Mit jelent a környezettudatos építkezés? Milyen tévhitek övezik a fogalmat, és mit tehetünk, ha nulláról építünk vagy felújítunk, ha fontos nekünk ez a szempont? A téma egyik legnagyobb szakértőjével, Medgyasszay Péter építészmérnökkel beszélgettünk.
Huszonnyolc éve tervez épületeket, kiemelt témája a klímatudatos építészet. Mit tapasztal, ez alatt a közel harminc év alatt hogyan változott a szakmai környezet?
Egyértelmű fejlődést látok, bár nem egyvonalú, inkább szakaszos ez a haladás. Akkor is tanították a szakmabelieket környezetbarát építészetről, mikor én diplomáztam, de napjainkban jóval több ilyen témájú kurzussal találkozni az egyetemen. A szakképzés is kiterjedtebb, lehet már környezettudatos építésszakmérnöknek tanulni. Egyébként a terület elnevezése is lekövette a trendeket. Anno környezetbarát, később klímatudatos építészetről beszéltünk. Most a karbonsemlegesség a legizgalmasabb.
Mi a különbség?
A klímatudatos tervezés abból indul ki, hogy a jövőben olyan házakra lesz szükség, amelyek a várható környezeti kihívásoknak minél inkább ellenállnak.
A karbonsemleges építészet ennél magasabb szintre lép, vagy ha úgy tetszik, a mélyebben fekvő alapokhoz nyúl vissza.
Nem csak reagál, hanem a kiváltó okokkal foglalkozik: arra törekszik, hogy egy épület együtt működjön a természettel, ne terhelje azt.
Miben látja a legnagyobb változást az elmúlt évtizedekben?
Sokáig tartotta magát az az elgondolás, hogy ha a takarékos energiagazdálkodásra fókuszálunk – például a hőhidakkal vagy a hőszigeteléssel kiemelten foglalkozunk –, az az építészek tervezői szabadságát korlátozza. Mára ez megváltozott. A megrendelők és a szakmabeliek is nyitottabbak a klímatudatos megoldásokra, mint egykor.
A technika, az eszközkészlet fejlődött, és így már nem olyan korlátozó az energetikára való kiemelt odafigyelés, vagy a szakma tudása alakult a helyzethez?
Valamelyest mindkettő. A szakemberek is jobban ismerik a területet, mint régebben, de fontosabb, hogy a technológia is jelentősen fejlődött. Napjainkban sokkal több gyári megoldás áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy jó energiatudatos házat csináljunk, mint húsz-harminc éve, hiszen a gépészeti berendezések és hőszigetelési megoldások mára sokkal cizelláltabbak. Például tíz éve egy gázkazánt nehéz volt kiváltani valamilyen komfortban, árban, fenntartásban hasonló szerkezetre. Most egy levegő-levegős hőszivattyú kialakítása már nem sokkal drágább, ugyanolyan komfortos a használata – és még környezetbarát is.
Köztudottan árérzékenyek a magyar vásárlók. Kik azok, akik az esetleges plusz költségek dacára is fogékonyak az ilyen megoldásokra?
A mi irodánk vevőkörét a középosztálybeliek adják. Az a tapasztalatom, hogy akinek nagyon sok pénze van, az tud luxust építeni – akár nemzetgazdasági átlagban válságos időszak alatt is, de sokszor nem szempont a környezettudatosság.
A középosztálybeliek, ha egyszer összegyűjtenek annyi pénzt, hogy építkezzenek, inkább keresik azokat a megoldásokat, mivel hosszú távon spórolni tudnak.
A 2008-as gazdasági válság idején például nőtt az irodánk forgalma. Egyébként is tapasztalom, hogy nyitottabbak a megrendelők. A területen dolgozó gyártók, forgalmazók száma és a kínálatuk is bővült az elmúlt évtizedekben – ha sok az eszkimó, az iparos, biztos több a fóka, a környezettudatos megrendelő is.
Melyek a klímatudatos építészet ökölszabályai?
Az első az, hogy akkor építsünk házat, amikor szükséges, és akkorát, amekkorát szükséges. Ezután következnek az anyagok: olyat válasszunk, aminek a lehető legkisebb a környezeti terhelése, és helye van az adott térben. Nem hiszem például, hogy feltétlenül szalmaházak kellenének a belvárosba, pláne, hogy téglából is lehet jó, környezettudatos otthonokat építeni. Mindenesetre
a cél az, hogy olyan építőanyagokat válasszunk, amelyeknek az előállítása a lehető legkevésbé terheli meg a környezetet.
Törekedni kell aztán arra is, hogy az épülő házban az energianyereségek minél nagyobbak legyenek, a veszteségek pedig minél kisebbek. Végül a gépészettel lehet sokat javítani vagy rontani.
A mind újabb gépészeti megoldások a modern építészet válaszai a válsághelyzetre. Van, aki ezekben, más viszont éppen a régiek okosságában bízik, több száz éves anyagokat, technikákat emleget.
A tradicionális megoldások sok esetben jól működnek, de szerintem a kiút nem csak azokban keresendő. Az evolúció a folyamatos változásról szól, az építészetben is. A barlangokból jutottunk el a mai otthonokig. Nem hiszem, hogy visszafelé kellene menni, ha fejlődni akarunk. Hogy egy konkrét példát hozzak: van bennem félelem azzal kapcsolatban, hogy a ma egyes körökben nagyon népszerűnek számító, egyszerű gépészettel épülő szalmabála, vályog házak negyven-ötven év múlva komfortosak lesznek-e.
Ha úgy alakul az időjárás, ahogyan most jósolják, és tartós, komoly melegekre kell felkészülni – márpedig a tavalyi nyáron is volt tíznapos időszak, mikor nem ment húsz fok alá a hőmérséklet éjjel sem –, az aktív hűtéssel nem rendelkező, nagy hőtároló falakat lehet, hogy nem fogjuk szeretni. Ezek ha egyszer felmelegszenek, nem tudnak kihűlni – a tartós melegben nem lehet majd meglenni közöttük.
Ezért egy ma építkezőt én inkább arra biztatnék, tegye lehetővé, hogy később aktív hűtést is be lehessen építeni.
Különösképpen a talaj-víz rendszerű hőszivattyús hűtést. Ennek használatával egy húszwattos keringető szivattyúval fel tudja hozni a tizenhat fokos talajhőt, és fenntartható módon tudja hűteni az otthonát.
Ezek szerint elképzelhető, hogy az a ház, amit ma klímatudatosnak gondolunk, harminc-negyven év múlva már nem is lesz élhető?
Így van. Ha csak a passzív épületszerkezettel akarunk válaszolni a környezeti kihívásokra, akkor olyan házat tudunk építeni, ami most élhető. A szélsőségesebb időjárásra, a jövőbeni veszélyekre nem biztos, hogy fel tudunk ezekkel készülni. Ezért beszélünk egyre többet a reziliens épületekről: az a cél, hogy minél több hatásnak tudjon ellenállni a ház.
Hol látja a hagyományos építészet helyét a karbonsemleges építészetben?
Szerintem az elvekhez érdemes visszanyúlni, a miérteket megérteni. A magyar parasztház jó hatszáz évig alakult, míg a 18-19. században elnyerte a ma ismert formáját. Ha elemezzük, miért olyan, amilyen, teljesen világos, hogy a tornác szélességétől kezdve a tájoláson át az ablakméretig minden választásnak oka volt.
Nem azzal őrizzük a hagyományokat, ha lemásoljuk ezt a házat, hanem ha megértjük, a régiek hogyan gondolkodtak.
Persze, ha ugyanazzal a problémával állunk szemben, és tetszik az ő megoldásuk, azt természetesen megtarthatjuk.
Beszéljünk a tévhitekről! Van olyan építési mód, amit környezettudatosnak tartunk, de nem az?
Kirívó példa nem jut eszembe, inkább csak az a jelenség, amikor nem gondolkodunk komplexen, hanem kényelmes leegyszerűsítésekbe kapaszkodunk. Ilyen például, ha azt mondjuk, hogy a vályogház környezettudatos, mert télen meleg, nyáron pedig hűvös. Ez így nem igaz; az 1900-as évek elején volt helytálló ez az állítás, amikor a negyven-ötven centis falvastagságú vályogházakat az akkoriban épült, huszonöt centis falvastagságú téglaházakkal hasonlították össze. Azóta fejlődtek a termékek, technikák, ma már nem feltétlenül jön ki jobban a vályogház egy ilyen összehasonlításból. Viszont
félrevezető, ha azt gondoljuk, hogy a házunk rögtön környezetbarát, csak azért, mert vályog falai vannak.
Hogyan lehet környezetbarát egy vályogház?
Csak úgy, ha hőszigeteljük. A vályog maga jó hőtároló, de nem jó hőszigetelő. Természetes anyagokat is választhatunk a szigetelésre, például szalmát, kendert vagy kőzetgyapotot. Ezután a gépészetre kell ráfordulni, ha azt jól kialakítjuk, a vályogház is ugyanolyan kényelmes és klímabarát lesz, mint bármilyen téglaház.
Mi a véleménye a szabályozásokról? Van, aki azt mondja, hogy nem teljesíthető, mert már most túl szigorú, más meg azt, hogy még ez sem elég, mert ennél sokkal nagyobb a baj, és sokkal szigorúbb szabályok kellenek.
Szerintem mind a két állítás igaz. A követelményeknek fontos szerepük van abban, hogy azok a laikusok, akik maguktól egyáltalán nem foglalkoznának a környezetvédelemmel, egy minimum szintnek eleget tegyenek. Másrészt a döntéshozóknak felelősen kell eljárni abból a szempontból is, hogy ne támasszanak elérhetetlen követelményeket. Az energetikai rendeletek szerintem most rendben vannak. Folyamatosan szigorodtak – és erre szükség volt, mert harminc éve még senkinek nem jutott eszébe húszcentis szigetelést feltenni, ma pedig ez szinte alap –, de van még bennük fejlesztési potenciál. Ez azt is jelenti,
van még lehetőségünk előre lépni, hiszen plusz energiás házakat lehet csinálni, nem túl nagy költséggel.
Nem luxus karbonmentesen építkezni: egy váci családi házat öt évvel ezelőtt például tizenöt százalék plusz költséggel tettünk pluszenergiássá, karbonsemlegessé.
Az árkülönbségen túl mi az oka annak, hogy nem felkapottabbak a karbonsemleges otthonok?
Van egy ábra, amit előszeretettel mutogatok e kérdés kapcsán. Az a neve, hogy „A változtatások tere”. Ebben az első halmaz azt jelöli, milyen technikai környezetünk van, vagyis milyen anyagokkal, gépészettel dolgozhatunk. Ezt követi az, hogy milyen a gazdasági környezet, vagyis van-e lehetőség reális áron karbonsemleges megoldásokat választani. A következő burok a szabályozás, vagyis hogy mire van lehetőségünk: 2012 előtt például olyan drágák voltak a napelemek, hogy nem érte meg alkalmazni őket. ’12-ben hoztak egy villamosenergetikai törvényt, ami lehetővé tette a visszatáplálást, így már megérte beruházni a napelemre – ez változott meg újra nemrégiben. Végül csak a legbelső halmaz a pszichológiai kényszer, vagyis az, ki mennyire motivált építtetőként, építészként arra, hogy ezeket az eszközöket válassza.
Melyik szinten kellene beavatkozni ebbe a rendszerbe ahhoz, hogy több karbonsemleges épület épüljön?
Van egy konkrét és egy összetettebb válaszom is. A konkrét javaslatom az lenne, hogy a szabályozás legyen minél átgondoltabb, a gazdasági ösztönzők pedig minél hatékonyabbak. De egy magasabb szinten is fontos lenne végiggondolni, merre tartunk, mert
a hirtelen beavatkozások olykor többet ártanak, mint használnak.
Ahogyan az autó fogyasztása is akkor a legoptimálisabb, ha nagyjából fix a haladási sebessége, úgy az építőipar is akkor tud a leghatékonyabban fejlődni, ha nagyjából azonos tempóban, stabil körülmények között léphet előre.
Ez kell ahhoz, hogy a piac minden szereplője fel tudjon készülni a változásokra, és kiszámítható legyen a piac. Az utóbbi években például láthattuk, mi következik abból, ha egyszerre sok támogatást kapnak az építtetők:
az ipar nem tud lépést tartani, megjelennek a kóklerek.
Nem biztos, hogy a legjobb házak épülnek, ráadásul az építtetési roham után várható az építkezések számának visszaesése, mert sokan előrehozzák a beruházást a támogatás nyújtotta lehetőségek miatt. Például lehet, csak harmincévesen építkezett volna egy pár, de a kedvező feltételek miatt már huszonöt évesen belevágnak. Ők később már nem építkeznek, így hosszú távon nem épül több ház, viszont adott időben mindenki egyszerre akarja ugyanazt. Ez a példa jól mutatja szerintem, miért fontos fokozatosan, a területeket összehangolva fejleszteni.
Milyen lehetőségeink vannak akkor, ha nem most építkezünk, hanem a már meglévő otthonunkat tennénk klímabarátabbá?
A mi házunk az 1800-as években épült, mégis karbonsemlegessé tudtuk tenni – van erre lehetőség, de nyilván nagyobb kihívás, mint egy újonnan épülő ház esetében. Ugyanakkor mivel gazdasági és/vagy technikai okokból nem lehet, nem kell minden házat karbonsemlegessé tenni, kisebb beavatkozásokkal is sokat tehetünk azért, hogy energiahatékony legyen egy otthon.
Az első lépés a megfelelő, utólagos hőszigetelés:
a mi házunk 200-240 kilowattóra/négyzetméter éves alapfogyasztását 50-re tudtuk így csökkenteni. A második lépés a gépészet. Sokáig mérlegeltem, de
a mai tudásom alapján azt mondom, a hőszivattyú jó megoldás.
A legjobb az, amikor a talajból szedjük ki a hőt és víz formájában adjuk le: így nincsen a rendszernek olyan házon kívüli egysége, amely nyáron meleget, télen hideget ad le, ezzel terhelve a mikrokörnyezetet. A harmadik javaslatom a napelem, amivel már termeljük az energiát. Ráadásul, ha napelemes rendszerrel egészül ki a hőszivattyú,éves szinten konkrétan karbonsemleges tudok lenni.
Egy gázos rendszerrel ezt már nem tudjuk megtenni, maximum áttételesen, úgy, hogy az elfogyasztott energiával azonos mennyiségűt termelünk, és azt „szétosztjuk”: például a szomszéd elektromos autóját töltjük.
Mennyi idő alatt térülnek meg ezek az utólagos fejlesztések?
Itt a „minél rosszabb, annál jobb” elve érvényesül: ha nagyon rossz energetikai állapotban van az otthonunk, és öt-hatszázezer forintot költünk egy évben fűtésre, akkor hamarabb döntünk a három-négymilliós homlokzatszigetelés mellett, hiszen rövid idő alatt megtérül a befektetés. Ugyanakkor ma, hazánkban a nagyon alacsony energiahordozó árak miatt hosszú évek kellenek ahhoz, hogy akár csak a napelemek telepítése megtérüljön.
Ha a rezsicsökkentés nélküli, magas árakat fizetnénk, valószínűleg jóval többen kezdenének felújításba.