem csak az egyetem volt jelentős beruházás a cívis városban, szintén ekkor épült az akkor már évek óta hányattatott sorsú Déri-gyűjtemény számára is méltó otthon. A gazdag bécsi selyemgyáros, Déri Frigyes eredetileg városának, Bajának ajánlotta műgyűjteményét, de ott elhúzódott az építkezés (a múzeumnak szánt telken épült ki a Déri-kert), így végül Debrecen lett a kedvezményezett.
Az adományozó halála után épült csak fel a múzeumpalota, a város és az állam együttműködésével. A munkák során a meglehetősen méltatlan állapotú területet is rendezték, a kibővült program szerint felépült közművelődési palota klasszicizáló stílusa követi a város építészeti hagyományait. A Györgyi Dénes és Münnich Ferenc tervei szerint épült múzeumhoz süllyesztett tér kapcsolódik, amit Medgyessy Ferenc tudományokat és művészeteket ábrázoló szobrai, valamint a kertépítészeti kompozíció avat összművészeti alkotássá. A téren további épületeket emeltek (Nemzeti Bank fiókja, Postapalota), ami tovább fokozza a nagyszerű művészeti hatást.
Gimnáziumok és középiskolák
A magyar gimnáziumok hálózata már a Monarchia idején nagyrészt kiépült. Hiányok természetesen továbbra is voltak, különösen a nagy fejlődésen átment településeken, településrészeken hiányzott a megfelelő középiskola. Ilyen volt Gödöllő, ahova a trianoni diktátum elől elmenekült kassai, rozsnyói és nagyváradi premontrei szerzetesek alapítottak gimnáziumot és rendházat. Szintén ekkor létesült az akkor kiépülő Szentimrevárosban a ciszterciek együttese, a környék látképét uraló templom és a mai Szent Imre Gimnázium.
Mindkét együttes a kor hivatalos építészetére jellemző neobarokk stílusban épült és mindkettő csonkán maradt:
Gödöllőn a templom nem készült el, a Villányi úton az együttes bal oldal tagja, a rendház maradt papíron.
Népiskolák
A népiskolai program Klebelsberg legismertebb műve. A program 1925-ben indult, fő célja a még mindig magasnak számító – 10 százalékos – analfabétizmus arányának csökkentése volt. Az építkezések elsősorban a tanyajellegű településszerkezet miatt elhanyagolt Alföldre koncentrálódtak. Öt év alatt 5000 „népiskolai egységet”, vagyis tantermet, tanítói lakást kívántak felépíteni (így kissé megtévesztő az a közvélekedés, hogy a miniszter „5000 ” épített, ugyanakkor a program már önmagában lenyűgöző).
Maga a kezdeményezés is imponáló, ráadásul meg is valósult.
1930-ban adták át az 5000. egységet, illetve az 502. iskolaépület: a Szeged-Rókusi népiskolát. A történelem fintora, hogy ekkor gyűrűzött be hazánkba a nagy gazdasági világválság, így a programot nem folytatták. Viszont a terv elérte célját, az analfabéták száma pár éven belül megfeleződött, és a tanyavilágban is korszerű, világos, egészséges iskolák várták a gyerekeket.
Róma
A Klebelsberg-életmű egyik legfontosabb eleme a külföldi magyar intézetek, vagyis a Collegium Hungaricumok hálózata. Ezek jelentőségét a két világháború közötti időszakban, mikor hazánk a teljes elszigeteltségből próbált kitörni, alig lehet alábecsülni. Klebelsberg jelentős erőforrásokat tudott szerezni az ingatlanvásárlásokhoz, hiszen tisztában volt azzal, hogy az ország rangját egy-egy kiemelt helyen működő intézet nagyban növelheti.
Így sikerült megszerezni Róma egyik legszebb barokk palotáját, a Palazzo Falconierit a nevezetes Via Giulián, vagyis a Gyula pápa által épített reneszánsz sugárúton.
Maga a palota mai formájában a nagy svájci-olasz építész, Borromini műve. Homlokzatát a családra (Faloniceri, Falco=sólyom) utaló hatalmas sólyomfejek díszítik, de legfőbb dísze a tetőszinten található belvedere, vagyis kilátópavilon, ahonnan szó szerint szédítő kilátás nyílik az Örök Városra.
Klebelsbergnek köszönhetően ez az épület immár egy évszázada minden római és olasz számára hazánkat testesíti meg.
Balaton
A két világháború közötti időszakban, az elveszett tátrai és adriai üdülőhelyek pótlásaként nagy lendületet kapott a Balaton hasznosítása. Szállodák egész sora épült, és nagy területek parcellázták nyaralóépítések céljából. A tudományos érdeklődés is megnőtt, ezért
Klebelsberg megalapította a limnológiai, vagyis a tavak kutatásával foglalkozó intézetet.
A telephely kiépítése átgondolt stratégiát tükrözött, egyszerre kívánták a vidéki tudományos életet, a Balatont és Tihanyt fejleszteni. Kotsis Iván építész bravúrosan oldotta meg a feladatot, az ország talán legérzékenyebb tájképi pontjára úgy helyezte el a nagy helyigényű intézményt, mintha mindig is ott állt volna.
A közvetlenül a parton, kiemelt helyen elhelyezkedő intézet eredetileg egy főépületből, egy vendégházból és a kutatók lakóházából állt. A három egységet elegáns, itáliai hatást nyújtó árkádok kötik össze. Az intézet szoros építészeti egységet alkot a szomszédos főhercegi nyaralókastéllyal, Kotsis másik alkotásával.
Az intézményben – amit mondani sem kell, hogy a legmagasabb színvonalon szereltek fel – rangos képzőművészeti alkotások is helyet kaptak, így a korszak kissé extravagáns festőjének, Vaszary Jánosnak az alkotásai is. A különleges, a balatoni élővilág ihlette hatalmas falképnek azonban az 1950-es években nyoma veszett.
A térség városaiban is folytatódott a kulturális infrastruktúra kiépítése: Keszthelyen a város, a Klebelsberg-féle minisztérium és a Festetics-család összefogásával felépült a múzeum, ami a korban általános módon „kultúrpalotaként” szolgált, a kiállítótermek mellett ugyanis mai szóval multifunkcionális aula és előadóterem is létesült.
A Déri Múzeumnál már megismert Györgyi Dénes formáját tekintve itt a lehető legkonzervatívabb neobarokk stílusban alkotott, jól felismerve a város építészeti arculatát. Az épület alaprajza ugyanakkor modern, Klebelsberg egy rendkívül jól működtethető kulturális intézményt avatott fel 1927-ben.
Sport
Kevéssé ismert, hogy Klebelsberg volt az első magyar „sportminiszter”, hiszen ekkor nevesítették először a sportügyet az országban, amit a kultuszminisztérium hatáskörébe soroltak. A sport fejlesztése egyszerre szolgálta a már említett magyar kultúrfölény érvényesítését és a lakosság egészségének megőrzését. Ennek érdekében
Klebelsberg 1925-ben megalapította a Testnevelési Főiskolát,
ahol az iskolai tanárokat, illetve az edzőket is magas szinten képezték. Nagy erőkkel láttak hozzá a sportolást szolgáló infrastruktúra fejlesztéséhez, strandok, uszodák, stadionok, sportpályák épültek szerte az országban. Ezek közül minden építészetileg és a sportot tekintve is legjelentősebb a szigeti Nemzeti Sportuszoda. A Hajós Alfréd tervezte épület – egy Klebelsbergről szóló cikk végén már nem meglepő módon – világraszólóan korszerű volt:
átadásakor Európa legnagyobb fedett úszócsarnokával rendelkezett,
2500 férőhelyes tribünnel, 800 fős öltözővel, külső medencékkel, magasugró tribünökkel. Az épület ma tervezője nevét viseli, bár első magyar olimpiai bajnokként is jogosult lenne a névadásra.
Napraforgó utca
Kevéssé ismert, hogy Budapest már-már legendás modernista együttese, a Napraforgó utcai villanegyed is jórészt Klebelsberghez köthető. Mint látható volt,
a miniszter alapvetően a hagyományos építészetet kedvelte, de nem zárkózott el az újításoktól sem.
Az együttes tulajdonképpen egy kísérlet, az építészek azt kívánták bebizonyítani, hogy kis telken, viszonylag kis költséggel is megfelelő otthont lehet építeni a középosztály számára – más kérdés, hogy az utca mára valóságos luxusnegyeddé vált. Molnár Farkas, Breuer Marcell és Fischer József, a Bauhausban tanult magyar építészek a stuttgati Weißenhofsiedlunghoz hasonló telepet kívántak létesíteni. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa mellett Klebelsberget is felkeresték, aki támogatásáról biztosította az érintetteket:
„Európa nagy szellemi áramlatainak nem szabad országunk határainál megtörni, és a magyar ifjúságnak részt kell venni az új, egészséges és korszerű építészet alkotó törekvéseiben”.
A többi már történelem, mondhatnánk, az Ördög-árok menti utcára felfűzött 22 épület egy év alatt fel is épült. A tervezésben nemcsak az említett modernista építészek, hanem az akkor már befutott konzervatív mesterek, mint Wälder Gyula is részt vettek.