Hidegzuhany – ebben a hőségben nem csak az embernek kell

Haitzmann Ágnes

Ez a hőség már nemcsak az embereket, hanem a közlekedési infrastruktúrát is próbára teszi. A napokban ott hűtötték az utakat, hidakat, síneket Európa országaiban, ahol érték.

A mostani hőhullámban, érthető módon, elsősorban az emberi életek közvetlen védelmére összpontosítottak a hatóságok és a civilek. Közvetve azonban éppen emiatt volt szükség arra is, hogy az útburkolatokat, síneket, hidakat megvédjék a hőtágulástól, olvadástól, mindenféle szerkezeti károsodástól. Párásító kapuba, ideiglenes ivókútba, vízosztásba most lépten-nyomon belebotlott az ember, itthon is, és külföldön is. Nem volt ritka azonban ezúttal az sem, hogy aszfaltot vagy acélhidat locsoltak a szakemberek.

A leglátványosabb intézkedések közé tartozott Hollandiában az acél mozgóhidak hűtése.
Seattle Department of Transportation

Az ország közlekedési hatósága, amely egyúttal nemzeti víz- és infrastruktúra-mérnöki központ is – a Rijkswaterstaat – több hidat vízzel locsolt Groningen és Friesland tartományokban, mert az acélszerkezetek a nagy melegben kitágulnak, ami akadályozhatja a nyitást-zárást, sőt komoly meghibásodásokhoz is vezethet. A hídhűtés célja az volt, hogy a kritikus közlekedési infrastruktúra működőképes maradjon a rekordhőség idején.

Ugyancsak szokatlan akció zajlott a kötöttpályás közlekedésben Európa-szerte.

Sebességkorlátozásokra itthon is szükség volt több vasútvonalon, mivel a sínek hőmérséklete elérte az 54–56 Celsius-fokot,

és ez már a pálya geometriai stabilitását veszélyeztette. Akadt a kontinensen olyan is, hogy leállt a közlekedés, mert egy túlmelegedett alkatrész kábeltüzet okozott. A németországi Heidelbergben viszont nem maguk a sínek, hanem a sínek és az útburkolat közötti bitumenes kitöltés lágyult fel az extrém hőségben annyira, hogy be kellett avatkozni. A helyi közlekedési vállalat hűtéssel és helyszíni javításokkal próbálta megakadályozni, hogy az anyag ráfolyjon a sínekre, ami életveszélyt okozhatott volna, hiszen a vonat könnyen kisiklik egy ilyen szakaszon. Ezt az anyagot egyébként szándékosan terveztek úgy, hogy rugalmas maradjon, és így a mechanikai igénybevételnek jobban ellenálljon, ez a tulajdonsága azonban a jelek szerint hátránnyá is válhat.

Ritka, hogy a közutakat így, aktívan hűtik, de ezúttal nagy szükség volt rá a szerkezeti károsodás elkerülése érdekében.

A repülőtereken a leggyakoribb beavatkozás a pályák és gurulóutak locsolása volt a napokban, különösen az aszfalt és betonfelületek túlmelegedésének csökkentésére. Egyes légikikötőkben vízpermetező járműveket és tűzoltókapacitást is átcsoportosítottak ideiglenes pályahűtésre, hogy a burkolat ne lágyuljon fel és ne gyorsuljon a kopás.

A forróság Nyugat-Európában azóta már enyhült, a hőségnek egy markáns zivatarfront vetett véget, nem is akármilyen: jókora villámcsapás érte a párizsi Eiffel-tornyot, csak hogy még véletlenül se felejtsék el egyhamar ezeket a kritikus napokat a franciák.

Forrás: Architecture Hub, People's Daily Online

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat