Ezekből az országokból érkezik a legtöbb turista hozzánk

Már július végére átlépte a 10 milliót a hazai vendégforgalom. Mutatjuk, honnan jöttek és melyik hazai tájakat választották a turisták.

Idén a turizmus újabb mérföldkőhöz érkezett: július 23-án már több mint 10 millió vendéget regisztráltak Magyarországon – jelentette be a Visit Hungary az MTI-nek. Ez azt jelenti, hogy a turisták száma már most meghaladja az ország teljes lakosságát.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint tavaly csak július 29-én értük el ezt a számot, így az idei szezon még erősebben indult. A vendégszám közel fele-fele arányban oszlott meg a belföldi és a külföldi utazók között, utóbbiak köre ráadásul 11 százalékkal bővült.

A legtöbb külföldi turista Németországból érkezett, utánuk Románia, az Egyesült Királyság, Lengyelország és Olaszország utazói következnek. A főváros különösen kedvelt:

Budapest idén a turisták 39 százalékát fogadta,

ami 14 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Vidéken Hévíz, Győr, Szeged, Siófok és Sárvár voltak a legnépszerűbb célpontok.

A belföldi utazók elsősorban Budapestről, Pest, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyékből indultak útnak.

A Balaton mellett a magyar hegyeket is sokan választották
Fotó: Kaiser Ákos

Legnépszerűbb úti céljuk továbbra is a Balaton, de sokan választották a Mátra-Bükk térségét, Budapest környékét, Debrecent, Tokajt és Nyíregyházát is. A fürdővárosok közül Siófok, Balatonfüred, Hajdúszoboszló, Zalakaros és Hévíz vezetik a listát.

A lendület töretlen: május elején léptük át az 5 milliós határt, így

kevesebb mint három hónap alatt duplázódott meg a vendégszám.

A turizmus továbbra is a magyar gazdaság egyik legfontosabb motorja.