Tíz év telt el azóta, hogy a világ búcsút vett Zaha Hadidtól. A „görbék királynője” olyan űrt hagyott maga után, amely az építészvilágban a mai napig érezhető. Szellemének Budapesten is emléket állítottak volna: az V. kerületben organikus üveg és beton formájában ölthetett volna testet látomása. Ám nem ő volt az egyetlen: Norman Foster vagy Erick van Egeraat is megfogalmazta saját vízióját a magyar főváros szívébe, olyan terveket, amelyek végül nem valósultak meg, és ma már csupán a fiókok mélyén őrzik őket. Ez az írás ezeknek az el nem készült városképeknek a nyomába ered, egyfajta nyomkereső kutatás a „lehetett volna Budapest” után.
Zaha Hadid szellemiségének emléket állítva, az V. kerületben organikus üveg és beton formájában ölthetett volna testet látomása. Ám nem ő volt az egyetlen: Norman Foster vagy Erick van Egeraat is megfogalmazta saját vízióját a magyar főváros szívébe, olyan terveket, amelyek végül nem valósultak meg, és ma már csupán a fiókok mélyén őrzik őket. Ez az írás ezeknek az el nem készült városképeknek a nyomába ered, egyfajta nyomkereső kutatás a „lehetett volna Budapest” után.
Alien a Szervita téren: Zaha Hadid organikus épülettömbje
2006-ban, amikor a budapesti ingatlanboom elérte ideiglenes csúcspontját, a Zaha Hadid Architects olyan tervet mutatott be a Szervita térre, amely a szakmát és a közvéleményt egyaránt megosztotta. Egy szocialista korszakból maradt, elavult parkolóház és egy régi irodaház helyén született volna meg a „Szervita Square Tower” – egy amorf, fehér épülettömb, amely úgy festett, mint egy simára csiszolt kavics, vagy, kritikusai szerint, mint egy leszállt űrhajó.
A projekt Hadid jellegzetes parametrikus formanyelvét hordozta: lágy átmenetek az utca, a homlokzat és a tető között, nagyvonalú üvegfelületek és szinte erotikus vonalvezetés jellemezte az épületet, amely luxus apartmanok és irodák keverékének adott volna otthont. Technikailag a konstrukciót vasbeton vázszerkezetre tervezték, kettősen hajlított üveghomlokzattal, amelyet világos kompozit panelekből álló külső héj strukturált volna. Ez az organikus burok nem csupán esztétikai célokat szolgált: geometriája révén optimalizálta volna a belső terek természetes szellőzését és árnyékolását is.
Építészetileg a terv radikális szakítást jelentett volna a Városháza és a Szervita templom barokk és klasszicista környezetével. Miközben a támogatók a városkép szükséges modernizációját ünnepelték, és a Szervita tér építészettörténetének következetes továbbírását hangsúlyozták, az ellenzők provokatív tiszteletlenséget láttak benne a történelmi kontextussal és a tér léptékével szemben. Végül egy olyan ikonikus monumentum maradt el, amely Budapestet felhelyezte volna a kortárs világépítészet térképére. A 2008/09-es gazdasági világválság azonban kihúzta a talajt a merész vízió alól; a finanszírozás összeomlott, az építtető és a projekt pedig végleg eltűnt Budapest építészeti palettájáról.
A zátonyra futott Zeppelin: Foster + Partners a Duna-part közelében
Mindössze két évvel később, 2008 és 2010 között Sir Norman Foster irodája szolgáltatott beszédtémát. A „Zeppelin Budapest” projekt tervei szerint a Vörösmarty tér közvetlen szomszédságában, egy történelmi épületegyüttes felett egy hatalmas, léghajó formájú tető lebegett volna. Valóban úgy festett, mint egy óriási zeppelin, amely lágyan ereszkedett le a régi bérházak tetejére, hogy helyet szorítson egy luxusszállodának és konferenciatermeknek.
Ez a vállalkozás iskolapéldája volt annak a törekvésnek, amely a történelmi épületállományt látványos ráépítésekkel kívánja gazdaságilag hasznosíthatóvá tenni. Építészetileg a filigrán acél-üveg konstrukció briliáns megoldás volt: egy hálószerű tartószerkezet hordozta volna a Zeppelin hatalmas volumenét, miközben a terheket diszkrét oszlopokon keresztül, a meglévő épületeken át vezették volna le az alapozásig. A felépítmény homlokzata háromszögletű üvegelemekből állt volna, amelyek a nap állásától függően különböző mértékben sötétedtek vagy tükröződtek volna, szabályozva a belső terek hőterhelését.
A terv azonban elbukott azon az alapvető kérdésen, hogy mennyi provokatív kontrasztot bír el Pest történelmi belvárosa. Itt nem a gazdaság, hanem a műemlékvédelem emelte fel a stoptáblát. A budapesti műemlékvédők heves ellenállást tanúsítottak a történelmi állomány „lefedése” ellen, attól tartva, hogy az megbontja a belvárosi sziluettet, a meglévő látványtengelyeket és a védett épületek integritását. A kritika szerint a Zeppelin masszív, figyelemért kiáltó teste puszta díszletté degradálta volna az alatta meghúzódó történelmi épületeket.
Az elveszett fórum: Erick van Egeraat Városháza-víziója
Erick van Egeraat, akit a merész és modern Budapest „házi építészeként” tartottak számon, 2008-ban nyerte meg a Városháza Fórum építészeti tervpályázatát. Az ő elképzelése volt talán a legérzékenyebb a sokféle „utópia” közül, hiszen megkísérelte a barokk Városháza hatalmas, befejezetlen tömbjét a Károly körút felé megnyitni, beteljesítve ezzel az eredeti városépítészeti szándékot. Egy saroktorony és egy új szárny egészítette volna ki a történelmi épületet, létrehozva egy olyan közteret, amely a Városházát szó szerint a polgárok fórumává teszi.
Technikailag Egeraat terve a történelmi udvari struktúrák és az új, félig áteresztő épületszárnyak összjátékára épült, utóbbiakat organikus formájú oszlopok és karakteres homlokzati megoldások formálták. Az új épületrészeket transzparens átriumok kötötték volna össze a régivel, miközben egy markáns, játékos, fákra emlékeztető struktúra adta volna a homlokzatok ritmusát, kontrasztos átmenetet képezve a barokkhoz. Egeraat értett hozzá, hogyan ne nyomja el a monumentális épületet, hanem a transzparencia révén demokratizálja azt.
A Kiskörút utcafrontja számára a Városháza Fórum meg nem valósulása pótolhatatlan városépítészeti veszteség, ám a projekt sorsát két sajnálatos tényező pecsételte meg: a budapesti városvezetésben bekövetkezett politikai fordulat, valamint az Egeraat építésziroda csődje a válság következtében. A Pest történelmi központját érintő, összesen 118 000 négyzetméter korszerű rendezését célzó tervek így nem valósultak meg, és velük együtt annak lehetősége is elveszett, hogy a városháza a jelentőségéhez méltó új építészeti megfogalmazást kapjon.
A mai valóság: parkolók és kompromisszumok
Ha ma végig sétálunk az V. kerületen, inkább kijózanító kép rajzolódik ki előttünk. A Zeppelin-projekt helyszínén az épületek helyenként siralmas állapotban várják sorsuk alakulását; a nagyszabású építészeti vízió helyét itt a mozdulatlanság állapota vette át.
A Városházánál legalább van egy fénysugár: a nagyszerű Egeraat-fórum helyett nemrég közparkot („Városháza Park”) alakítottak ki, és a barokk főszárny felújítási munkálatai is végre elkezdődtek.
A Szervita téren ma egy olyan épület áll (Szervita Square Building), amely bár modern és funkcionális, Zaha Hadid „Alien”-jéhez képest szinte nyárspolgári karaktert ölt. Jól illeszkedik a környezetbe, elegánsan reagál az átellenben lévő, 1910-es évekből származó modern házsorra, de hiányzik belőle az a markáns nemzetközi vonzerő, amelyet Hadid víziója ígért.
Mégis jelen vannak: a három mester nyomai a városban
A Belvárosban kudarcba fulladt projektek ellenére mindhárom építész otthagyta lábnyomát Budapest más pontjain. Norman Foster végül a Kopaszi gát mellett valósította meg a MOL Campust, a város első felhőkarcolóját. A 143 méter magas torony innovatív homlokzatot és integrált energiamenedzsmentet használ, s ma már messziről látható – bár vitatott – tájékozódási pontként és a modern Budapest szimbólumaként emelkedik a magasba.
Erick van Egeraat az ING-székházzal (ma NN irodaház) a Dózsa György úton maradandó hatást gyakorolt a városképre. A játékos, vibráló természetkő homlokzatokat vízszintes, az esti fényeket finoman visszaverő fémszalagok szervezik egységbe, az épületet a rendszerváltás utáni korszak egyik legizgalmasabb darabjává emelve. Az irodakomplexum két átriuma, a folyékony formákkal és a kő-üveg kombinációjával, Egeraat részletképzési érzékenységének mesteri szintre való emelését dicséri.
Zaha Hadid kézjegye is fellelhető Budapesten: bár nem épült irodaháza a városközpontban, a tavaly ősszel átadott Zenit Corso és Zenit Residence mesterterve a XIV. kerületben hordozza összetéveszthetetlen stílusát. A terv egy városi hálózatot vizionál, ahol a lakó-, munka- és szabadidős terek folyékony zöldfelületeken és dinamikusan formált épülettömbökön keresztül fonódnak össze, egy új, nagyléptékű városi struktúrát alkotva.
Az építészet mindig több, mint formák és terek összessége, a lehetőségek folyamatos újragondolása. Zaha Hadid, Norman Foster és Erick van Egeraat meg nem valósult V. kerületi projektjei jól mutatják, hogy még a legbátrabb, legnagyobb ívű elképzelések is gyakran a pénzügyi, politikai és örökségvédelmi realitások szabta határok között maradnak.
Budapest ezáltal ikonikus szoliterektől esett el, de talán megőrizte történelmi homogenitásának egy részét. Zaha Hadid halála után egy évtizeddel is megmarad a felismerés, hogy víziói tették egyáltalán lehetővé azt a vitát, hogy mennyi újítást képes befogadni Budapest. E meg nem valósult tervek árnya pedig olykor súlyosabban nehezedik Budapest építészettörténetére, mint az utódok által ténylegesen megépített kövek.
