Az olasz Adria-parton, Trieszttől egy ugrásnyira egy sziklaszirten magasodik Duino várkastélya. Története nemcsak legendákról, hanem művészetről is szól: itt született Rilke versciklusa, a Duinói elégiák. Csodálója volt Liszt Ferenc, Victor Hugo, Sigmund Freud, sőt még Ferenc József és I. György görög király is. A természetben fészkelő, máig lakott épület teraszairól páratlan kilátás nyílik a tengerre, amelynek egyik szegletében két titokzatos hely, Dante sziklája és egy középkori erőd romjai is feltűnnek. A kastély és tengerpartja autóval mindössze három órányira esik a magyar határtól, könnyen elérhető célpontot kínálva a feltöltődni vágyóknak.
Kastély a tenger felett
A Trieszt közelében fekvő Duino kastélyának története a középkorig nyúlik vissza: a források először 1150 körül említik birtokosait az aquileiai pátriárka vazallusaiként, de már a tizenegyedik században is lakott volt. A stratégiai fekvésű egykori erőd magas sziklán emelkedett az Adriai-tenger fölé, és évszázadokon át őrizte a part mentén Monfalcone és az Isztriai-félsziget között húzódó fontos kereskedelmi útvonalakat.
Az régi erődnek ma már csak maradványai láthatók a tenger mellett. A mai kastély elődjének tekinthető, kissé magasabban fekvő várat 1389-ben építtette a Wallsee nemesi család. Az építtetők később eltűntek a történelem színpadáról, a vár pedig – miután egy időre börtönként is szolgált – a Luogar és Hofer família tulajdonába került.
A tizenhatodik századtól a terület új birtokosa a Della Torre (Thurn) dinasztia lett. Ekkorra a tizenegyedik századi romok és a tengerből kiemelkedő fehér szirt, a Dama Bianca (Fehér Hölgy) már csak középkori ihletésű legendáknak adott életet.
A tizenkilencedik század végén a kastélyt Sándor János Eligius, a Thurn und Taxis ház cseh ágának hercege vásárolta meg, amelyet utóda, Marie egy személyben örökölt meg. A hercegnő párfogóként vendégül látta itt Rainer Maria Rilkét.
Rilke 1911–1912 között ezen a helyen írta egyik fő műve, a Duinói elégiák sorait,
amelyet Marie von Thurn und Taxisnak ajánlott.
Ekkorra Duino az Osztrák-Magyar Monarchia részévé és közkedvelt tengerparti üdülőhellyé vált az észak-adriai riviérán,
olyan vendégekkel, mint Ferenc József császár és Erzsébet (Sisi) királyné, Liszt Ferenc, Mark Twain, Victor Hugo vagy Sigmund Freud.
A kastély fotóarchívuma tanúskodik I. György görög király látogatásáról is, akinek unokája, Bonaparte Mária és György görög-dán herceg leánya, Eugénia Duino hercegével kötött házasságot.
A második világháború vége felé, illetve azt követően a duinói magaslat stratégiai szerepet kapott: itt rendezte be főhadiszállását a brit XIII. Hadtest, melynek parancsnoka Sir John Harding altábornagy, Petherton bárója volt. Az épület ekkor a szövetséges haderők mediterrán hadműveleti színterének részeként funkcionált.
A kastélynak a Thurn und Taxis (olaszul: della Torre e Tasso) család leszármazottai egészen napjainkig birtokosai. A jelenlegi tulajdonos a herceg dédunokája, Carlo Alessandro, aki az épületet múzeumként és látogatható parkként nyitotta meg a nagyközönség számára.
Rilke és a Duinói elégiák
1912-ben Rainer Maria Rilke, az osztrák-cseh származású költő a duinói kastély vendégeként kezdett hozzá élete egyik legjelentősebb művéhez, a Duinói elégiákhoz. Házigazdája Marie von Thurn und Taxis hercegnő volt, akit a költő később a ciklus ajánlásában barátjának és legfontosabb támogatójának nevezett.
Rilke a kastély körüli sziklás parton sétálva úgy érezte, mintha egy hang szólítaná meg a magasból. Ez a misztikus élmény ihlette az első elégiájának nyitósorát:
„Hogyha kiáltanék, ki hallana engem az angyalok rendjéből?”
Az élmény hatására Rilke néhány napon belül papírra vetette az első két elégia vázlatát, valamint több töredéket is, melyek későbbi műveibe – köztük a Tizedik elégiába – kerültek be.
A Duinói elégiák tíz részből álló lírai ciklusa végül csak egy évtizeddel később, 1922-ben, hosszú alkotói válság és depressziós időszak után készült el teljesen, már Svájcban. A mélyen vallásos hangvételű költeményeket ma Rilke fő művének tekintik, és a német romantika, valamint a modern költészet közötti átmenet jelentős alkotásaként tartják számon.
A versciklus központi témája a szépség és szenvedés viszonya, az emberi lét gyötrelme és korlátozottsága, amely szembekerül az angyalok tökéletes, mennyei világával. Rilke versei gazdag szimbolikájú, filozofikus meditációk az emberi élet végességéről, magányról, szerelemről, halálról és a költői hivatásról.
A Duinói elégiákban megjelenő költői képek segítségével ma is megidézhetjük a meredek partfal tetején barangoló és a lét titkait kutató költő alakját.
Emlékhelyek és tájékozódási pontok
A kastély alatt sétálva rátalálhatunk arra a kőasztalra, ahol a hagyomány szerint Rilke alkotott. Látogatható az a szoba is, amely a kastélyon belül a költő kedvelt tartózkodási helye volt, valamint erkélye, ahonnan a Fehér Hölgy és a Dante sziklájának nevezett kis erdős sziget is látszik a távolban.
Ez utóbbi is Rilkéhez kötődik, hiszen Marie hercegnővel közösen dolgoztak Dante akkor hatszáz éves La Vita Nuova (Új élet) című művének fordításán. Ma a sziklák alatt kajakozók élvezik a szárazföld felől elzárt öböl háborítatlanságát.
Védett partszakaszra látni rá a kastély kápolnájának titkos ablaknyílásából is, de a szélesvásznú látvány élményét leginkább a családi étkező erkélyéről lehet átélni. Érdemes felkeresni a Rilkéről elnevezett ösvényt is, amely a kastélytól indul, és a parttal párhuzamosan, babérlombú fák árnyékában vezet a tengerpartig.
A lombok alól kitekintve Trieszt és – tiszta időben – a szlovéniai Piran is látható.
A Velencei Köztársaság egykori városai és a kastély évszázadok távolságát sűrítik a jelenbe.
Duino azokhoz a csendes helyszínekhez tartozik, amelyből ma már keveset találni a nyári szünidejüket töltő látogatók forgatagában. A kastély és közeli tengerpartja autóval mindössze három órányira esik a magyar határtól.
Ha Velence felé tartunk, ne hagyjuk ki Duinót!
A szerző az MMA-MMKI kutatója
Nyitókép: A duinói kastély látványa a régi sziklaerőd felől (Fotó: Katona Vilmos)
