A Magyar Mérnöki Kamara frissen újraválasztott országos elnöke szerint az építészekkel nem rivalizálni kell, hanem szimbiózisban dolgozni, de a fenntarthatóság csak mérnöki válaszokkal lesz valóság.
Wagner Ernő nem szlogenekkel, hanem pályán szerzett tapasztalattal kezdi új elnöki ciklusát: BME-okleveles építőmérnök, a Mérnöktovábbképző és az MMK Statikus Mesteriskola alumnusa. 40 év kivitelezés, 35 év cégvezetés, 32 év tervezés és 25 év szakértés áll mögötte. 1996-ban alapított vállalata, az Investment Mérnöki és Fővállalkozó Kft. ma negyven fővel és stabilan évi egymilliárd forint feletti árbevétellel dolgozik. Az interjúban világos képet ad a szakma jelenéről: recesszió idején is a minőség, a tudás és az etika tartja egyben az ágazatot.
Szó esik a Rubik Ernő-díj rangjáról, a Köztestületek Házáról, a kamarai felelősségbiztosítás új modelljéről, a kooperatív képzés erejéről és a minőségbiztosítást erősítő eszközökről. 2017–2021 között vezette a Somogy Megyei Mérnöki Kamarát, majd ezt követően a Magyar Mérnöki Kamara elnökévé választották. Több jogszabály-előkészítésben vett részt, munkáját számos díjjal ismerték el – a beszélgetésben pedig következetesen ugyanarra tér vissza: valós, életciklusban gondolkodó megoldásokra van szükség, mérnöki higgadtsággal.
Kezdjük a szakma pillanatnyi állapotával. Hogyan látja ma a mérnökök helyzetét?
Ambivalens a kép. Egyfelől recessziós közegben dolgozunk: kevesebb a megbízás, csökken az építőipari teljesítmény, erősödik a verseny. Másfelől ez a helyzet tisztító hatású is lehet: ma több mint 90 ezer építőipari vállalkozás működik, miközben egy hasonló léptékű országban – például Ausztriában – 40 ezernél is kevesebb. A sok aktatáskás cég szükségszerűen lefelé húzza teljesítményt, hiszen 13–14 ezer műszaki vezető nem tud ennyi vállalkozást ellátni. Bízom benne, hogy a piacon a valódi szakmai befektetők maradnak meg, a kalandorok súlya idővel csökken. Közben történt több pozitívum is. Beindulhat a szakmai kamarák elhelyezését célzó Köztestületek Háza kivitelezése, a Beruházási Érdekegyeztető Tanácsban a kamara hangja hallatszik, és a legfontosabb:
elindul a Rubik Ernő-díj, amely állami rangon ismeri el a mérnöki teljesítményt.
Az építőmérnökök és az építészek viszonyát gyakran írják le egészséges rivalizálásként. Ön szimbiózist vagy versenyt lát?
A szimbiózis az ideális – és a jó projektekben ez működik.
Persze vita mindig lesz arról, mekkora az építészeti és mekkora a mérnöki szelet egy létesítményben. De ha fenntartható házakról beszélünk, akkor a mérnöki komponens szükségképpen előtérbe kerül: például a hőszivattyúk elterjedésével 1 kW villamos teljesítménnyel akár 4 kW hőteljesítmény is nyerhető – ez klasszikus mérnöki választ igényel. A nagy, összetett épületeknél sajnos az is valós helyzet, hogy egyszerre kell az egyik szárnyat hűteni, a másikat fűteni, amit nehéz lenne kizárólag építészeti eszközökkel megoldani. És ha belenézünk egy költségvetésbe, az építészeti tételek jellemzően 30-40%-át adják a teljes beruházásnak, ezért konfliktusmentes együttműködésre van szükség. Ennek minden feltétele adott, a két kamara ma példaértékűen dolgozik együtt.
Az oktatásból jövő toposz: az építész szárnyal, az építőmérnök fegyelmez. Ez ma is okoz súrlódásokat?
Inkább az a jó, ha a két szakma kiegészíti egymást. Van, ahol a látvány, a gesztus a főszereplő – egy színház esetében például a mérnöknek illik hátrébb lépnie. Ipari vagy infrastruktúrát teremtő projekteknél azonban a racionalitás visz előre. A feladat annak megtalálása, hol van az optimális metszéspont, mert az eredmény minőségét úgyis a használat mutatja majd meg. Ehhez mindkét oldalon egyetemes gondolkodás kell – ezen dolgozunk.
Pályakezdő mérnökként ma mennyire könnyű elhelyezkedni?
Nem mindig egyszerű, de sokat segít a duális képzés.
Az első két félévben küzdelmes lehet egy gimnáziumból érkező fiatal mérnöki látásmódjának kialakítása, de a cégekhez kötődő szakmai gyakorlat helyben kamatoztatható tudást és esélyt ad azoknak is, akik anyagi okból nem tudnának diplomázni. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem például kifejezetten támogatja a kooperatív képzést. Szükségünk van erre, mert az elmúlt években a humán erőforrás erózióját tapasztaltuk az ágazatban – sok kiváló szakember ment külföldre. Ezen a helyzeten nem segítenek a mérnököket érő kritikák sem, amelyek célja inkább a gyors kattintásvadászat, mint a szakmai kritériumok hosszú távú erősítése.
A mérnöki pálya társadalmi megbecsüléséről: Ön korábban felvetette, hogy a mérnöki életpálya orvosi mintájú elismerést érdemelne.
A mérnök az életet szolgálja, ahogy az orvos is – csak más módon. Szimbolikus kérdés, de nem lényegtelen: hogyan tekint ránk a társadalom?
Felmerült egy mérnöki eskü gondolata, sőt a „vitruviusi eskü” mint jelképes gesztus sem zárható ki a jövőben a hippokratészi eskü mintájára.
A Köztestületek Házán Vitruvius-embléma is lesz. Ez üzenet, hogy a szakmánk a felelősség szakmája.
Konkrét lépések a megbecsültség felé: beszéljünk az id. Rubik Ernő-díjról. Mi az új szakmai elismerés koncepciója?
Rubik Ernő életműve példaszerű – ráadásul két generáción át. Idősebb Rubik Ernő híres repülőgép-mérnök volt, a fia – a „kockás” Rubik Ernő – pedig olyan innovációval lépett elő, amely az egész világon ismertté tette a magyar mérnöki kreativitást. Ez egy kettős szimbolika: egy mérnöknek a fia is mérnök, aki nem ismétli, hanem továbbgondolja az előző generáció teljesítményét. És még valamit üzen:
a túlzott specializáció nem kívánatos.
A szakbarbárság – amikor valaki mindent tud a saját kis szegletéről, de semmit sem ért a tágabb világból – nem szolgálja a társadalom érdekét. Szent-Györgyi Albert mondta, hogy nem kell mindent fejből tudni, de azt kell, hogy minek hol tudunk utánanézni. A mérnöknek – és a döntéshozónak is – összefüggésekben kell gondolkodnia. Eddig nem volt az állami elismerések között a mérnököket megillető, Kossuth- vagy Ybl-díjjal egyenrangú kitüntetés. Most végre van, és ez társadalmi üzenet: a mérnöki teljesítmény nem láthatatlan háttér.
Rubik Ernő életműve példaszerű, reneszánsz szemlélete számunkra is iránytű.
A kamara felelősségbiztosítása ma sokakat terhel. Ön biztosítót említett – saját kamarai konstrukciót. Hogy fog ez működni?
A kötelező felelősségbiztosítás – főleg állami beruházásoknál – a tervezők bevételének 8–10%-át is elviheti, mert nem a tervező munkadíja, hanem a beruházás értéke alapján számítják ki. Két év tapasztalata azt mutatja, hogy a kamara által kötött élet- és balesetbiztosítás esetén 62–64 millió forint befizetésre 24 millió forint kárkifizetés jutott – ez aránytalanság. Ezért gondolkodunk saját biztosítórendszerben a területi kamarákkal és tagokkal közösen, akár részvény-konstrukcióban. A forma még nyitott, de ez a jelen ciklus egyik fő feladata. A biztosítást akár az építészkollégák előtt is nyitottá tehetnénk.
A Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara együttműködése milyen terepeken erősödhet még?
Már most is együtt ülünk az építőipari kerekasztalnál az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság (MAÚT) mellett. Közös ügy a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv, ahol a szakértők harmada építész, kétharmada mérnöki kamarai tag. Az igazságügyi szakértésben is érdemes összehangolni az álláspontokat, ahogy a Beruházási Érdekegyeztető Tanácsban szintén az együttműködésben hiszek. 1996-ban, amikor két külön kamara jött létre, lehet, hogy nem a legjobb döntés született.
Ma az a feladatunk, hogy a különbözőségekből egységes erőt kovácsoljunk.
Minőségbiztosítás: mit tehet a szakma azért, hogy jobb, tartósabb épületek és szerkezetek szülessenek?
A kormányzati oldalon látok megfelelő szellemi kapacitást a minőségi beruházások levezényléséhez. A kivitelezésnél nagyobb a baj: sok jó szakember hiányzik, sok jó szakember nincs itthon. Emellett a piac is torzul: tízezrével működnek alkalmi kis cégek, amelyekkel nem lehet szakmai kultúrát építeni. Ráadásul bizonyos állami kezdeményezéseknél – például az Otthon Start Programban – a részvételnek egyelőre nem feltétele a kamarai regisztráció, ami nem a minőség irányába hat.
A műszaki ellenőrzésnél a kamarai tagság most már követelmény.
Nem fordulhat elő, hogy valaki jogszabályt vitat az átadási dokumentáció és a kifizetések kapcsolatáról. A pótmunka–többletmunka fogalmait is tisztázni kell, hiszen a rendeltetésszerű használatot biztosító munkák jellemzően többletmunkák. Ezért fontosak a kamarai továbbképzéseink, amelyek a beruházás-lebonyolítás, a költségvetés és jogi ismeretek szélesítése irányába mutatnak.
Ha egy tételmondatban kell összefoglalni: mi a minőségjavítás kulcsa?
Tudás, etika és kamarai felelősségvállalás.
A műszaki ellenőr elsősorban mérnök, egy szakma hitelének képviselője, és csak másodsorban a megrendelő megbízottja. A gyors bevétel mindig a minőség rovására megy. Kamarai tagként azonban következménye van a szakmai szabályszegésnek – ez a minőségbiztosítás része.
Zárásként említsük a Mérnökszalont, az MMK régi-új kezdeményezését. Mi a cél?
A látókör szélesítése és a mérnökök humán műveltségének növelése. Olyan előadókat hívunk meg, akik a szakmán túlmutató tudást hoznak – volt nálunk Görög Ibolya protokollszakértő, Szőllősi-Nagy András műgyűjtő és Sebestyén Tamás orvosprofesszor is. Személy szerint szeretném, ha a kötelező éves továbbképzés legalább egy órája nem szűken szakmai témájú lenne, hanem arról szólna, hogyan jelenünk meg a társadalomban a kommunikáció, etikett és közszereplés révén.
Ha elismerésre vágyunk, tennünk kell érte. Javítanunk kell az önképünkön és a megjelenésünkön is.
Egy utolsó mondatban: mire kérné a mérnöktársadalmat?
Maradjunk a realitás talaján, dolgozzunk összetett látásmóddal, és őrizzük meg a mérnöki higgadtságot.
A viták helyett a megoldásokra figyeljünk.
A társadalomnak most erre van a legnagyobb szüksége, nekünk pedig arra, hogy végre kijöhessünk a fényre.
Az interjút az MMA MMKI kutatója készítette.
Nyitókép: Wagner Ernő a Magyar Mérnöki Kamara elnöki irodájában (Fotó: Mátrai Dávid)
