Miközben már egy teljesen új intézmény tervei is elkészültek az egykori városállamban.
Háromszorosára bővítik egy több mint 10 millió eurós állami és alapítványi beruházás révén a Spártai Régészeti Múzeumot – írja a news.gtp.gr. A Lakonía fővárosában, a modern Spártában található intézményt a görög Kulturális Minisztérium és a Sztávrosz Niarkhosz Alapítvány együttműködésében két új, földalatti teremmel egészítik ki,
és alapterülete így 360 négyzetméterről 1081-re nő majd.
Legfőbb cél, hogy a kiegészítés a lehető legkisebb hatással legyen a már meglévő épületre. Az új termek egyike kiállítótérként, míg a másik rendezvényhelyszínként működik majd; ezeket egy üvegbejárat köti majd össze keletről a régi szárnnyal, míg a felszínen egy szoborparkot alakítanak ki.
Ez volt az első, Athénon kívül épített régészeti múzeum Görögországban, régi épülete értelemszerűen klasszicista stílusban épült Theophil Hansen tervei alapján. Az elmúlt században az épület olyan, az eredeti stílustól eltérő kiegészítéseket kapott, amiket most jobbnak láttak visszabontani.
A minisztérium emellett már egy teljesen új spártai régészeti múzeum létrehozására is elkülönített mintegy 34 millió eurót,
amivel kapcsolatban Dimítriosz Ptohosz, a peloponnészoszi régió kormányzója elmondta: „Ez a kiemelt jelentőségű beruházás méltó módon tárja majd a nagyközönség elé a térség egyedülálló kulturális értékeit, és Spárta városát történelmi múltjához, valamint nemzetközi jelentőségéhez méltó helyszínnel gazdagítja”.
Forrás és nyitókép: news.gtp.gr