Villámcsapás, bagolyfüstölés, összefogás: küzdelmes és hosszadalmas út vezetett az egyébként rendkívüli szépségű tarpai református templom felújításához, amelyhez nemcsak pályázati forrásokra, hanem a helyiek közreműködésére és persze türelmére is szükség volt.
A református templom tetején lévő csillag jelentésére máig rácsodálkoznak a más felekezetűek: ahogy a betlehemi csillag elvezette Jézushoz a napkeleti bölcseket, úgy találkozhatunk alatta ma is Jézussal, ez a csillag is ugyanúgy hozzá vezet. Németh Péter tarpai lelkész büszkén mesélt a több mint 600 éves, gótikus stílusban emelt templom történetéről. „Az 1400-as években építtette a Bátori család, de valószínűleg már előtte is templom vagy kolostor állt ezen a helyen.
Itt az ember egyszerűen érzi, hogy ez egy jó templom, amely jó helyre épült, és ahol közelebb van Istenhez.
Később, az 1790-es években már tornyot is építhettek a reformátusok, illetve utcára nyíló kaput is kialakíthattak, így ekkor kissé megváltozott az épület, és megkapta az első, ötvenöt méter magas, fazsindelyes, négy fiatornyos, gyönyörű szép tornyát.
Sajnos azonban az 1880-as években belecsapott a villám, még a harang is kettéhasadt, és az egész leégett” – avatott be a kezdetekbe a lelkész. Kiderült, hogy ezután építették meg a modernebbnek, városiasabbnak gondolt barokkos tornyot és toronysisakot. Mintha a sárospataki református templomot igyekeztek volna lemásolni erkéllyel, erkélykorláttal, mindennel – de ez mégsem sikerült, az arányok ugyanis nem stimmeltek. Végül ennek a toronynak sem lett jobb sorsa, mint az elődjének.
„A második világháború idején, 1942-ben történt, hogy a toronyban tűzőrségben lévő leventék, ahogy figyelték a környéket, igencsak unatkozhattak, mert végül maguk okoztak tüzet. S bár csak a baglyot szerették volna kifüstölni a toronyból, óriási lángok csaptak fel, és leégett az egész építmény. Egy évvel később már a helyén volt az új toronysisak, mert mindenki segített, aki csak tudott, még a frontról is hazaküldték a zsoldjukat a tarpaiak, tekintettel a vészhelyzetre, de persze csak ideiglenesnek szánták a felépítményt, gondolván, hogy majd a háború után futja jobbra, méltóbbra is” – idézte fel a lelkész.
A következő mérföldkő a templom történetében a közelmúltban volt, de már nem egy tűzvész kényszerítette ki a változást, hanem a torony állapota.
„Statikailag a széthullás szélén állt, mozgott, egyben már le sem lehetett venni, csak darabokban, szétforgácsolva. Ezután azonban végre megépülhetett az a toronysisak, amely az eredetihez nagyon hasonló, és megindulhatott a régóta esedékes és nagyon várt műemlék-rekonstrukció is. Ráfért, ugyanis a lemeztető, ami ekkor fedte a templomot, egykor szintén ideiglenes céllal készült, de itt maradt, és teljesen eltakarta az egyébként gyönyörűszép eredeti, íves templomtetőt. A mesebeli formát sajnos hosszú időre felváltotta ez a kiegyenesített, belemezelt fedés, amely nagyon elcsúfította a templomot. Kívülről az egész borzasztóan festett, miközben belül páratlan kincseket rejtett a templom. Szenvedélyesen járom és kutatom a középkori keresztény templomokat, ismerem a freskókat, képeket, amelyekkel ezekben az épületekben találkozhatunk, és állítom, hogy Magyarország legszebb freskói itt, a tarpai templom északi falán vannak” – hangzott el Németh Pétertől a kijelentés, amelyet a műemlékfeltárás és felújítás dokumentációi is alátámasztanak.
Mégis hogyan lehetséges, hogy máig megmaradtak a XV. századi falfestmények? A református lelkésztől ezt is megtudtuk: a reformáció korában, amikor lehetetlen volt mindenkit meggyőzni arról, hogy nem a képeken ábrázolt alakokhoz kell imádkozni, nemes egyszerűséggel inkább levakolták őket. „Nem csupán ráhúztak egy réteget a falra, hanem alaposan belevéstek, csákányokkal megütögették, hogy az új réteg jól tapadjon. Az 1981 és 1983 között zajló munka során restaurátorok hada dolgozott azon, hogy visszavarázsolják a most is meglévő és látható eredeti falképünket” – derült ki a titok. Így maradt fenn az utókor számára a három freskó. Az egyik Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolja, és ennek különösen nagy jelentősége van, hiszen egy legenda szerint a templomot építtető Bátori család egyik felmenője szintén legyőzött egy sárkányt, ezért ez a motívum a családi címerben is megtalálható. A másik képen Szent Mihály látható, pallost és mérleget tartva a kezében. A harmadik képről így beszélt a lelkész: „Európa egyik leggyönyörűbb Krisztus-képe ez, ahogy a Golgotán keresztre feszítik, a figyelmet magukra vonják a becsukott szemek, Mária és János apostol. Árad a szelídség a jelenetből. Szebb, mint bárhol máshol. Ezt mindenkinek látnia kell” – fogalmazott, de hozzátette: sajnos több freskó nem maradt fenn, pedig a nyugati és a déli falon szintén voltak egykor ilyenek.
Több különlegessége is van a tarpai templomnak:
itt található a legnagyobb egy darabból kifaragott faajtó Magyarországon, elképesztő munka.
A faajtó 600 esztendeje itt van, de még ennél is régebbi, hiszen nem ide készült. A most látható méretnél is nagyobb volt, feltételezések szerint egy vár kapuja lehetett még korábban, annak egyik szárnyából vágták ki és hozták ide a Bátori-féle építkezéskor, de volt egy párja is, a másik bejáraton, az azonban nem maradt meg. „A legenda szerint húsvét másodnapján a befagyott Tisza jegén elvitték Debrecenbe, ez tehát a kis jégkorszak idején történhetett, ha egyáltalán igaz a történet” – mesélte a lelkipásztor.
Milyen büszke lenne a gyülekezet arra a freskóra, amely az utolsó vacsorát ábrázolta, de ma már nem látható! Németh Péter erről elmondta, hogy megtalálták a helyét, egy ötméteres sávot a kapu fölött, de kiderült, hogy több mint 120 évvel ezelőtt annyira leütögették, hogy semmi nem maradt belőle. „Pedig a szemközt lévő furcsa zöld ablakon pontosan úgy érkezik a fény, és járja körbe a templomot a különböző napszakokban, hogy nagycsütörtök estéjén éppen Jézusra vetülne, de ezt sajnos már nem csodálhatjuk” – fűzte hozzá.
Jócskán időszerű volt tehát, hogy a kívülről leromlott állapotú templomot végre helyreállítsák. A műemléki feltárás és a felújítás mintegy tíz éven keresztül zajlott, a tető nagy részét teljesen újra kellett építeni. „A lemeztetőbe már belekapott a szél, és mindkét oldalon felszakította a lécekről. Korábban csak leszegecseltetni tudtuk, hogy a templom használható maradjon. Szakemberek szerint kész csoda volt, hogy a középkori tetőszerkezet nem szakadt be sehol a templomtérbe. Az esővíz is becsorgott a fakazettás mennyezeten, folyt le a piszkos víz a freskókon is, félő volt, hogy minden tönkremegy belül is. Közben a legfontosabb ünnepi istentiszteleteket mindvégig, még a felújítás alatt is, bent tudtuk tartani, a Jóisten valahogy ezt kiparancsolta nekünk” – idézte fel a lelkész.
Pályázatok egész sora kellett ahhoz, hogy végül mindenre jusson pénz, és türelemre, kitartásra is nagy szükség volt a tarpaiak részéről. A tetőre kőpala került, helyi mérnökök és mesterek közreműködésével visszaépült a régi-új toronysisak, és végül megszépülhetett a templom. „Óriási összefogás jellemezte a helyi reformátusokat, és mintegy 10 millió forintot adott össze a gyülekezet, ezt szintén beletettük. Mondhatjuk, hogy csepp a tengerben – mondta szerényen a vendéglátónk –, de így még inkább a miénk”.
