Budapest második hivatalos dunai szabadstrandja ismét látogatható.
A tervek szerint június 20-án nyílt volna meg a budapesti szabadstrand az Árasztó-parton, ám sokan észrevehették, hogy ez végül nem történt meg. Ami késik, azonban nem múlik: a Város és Folyó Egyesület (Valyo) bejelentése szerint július 1-jétől ismét várja a hűsölni vágyókat a XI. kerületi Duna-parti fürdőhely.
Az Árasztó-part tavaly vált Budapest második hivatalos dunai szabadstrandjává a Római-parti Plázs mellett.
A kijelölt természetes fürdőhely létrehozását a Duna vízminőségének kedvező vizsgálati eredményei tették lehetővé, így 2025 nyarán először lehetett itt legálisan fürdeni. A kezdeményezés jól példázza, hogy megfelelő vízminőség és visszafogott infrastruktúra mellett a városi folyópartok ismét rekreációs célokat szolgálhatnak.
Az idei szezonra a szervezők megtisztították a fövenyt a nagyobb kövektől, valamint új rámpát és lépcsőt építettek, így a partszakasz babakocsival is könnyebben megközelíthető. A strand továbbra is megőrzi természetközeli jellegét:
nincsenek büfék vagy kiépített parti létesítmények, a látogatókat komposztmosdó, piknikasztalok és napágyak várják.
A Valyo arra kér mindenkit, hogy saját hulladékát vigye magával, és a köves meder miatt vízicipő használatát is javasolják.
Az Árasztó-part a XI. kerületben, a Hunyadi János út 2. közelében található. Tömegközlekedéssel a 33-as busz Kondorosi út megállójától körülbelül öt perc, a 133E Építész utca megállójától mintegy nyolc perc sétával érhető el, de a Duna menti kerékpárúton kerékpárral is könnyen megközelíthető.