Téralkotók címmel új interjúsorozatot indítunk, amelyben kortárs magyar építészirodákat mutatunk be – nemcsak munkáikat, de gondolkodásmódjukat, dilemmáikat és inspirációikat is. Az első részben a Pyxis Nautica alapítóival, Monori Lászlóval, Tótszabó Tamással és Tóth Dáviddal beszélgettünk a műemlékek újrahasznosításáról, a globális megrendelői igényekről és arról, miért van ma nehezebb dolga egy építésznek, mint valaha.
Hogyan indult a pályájuk, és mi inspirálta, hogy az építész szakmát válasszák?
Tótszabó Tamás: Már gyerekkoromban szerettem rajzolni, és viszonylag korán megismerkedtem a 3D tervezőprogramokkal, amikkel a semmiből lehetett modellezni különböző tárgyakat. Ekkor hallottam valakitől, hogy ezt akár profi szinten is lehet művelni, például épületek tervezésével.
Monori László: Engem mindig is az izgatott igazán, ahol a matematika és a művészet találkozik.
Tóth Dávid: A középiskolában inkább a humán tárgyak álltak hozzám közel, és azóta is ebből a szemszögből közelítem meg az építészetet. Emlékszem, egyszer megpróbáltam lerajzolni egy osztálytársam házát, és vannak még ehhez hasonló emlékeim, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szüleim úgy érezték, érdemes lenne ebbe az irányba indulnom.
Sokféle projektet visznek párhuzamosan, de mi az iroda fő profilja? Mivel foglalkoznak a legszívesebben?
Monori László: Ez folyamatosan változik. Amikor elindultunk, szinte minden területtel foglalkoztunk, de kezdetben elsősorban belsőépítészeti feladatok találtak meg minket. Később célunkká vált, hogy egyre összetettebb projekteken dolgozhassunk. Még mindig ezen az úton járunk, folyamatosan közeledve a cél felé. Bár a belsőépítészet továbbra is fontos, ma már inkább a generáltervezés határozza meg a munkánkat. Több társasház tervezésében is részt vettünk, és eddig talán a Debreceni Egyetem tervezése jelentette számunkra a legnagyobb kihívást.
Több műemlékfelújítást is terveznek, ez a kezdetektől kijelölt irány volt?
Monori László: Igen, a műemlékfelújítás az elejétől fogva egy fontos szegmens.
Tótszabó Tamás: A lehetőség mégis véletlenszerűen adódott. Találkoztunk Dobos Mátéval, az Optinvest Zrt. tulajdonosával, éppen akkor, amikor néhány fejlesztése elindult. Szerencsés időzítés volt, és mivel jól teljesítettük az első kisebb feladatokat, a cégünk 2017-es indulása után hamarosan megkaptuk az Irányi utcai palota felújításának megbízását. Ez egy 3000 négyzetméteres, helyi védettségű belvárosi épület volt – komoly kihívás, de sikeresen megvalósítottuk, és azóta is folyamatosan együtt dolgozunk.
Egy százéves épületet már önmagában izgalmas megismerni, felmérni, lerajzolni – de még izgalmasabb kitalálni, hogyan lehet a legjobban újragondolni.
Monori László: Budapesten rengeteg épület rejti magában a lehetőséget a megújulásra. Kifejezetten szeretjük az ilyen feladatokat, mert egyrészt alkalmat adnak arra, hogy megmutassuk egy palota egykori fényét, másrészt fenntarthatósági szempontból is előnyösek – hiszen egy meglévő épület felújítása környezetbarátabb megoldás, mint egy teljesen új felhúzása.
Tóth Dávid: Ráadásul szinte minden ilyen projektünk a városfalon belül található, és ezek az épületek hordozzák magukban a „klasszikus Budapest” életérzést – ők adják a város egyedi atmoszféráját, így dolgozni rajtuk is nagy felelősség.
Ezekben az épületekben általában új funkciót kell kialakítani. Ez gondolom, izgalmas kihívás.
T.D.: Szerencsés helyzetben vagyunk, mert olyan megrendelőink vannak, akik nem akarják átstrukturálni ezeket az épületeket, hanem tisztában vannak azok értékeivel.
T.T.: A változás abban rejlik, hogy a belvárosi projektjeink jellemzően bérházak voltak, de most irodaházként funkcionálnak. Szerencsére azok a terek, amelyek korábban három-négy helyiségre voltak felosztva, most újra egybenyitva alkalmasak open space irodák vagy tárgyalók kialakítására. Kiderült, hogy ezekbe az épületekbe kiválóan illeszkednek ezek a funkciók. Nyilván más élmény egy ilyen épületben dolgozni, mint például a Váci úti irodaházak üvegdobozában. Ilyenkor mi mindig igyekszünk megőrizni és kiemelni a ház által hordozott százéves történelmet, hogy az látható maradjon. Sok helyen megtartjuk a régi elemeket, nem burkoljuk el a régi falakat, néhol a régi téglát is láthatóvá tesszük, így igazán különleges új terek jönnek létre.
M.L.: Ez belsőépítészeti szempontból is izgalmas feladat, mert nem egy steril térbe kell helyeznünk egy „fagyiskocsi” díszletet, hanem az eredeti részletek teremtenek hiteles enteriőröket. Például az Irányi-palotában volt egy hatalmas bálterem, amelyet rendkívül kreatívan használhat az a marketing ügynökség, amelyik az épületet bérli – kreatív workshopokat, prezentációkat és filmforgatásokat tartanak benne. Kiderült, hogy a száz éve más funkcióra tervezett terek ma is tökéletesen alkalmasak a modern igényekre.
Mi különbözteti meg Önöket a többi magyar tervezőirodától és mit tartanak a legfontosabbnak az építész szakmában?
T.T.: Ezt még nem teljesen tudjuk, de a célunk az, hogy 10-20 év múlva már egy jól látható, meghatározható irányvonalat képviseljünk. Ez nekünk azért is kihívás, mert
hárman vagyunk alapítók, és mindhárman más-más szemléletet képviselünk.
Ráadásul az iroda meglehetősen demokratikusan működik, és a többieket is bevonjuk a design folyamatába, így nem egyszerű egy koherens „nyelvet” kialakítani. Ennek ellenére vannak olyan dolgok, amelyek segítenek abban, hogy kiemelkedjünk a környezetünkből.
T.D.: Erőteljesen építünk például a történelmi vonalra, ugyanakkor megpróbáljuk kortárs módon is tovább vinni ezt az irányt.
Nem tekintjük befejezettnek az épületek történetét, hanem úgy érezzük, hogy mi is tovább írhatjuk,
illetve a jövő is újabb rétegeket fog hozzáadni. Természetesen mindezt az építőipar realitásain belül tesszük. Az iparági környezet arra ösztönöz minket, hogy az új épületeink kapcsán rendkívül racionálisak legyünk.
T.T.: Menet közben szembesülünk azzal a problémával, hogy jelenleg nagyon gyenge Magyarországon az építőipar. Az egyetemen még úgy tanultuk, hogy tervezel egy szép házat, és az majd abban a formában meg is valósul. A valóságban azonban nem így van. Egyrészt más formában épül meg, mert nem tudják pontosan úgy kivitelezni, ahogy azt megterveztük, másrészt a költségvetés is komoly hatással van az eredményre, és ha az építész nincs ott, hogy állandóan kövesse a folyamatot, akkor teljesen más irányba mehet el az egész projekt, mint amit ő elképzelt. Emiatt hatalmas extra munkát igényel, ha szép referenciát szeretnénk. Egy jó terv önmagában csak félsiker.
M.L.: Szerintem abban vagyunk erősek az átlaghoz képest, hogy
rendkívül empatikusan tudjuk képviselni a megrendelők igényeit,
és ennek köszönhetően szívesen ajánlanak minket.
T.D.: Befektetői szemlélettel is tudunk tervezni, de ugyanakkor figyelembe vesszük a magánemberek igényeit is. Nem a saját ambícióinkkal vágunk neki a projekteknek, hanem felfedezzük és hozzájárulunk az értékeikhez, ha a megrendelő is elfogadja azt.
M.L.: Ennek eredményeként az épületeink nem egy kaptafára készülnek, nincs egy „Zaha Hadid-féle” jellegzetes nyelvezetük. Inkább egy folyamatos útkeresés és megbízásspecifikus rendszerezés zajlik, amely mindig az alapanyagokból és a környezetből merít inspirációt.
T.T.: De azt is hozzá kell tenni, hogy mi az építészet klasszikus design vonalát követjük. Mindhárman azért lettünk építészek, mert
szeretnénk a semmiből jól kinéző, jól működő, érdekes objektumokat létrehozni.
Mi nem annyira teoretizálunk és nem a szociális érzékenység motivál bennünket, hanem a design szemlélet. Minden egyes épületnél szeretnénk olyan látványtervet alkotni, amely valóban lenyűgöző, és a megbízó is azt mondja, hogy „wow, erre gondoltam, ilyet szeretnék”.
T.D.: A cél, hogy a megrendelő érezze, hozzáadott értéket kapott.
Mit gondolnak a jelen építészeti trendekről? Merre tart az ágazat és mik azok a tényezők, amelyek befolyásolják az építészetet?
T.T.: Szerintem káosz van. Eltűntek a világos trendek, a mindent átfogó korstílusok. Már nem az van, mint ahogy művészettörténetből tanultuk a korszakokat.
M.L.: Most a pinterest korszakot éljük.
T.D.: Ma annyi információ érhető el, hogy minden egyszerre tör a felszínre, nincs egy egyenes irány, amerre tartanánk.
T.T.: A világ építészetéhez való könnyű hozzáférés miatt már maguk a megrendelők is globális igényekkel keresnek minket. Nem feltétlenül magyar példákból merítenek inspirációt. Ennek nehéz megfelelni, mert sokszor olyan kívánságaik vannak, mint például loft épület vagy izraeli Bauhaus stílusú ház vagy ezek ötvözete, mondjuk Budaörsön.
A megrendelők fantáziája egyre globálisabb.
Most ezt izgalmas kihívásként éljük meg, de arra törekszünk, hogy az épületen belül minden harmonikusan illeszkedjen.
T.D.: Igen, ez a folyamat a rendszerváltás után kezdődött, amikor az emberek elkezdtek utazni. Először alpesi házak jelentek meg Magyarországon, majd amikor már messzebbre utaztak, például Olaszországba, mediterrán házakat kezdtek álmodni. Az internet pedig mára mindent elérhetővé tett. A Covid alatt azonban
a magyarok jobban megismerték a hazai tájat, az itthoni természeti és építészeti értékeket, így nyitottabbá váltak arra, hogy helyi jellegű házakat kérjenek.
Milyen építésznek lenni 2025-ben?
T.D.: 2025 még csak pár hónapja tart.
T.T.: Szerintem nagyon nehéz. Sok mindennek kell megfelelni, ha csak egy házépítést nézünk: figyelembe kell venni a jogszabályokat, a főépítész véleményét, a településképet, de leginkább a megbízó igényeit és a saját tervezői kódexünket. És mindez csak egy háztervezés, de ott van még ugye a vállalkozás is, amit fenn kell tartani: projekteket kell hozni, munkatársakat kell felvenni, kifizetni őket és egy jó munkakörnyezetet kell fenntartani.
M.L.: Mindezt egy nagyon furcsa, hektikus, billegő, a gazdaságnak kiszolgáltatott környezetben. Látszik, hogy ez sok irodában komoly problémákat okozott.
T.T.: Most már 7-8 éve vagyunk a piacon, az elején mindenki nagyon optimista volt és csak csinálni akartuk. Most egy stabilabb szakaszba értünk, de körbenézve azt látjuk, hogy nem minden iroda létezik, amelyik velünk egyszerre indult.
T.D.: Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy meg tudtuk tartani a létszámunkat. Lassan építkezünk az elejétől kezdve, képzett kollégákat veszünk fel – talán így tudtunk stabilan fejlődni.
Mit gondolnak, minek a következménye, hogy ennyi iroda eltűnt az utóbbi időben? Az új szabályozás, a gazdasági helyzet tehet róla, vagy ez mindig is ilyen műfaj volt?
T.T.: Gazdasági okai vannak. Most egy nehezebb időszakot élünk. Nekünk szerencsénk volt, hogy akkor indultunk, amikor több lehetőség volt, így nagy lendülettel tudtunk elstartolni. A jogszabályi környezeten nem múlik semmi ebből a szempontból, ahhoz csak hozzá kell szokni. A fontosabb projekteket tervtanács fogja véleményezni, ami összességében pozitív. Ha több ember mond véleményt, akkor valószínűleg a házaink jobbak lesznek, még ha sokszor kellemetlen is a tervezőnek, hogy kritizálják a művét.
M.L.: A TÉKA hoz egy csomó olyan dolgot, ami pozitív irányba fogja terelni a fejlesztéseket. Látszik a javító szándék.
T.T.: Néha még plusz kontrollt is ad a kezünkbe az új jogszabály, például a tervtől való eltérést jelentenie kell a kivitelezőnek az építész felé, és azt nekünk jóvá kell hagynunk.
T.D.: Így van egy párbeszéd a kivitelezés során, amivel mindenki jól jár, mert nem lesz csalódás a végeredmény. Lehet változtatni a terven, de fontos, hogy ebbe legyen beleszólásunk.
Önök szerint mi a magyar építészet kvintesszenciája? Hogyan írható le a magyar építészet?
T.D.: Ezt több korszak megpróbálta megfejteni, ám egyiknek sem sikerült maradéktalanul. De az biztos, hogy
az embernek mindig az tetszik a legjobban, ami arányos és az adott helyen értékké válhat.
Nem akarok olyan nagy kifejezéseket reptetni, mint a hely szelleme, de mégis. Valami, ami nem lóg ki, ami arányos és képes kapcsolódni a környezetéhez.
T.T.: Erre sokan azt válaszolnák, hogy az organikus építészet, a természetes anyagok használata, a népi építészeti minták, de ez egy nagyon erős formanyelvet képez. Én nem akarnám magam behatárolni, nagyon szívesen tervezek parasztházat, de modern fehér kockát is. Szerintem inkább az a fontos, amit Dávid is mond, hogy az épület ott, ahol van, helyénvaló legyen és magas építészeti minőséget képviseljen.
T.D.: Emellett szerintem a kortárs művészet bevonása is fontos. Mindig jó eredményt hoz, ha kortárs művésszel együtt tudunk működni, mert izgalmas eredményeket hoz.
A beszélgetés során már számos projektet említettek. Melyik munkájukra a legbüszkébbek?
T.T.: A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára és Gyártóüzemére több szempontból is büszkék vagyunk. Egyrészt közbeszerzésen, nyílt versenyen nyertük el a megbízást, amelyet fél év alatt sikerült megvalósítanunk. Az épület felépült, és sikerült egy kis extra értéket is hozzáadnunk.
T.D.: Nem csupán egy szögletes épületet alkottunk, hanem olyat, amely képes történetet mesélni, utal a funkciójára. A projekt még díjat is nyert. Az egyetem vezetőségétől is azt a visszajelzést kaptuk, hogy az épület szerethető lett.
T.T.: Nagyon büszke vagyok a folyamatos együttműködésre az Optinvesttel is. Különösen jó érzés, hogy hét éve megismerkedtünk Dobos Mátéval, és azóta folyamatosan kapunk tőle megbízásokat.
T.D.: A közös munkánkon is látszik, hogy már jobban ismerjük egymást. Mi tisztában vagyunk az ő igényeivel és szempontjaival, ő pedig ismeri a mi munkamódszerünket.
Min dolgoznak most? Milyen projektek vannak folyamatban?
M.L.: Jelenleg kisebb léptékű társasházaink is vannak, amelyek különösen izgalmasak, mert nem többszázlakásos, ismétlődő alaprajzú épületekről van szó, hanem olyan feladatokról, amelyek sokkal nagyobb kreativitást igényelnek. Ezek főként a 11. és 12. kerületben találhatók, de Mátészalkán is építünk egy társasházat. Ezen kívül több hegyvidéki villafelújítást is végzünk, van egy hotelünk a Belvárosban, valamint egy követségi épületünk a Stefánia úton és egy 35 egységes apartmanház komplexumot is építünk Balatonszepezden.
T.D.: Készül egy családi ház mintaterv sorozat is egy beruházónak, megfizethető, kisebb léptékű, de jó minőségű épületekkel, az is izgalmas projekt.
Milyennek képzelik a jövő építészetét, építészét?
M.L.: Kopaszodó negyvenesnek.
Az előző kérdésre a válasz gyakran a „nemépítés”, a nem építő építész.
T.D.: Mi ennél technokratábbak vagyunk, nem vagyunk álszentek. Abból élünk, hogy az emberek építenek, de sok olyan projektünk is van, amely meglévő épületek hasznosítására alapoz, aminek nagyon örülünk.
M.L.: A jövő építészetében szerintem továbbra is folytatódik a tendencia, miszerint egyre több társtudományra szakad szét, és egyre több olyan szegmens alakul ki, ami korábban nem létezett. Míg régebben egy építész egyedül képes volt megtervezni egy épületet, a Debreceni Egyetem esetében például 23 szakágat kellett koordinálni. A technológia is folyamatosan fejlődik, és egyre nagyobb eszköztár áll rendelkezésre.
Szerintem a jövő építészeinek a tervezés mellett sok egyéb feladatot is el kell látniuk
– koordináció, kommunikáció és sorolhatnánk. Ugyanakkor meg kell maradnia kíváncsinak és játékosnak is. Komoly kihívás, állunk elébe!
