Itália kertjeinek gazdagsága és változatossága szinte végtelen: a klasszikus kertművészeti remekművek után következzen egy bizarr szobrokkal teli park 1547-ből!
Lazio, vagyis az ókori Latium hegyes vidékén, Rómától északra fekszik Bomarzo, ami alig kétezer fős lakossága ellenére egy igazi akropolisz-jellegű városka. A terület a középkor óta az egyik legbefolyásosabb római família, az Orsini-család birtoka volt. A család hatalmára és hosszú történetére jellemző, hogy öt pápát adtak a katolikus egyháznak, időrendben az első, II. István 757-ben halt meg, míg az utolsó, XIII. Benedek 1730-ban. A dimbes-dombos táj egyik magaslatára települt a középkori várkastély, illetve a városka. A zord erőd átépítését 1519-ben kezdte meg Givonni Orsini, majd 1526-os halála után fia, Pier Francesco Orsini (barátai Vicino néven hívták) folytatta a munkát, nagyrészt apja utasításai szerint. Vicino szerelmi házasságot kötött az egyébként szintén rangos és vagyonos családból származó Giulia Farnese-vel (a Farnese-házból is több pápa és spanyol királyné származott). A házasság azonban rövid ideig tartott, Giulia 1547-ben, hetedik gyermeke születése közben életét vesztette. A legenda szerint a mélyen gyászoló, hitehagyott férj ekkor kezdte meg a város alatti völgyben a park kiépítését.
A különleges együttest Sacro Bosco, vagyis szent erdő néven is ismerik, de talán jobban illik rá a Parco dei Mostri, vagyis a szörnyek parkja elnevezés.
A szurdokszerű patakvölgy felső szélén elhelyezkedő park csupán három hektár nagyságú. A patak mentén húzódó sétányokra fűződnek fel a parkot híressé tevő különös szobrok és építmények.
Ez a bizarr, meghökkentő hatásra való törekvés az akkori korszellem jellemzője volt.
Az ekkor, a 1500-as évek harmincas éveitől a következő századfordulóig meghatározó manierizmus is szó szerint manírt, modorosságot jelent. Ehhez hozzájárult még az építtető személyes gyásza is. Így a kis parkban egymást érik a furcsa elemek, amik főleg a mai látogató számára okoznak kissé "fordított vidámparki" hangulatot.
Egy ilyen különös hely esetében nem csoda, hogy már a kezdetektől, majd' ötszáz éve élénken foglalkoztatja a nagyközönség fantáziáját: egyesek szerint pogány szertartások helyszíneként szolgált a „szent erdő”, illetve – ezzel nem teljesen ellentmondva – alkímiai beavatási rítusokhoz kapcsolódnak az egyes szobrok, illetve építmények. Az értelmezést nehezíti, hogy az ikonográfiai program egyáltalán nem koherens, etruszk és római mitológiai alakok, továbbá valós és fiktív állatok, így elefántok, teknősök és sárkányok szobrai láthatók.
Tovább fokozza a rejtélyt, hogy nem ismertek a kert alkotói, egyes vélemények szerint maga Michelangelo alkotta a szobrokat, azonban ennek a stílusbeli eltérések mellett az is ellentmond, hogy a mélyen hívő katolikus mester, a Piéta és a Dávid-szobor alkotója valószínűleg nem vett volna részt ilyen „pogány” munkában.
Minden valószínűség szerint Pirro Ligorio építész és Simone Moschino alkották ezt a különös parkot.
A kert jelentésének megfejtéséhez elvileg bizonyos helyeken elhelyezett feliratok adhatnának segítséget, de ezek inkább tovább növelik a hely misztikumát. A középső részen található az urnák tere, ahol némelyikre feliratot véstek.
Az egyik így hangzik: „notte et giorno noi siam vigili et pronte a guardar a dogni inguria questa fonte”, vagyis „éjjel és nappal éberek vagyunk és készen állunk megvédeni ezt a forrást bármiféle sértéstől”.
A különös hatást tovább fokozza, hogy hangsúlyosan megjelenik a vidéket egykor uralkodó, rejtélyes nép, az etruszkok kultúrája.
A park jelképe, a címlapképen is látható alak Orcus, az etruszk mitológiában az alvilág, a holtak birodalmának istene, az esküszegők megbüntetője.
Az etruszkokra utal egy falfülkébe elhelyezett pad is, felette újabb felirat: „voi che pel mondo gite errando vaghi di veder maravigile alte et sipende venite qua dove son faccie horrende elefanti leoni orsi orchi et dragi”, vagyis „ti, akik a világban barangoltok, és csodálatos, magasztos és gyönyörű dolgokat szeretnétek látni, jöjjetek ide, ahol förtelmes arcok, elefántok, oroszlánok, medvék, ogré-k és sárkányok vannak”.
A parkban az is „innovációnak” számított, hogy műromokat és egyéb, furcsa épületeket is elhelyeztek.
Ez volt az egyik első eset, hogy tudatosan romokat állítottak fel, ezzel egyrészt régebbinek mutatva a helyet a valóságosnál, másrészt ezzel is utalva a mulandóságra, a halálra.
A park másik jelképe az orcus mellett a Casa pendente, vagyis a ferde ház. Az épület több szempontból is nagyon különös és összetett jelentésű, egyes értelmezések szerint Orsini herceg gyásztól összeomlott lelkivilágát és a sors kiszámíthatatlanságát jelképezi.
Ugyanakkor a dőlésszög nem véletlen, pontosan 23,5 fokos, ami megegyezik a Föld tengelyferdeségével, vagyis hogy bolygónk forgástengelye pontosan ennyi fokot zár be a keringési síkra (az ekliptikára) állított merőlegessel. Nyilván felvetődik a kérdés, hogy lehet, hogy az egész Földön ez a ház áll "egyenesen"?
Az etruszk mitológiai alakok és a furcsa építmények mellett a "hagyományos" ókori istenek szobrai is megjelennek a parkban.
A park jelképrendszerét a legmagasabb ponton álló (pogány) templom teszi teljessé: a szörnyek, a mély szurdokvölgy felett áll a harmóniát és reményt sugárzó épület, amit Giulia Farnese tiszteletére emelt férje. Giuliát természetesen nem itt temették el, viszont itt nyugszik Giovanni Bettini és Tina Severi, a park egykori 20. századi tulajdonosai, akik restauráltatták a szobrokat.
Az építtető, Pier Francesco Orsini 1583-as halála után a parkot meglehetősen elfeledték. A környékbeliek egyszerűen féltek a helytől (nem nehéz elképzelni, hogy a ma is meghökkentő park milyen hatást váltott ki a 17. századi környékbeliekből).
A parkot csak a 20. században fedezték fel ismét a látogatók.
Ebben nagy szerepe volt Salvador Dalínak, aki 1948-ban rövid, alig másfél perces filmet készített itteni látogatásáról. A filmkockákon az is látszik, hogy a legeltetés miatt a táj szinte teljesen kopár, a mai komor hangulathoz jelentősen hozzájáruló dús növényzet és mohák az elmúlt évtizedekben nőttek újra.
Folytatjuk!
