Rövidesen itt a Lechner-film bemutatója. Ennek apropóján a következő hetekben különböző perspektívákból nézünk rá a mester életművére. Először is lássuk, milyen épületekkel lehetne ma gazdagabb az ország, ha Lechner Ödönön múlt volna.
Iparművészeti Múzeum, kecskeméti, szegedi városháza, Földtani Intézet - Lechner Ödön épületeit jól ismerjük, azonban az életmű ennél sokkal gazdagabb. Nézzük, mely épületek maradtak papíron, vagy valósultak meg az első rajzokhoz képest teljesen más formában!
Kőbánya, Szent László-templom
A kőbányai plébániatemplom Lecher Ödön kevés megvalósult szakrális épületeinek egyike, sok szempontból Budapest egyik legegyedibb temploma. Sok szempontból – hiszen, ha megfigyeljük, voltaképpen egy hagyományos, homlokzati középtornyos épületet látunk, ami különösen a magyar barokk templomépítészeti tradíciókat követi.
Az elkészült épület voltaképpen egy hosszú, és Lechnerre nézve sok szempontból megalázó vesszőfutás eredménye. A főváros eredetileg „házon belül” szerette volna megoldani a tervezést, a Fővárosi Mérnöki Hivatal munkatársa, Barcza Elek el is készítette az új templom terveit. Mondhatni,egy neogótikus tucatépület született volna. Ám megbízó is érzékelte, hogy nem ez lenne megfelelő forma, ezért 1891-ben felkérték Lechnert, hogy kissé dolgozza át a terveket, és nem mellesleg csökkentse is a költségeket.
Az építész ekkor már bőven saját útját kereste, szinte napról napra került messzebb a hivatalos historizmustól, ezért merészet lépett:
egy teljesen új, hatalmas, bizáncias, összetett kupolás templomot álmodott, külön harangtoronnyal és keresztelőkápolnával, amiket árkádsor kapcsolt volna a templomhoz.
Ezt a koncepciót valósította meg később, már modern stílusban Árkay Aladár és fia, Bertalan a Városmajorban. A templom egyébként szerkezetét tekintve is úttörő lett volna, Lechner ugyanis vasbetonból tervezte az épületet.
A főváros természetesen hallani sem akart az eredetileg tervezettnél nagyságrendekkel többe kerülő templomról – főleg, hogy a költségcsökkentés volt a cél –, ezért kissé méltatlan huzavona kezdődött. Lechner nem kevesebb, mint öt tervváltozatot készített, de mindegyiket elutasították. Végül visszatértek a Barcza-féle változathoz, azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy a neogótikus formavilágú épületet Lechner szabadon átdolgozhatta. Így – újabb két változat után – megszületett a ma is látható templom, ami
még így is a magyar építészet egyik különleges alkotása.
Ha tömegében nem is, de részleteiben érvényesül Lechner egyedi formavilága, így a torony alatti főbejárati fedett-nyitott tér erősen emlékeztet az Iparművészeti Múzeum hasonló bejáratára.
Az építkezés viszont nehezen haladt, és ez rámutat Lechner meglehetősen nehéz természetére is: a költségek, a határidők számára nem sokat jelentettek, ráadásul túl is vállalta magát, a kőbányai munkával egyidejűleg a Földtani Intézet terveit készítette. A tervezett átadás, a 1896-os milleniumi ünnepségek idején még a belsőépítészeti munkák sem kezdődtek el, így érthető módon a főváros már kezdte elveszíteni a türelmét. Mikor Lechner közölte, hogy a berendezési tárgyak tervezése, elkészítése még további másfél évet vesz igénybe, a templomépítő bizottság felmentette szolgálatai alól, és Tandor Ottót bízták meg az építkezés befejezésével. Az egyébként neves belsőépítész, aki az Országház munkáiban is részt vett, itt is kiváló munkát végzett, de sérült Lechner koncepciója, nem alakult ki egység a külső és a belső tér között. A kivitelezésben egyébként olyan neves mesterek vettek részt, mint Róth Miksa vagy Lotz Károly, illetve a pécsi Zsolnay-gyár.
Pécs, Nemzeti Színház
Pécs új színházépületére 1890-ben írták ki a tervpályázatot, gondos előrelátással készülve az 1896-os milleniumi ünnepségekre. A csekély díjazás és a rövid határidő miatt viszonylag kevés, csupán hét pályamű készült, a legendás Fellner és Helmer cég részt sem vett a versengésben. A beérkezett tervek között volt szinte amatőr jellegű is, a második fordulóba végül két versenyző, Lang Adolf–Steinhardt Antal és a Lechner Ödön–Pártos Gyula művei jutottak be. A lechneri pályamű különleges helyet foglal el az életműben: ez az egyetlen színházterv, és építészetileg is különleges, ugyanis a már szinte kiforrott egyedi formanyelv a korra és a funkcióra jellemző neobarokk motívumokkal keveredik. A terv egyébként teljesen hagyományos, egy egy nézetre komponált épületről van szó, a homlokzat mögött az előcsarnok–lépcsőházak–nézőtér–színpad–zsinórpadlás elrendezéssel. A második fordulóban a bírálók már kiviteli terveket kértek, ez alapján hozták meg a döntést: a Lang-Steinhardt páros nyert, így épült fel a Pécs barokkos hangulatába remekül illő és valóban impozáns épület. De máig érdekes gondolatkísérlet, hogy hogyan festene egy egyedi neobarokk-szecessziós épület a pécsi főutcán. Pécs ráadásul egy másik megvalósulatlan Lechner-terv színhelye is: a város a színházzal egyidejűleg pályázatot írt ki az új városházára is, amin Lechner és Pártos megosztott első díjat nyert. A történet ezután több fordulatot is vett, végül a korabeli Magyarország legnagyobb építészeti-pályázati botránya bontakozott ki, ahol Lechnerék már csak mellékszereplők voltak. A fő küzdelem Alpár Ignác és a pécsi színháztervező Lang Adolf között támadt, utóbbi hírhedt volt meglehetősen etikátlan szakmai hozzáállásáról. Nyílt levelek, újságcikkek, minisztériumi közbeavatkozások sora váltotta egymást, míg több mint tíz évvel és két pályázati fordulóval később felépült a ma is látható városháza - Lang Adolf tervei szerint.
Kecskemét, víztorony és Rákóczi-emlékmű
Lechner talán legközismertebb fiókban maradt terve a kecskeméti víztoronyhoz készült. A városháza befejezése után az építész állandó kapcsolatban maradt a várossal, illetve nevezetes polgármesterével, Kada Elekkel, és folyamatosan készített terveket az különböző intézmények számára – ezek sajnos mind papíron maradtak.
A végül kútba esett projekt több szálon indult: egyrészt a városnak a vízvezeték kiépítése miatt szüksége volt egy nagykapacitású víztoronyra. Másrészt az erősen kuruc hagyományú Kecskemét 1903-ban, a szabadságharc kitörésének kétszázadik évfordulóján elhatározta, hogy méltó emléket állít a vezérlő fejedelemnek. Ráadásul befejeződött a „helyi Andrássy út”, a Rákóczi út kiépítése, a 42 méter széles és hatszáz méter hosszú út a szintén ekkor szabályozott főteret kötötte (volna) össze a város tervezett új pályaudvarával. Ennek az útvonalnak kellett (volna) impozáns lezárást alkotni, így a városvezetés, főleg Kada Elek mindezen szempontok alapján egy hatalmas, Rákóczi-emlékművel egybekomponált víztoronyra írt ki pályázatot – valószínűleg Lechnerrel konzultálva, így nem csoda, hogy az ő pályamunkája kapta az első díjat.
A víztorony terve igen szomorúan alakult: 1911 július 8-án erős, Richter-skála szerint 5,6-os földrengés rázta meg a várost. Haláleset nem történt, de rengeteg épület megsérült, melyek helyreállítása rengeteg pénzt emésztett fel. Ráadásul 1913-ban Kada Elek, egy évre rá pedig Lechner is elhunyt, mindössze két héttel a szarajevói merénylet előtt. Így nem csoda, hogy a víztorony nem készült el, de érdekes módon
Kecskeméten nagy kultusza alakult ki ennek a sosem volt látványosságnak:
pár éve az új pályaudvar látványtervein jelent meg a víztorony falba karcolva, de felvetődött egy makett felállítása az egyik körforgalomban is. A városháza felújítása során kialakított látogatóközpontban is kiállították a terveket és egy kisebb makettet is. Mindez jól mutatja, hogy ez a különleges terv különleges helyet foglal el a kecskemétiek szívében, érdemes lenne akár a megvalósításon is elgondolkodni.
