Megtorpant az áremelkedés a budapesti új építésű lakások piacán

hely.hu

Az idei első negyedévben lelassult a drágulás a fővárosi új építésű lakásoknál, miközben a kínálat bővült, a forgalom pedig alacsonyabb szinten állapodott meg – derül ki a Duna House friss adataiból.

Az új lakások átlagos négyzetméterára 2026 első három hónapjában 1,85 millió forintra nőtt, ami éves összevetésben 10 százalékos, két év alatt pedig közel 26 százalékos emelkedést jelent – közli a Duna House.

Egy átlagos új lakás ára 128 millió forint körül alakult, ami már csak minimális növekedés az előző évhez képest.

A kerületek között továbbra is jelentős különbségek látszanak: a II., V. és XII. kerületben 3 millió forint feletti négyzetméterárak jellemzők, míg a XIII. kerületben – ahol a legnagyobb a kínálat – 1,8–1,9 millió forint körül mozognak az árak. A fővárosban gyakorlatilag már nem találni élhető otthon 1 milliós négyzetméterár alatt.

A Duna House adatai alapján az első negyedévben közel 28 ezer új lakás szerepelt a budapesti projektekben, ebből 9500 volt szabadon elérhető. A tervezési vagy előkészítési fázisban lévő lakások száma egy év alatt több mint felével nőtt; ezzel párhuzamosan a kereslet visszaesett: 1861 új lakást értékesítettek, ami negyedéves összevetésben 27, évesben 33 százalékos csökkenés.

A cég szerint a mérséklődő forgalom a tavalyi kiugró év után természetes korrekció, hiszen akkor az állampapírokból felszabaduló tőke és az Otthon Start Program élénkítette a piacot.

A következő hónapokban a helyzet fokozatos kiegyenlítődésére számítanak, az éves áremelkedés ütemét 8–10 százalék körülire becsülve. A bővülő kínálat a jobban ellátott kerületekben – például a XIII., XI. és IX. kerületben – visszafogottabb árazásra kényszerítheti a fejlesztőket.

A forgalom a tavaszi és nyári hónapokban élénkülhet, és bár az idei év várhatóan elmarad a tavalyi rekordtól, középtávon továbbra is erős teljesítményre számítanak.

Forrás: Duna House | MTI

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat