A „Mérnöknők” című kötet kapcsán a szerzővel, Szabó Eszterrel beszélgettünk a vasi mérnöknők életútjairól, a női mérnöki pálya múltjáról és jelenéről, a láthatatlan terhekről és arról, miért nem nemi kérdés, hanem társadalmi hatású alkotás a mérnökség.
A hely.hu-n gyakran vitatjuk, hogy a „mérnök” szó mögött hányféle sors, döntés és láthatatlan munka rejlik. Szabó Eszter Mérnöknők című kötete egyszerre családtörténet, helytörténet és szakmatörténet: vasi életutakból épít hidat múlt és jelen, női döntések és szakmai felelősség között. Interjúnkban nemcsak kérdezünk, időnként állítunk is: hisszük, hogy a mérnöki pálya nem férfias vagy nőies, hanem társadalmi hatású alkotás. Ebből a nézőpontból beszélgettünk.
Ön is egy mérnöknő. Melyek a pályája mérföldkövei?
Útépítő mérnökként végeztem Győrben, majd a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Vármegyei Igazgatóságának jogelődjénél kezdtem el dolgozni, és azóta is ott vagyok. Több osztályon és beosztásban dolgoztam: forgalomtechnika, majd fejlesztés és felújítás, amikor Vas vármegyében a legnagyobb útépítések zajlottak. Az előkészítéstől a közbeszerzésen át a terv- és műszaki ellenőrzésig a teljes lebonyolítás az én feladatom volt, egészen az átadásig jelen voltam. Jelenleg forgalomtechnikai vezető mérnökként dolgozom a vármegye gyorsforgalmi úthálózatán. Munka mellett két szakmérnöki képzést is elvégeztem. Terveztem, műszaki ellenőriztem, terveket bíráltam, szakértői munkát végeztem, és rendszeresen külső konzulens vagyok, illetve diplomamunkákat bírálok el a budapesti és győri egyetemen.
Ritka, hogy valaki a munkája során teljes életciklust – előkészítés, közbeszerzés, megvalósítás, ellenőrzés – végigköveti. Ez önmagában is izgalmas keret a könyvhöz, de valójában mi volt a személyes indítéka a ‘Mérnöknők’ megírásához?
Mérnökként öröm volt megírni egy könyvet, amely női szemmel enged bepillantást a mérnöki világba. 2022-ben olvastam egy cikket: „Tudtátok, hogy az első magyar mérnöknő készítette New York több toronyházának statikai tervét?” Pécsi Eszter története megragadott, és kíváncsi lettem, ma mi a helyzet: hány nő választja a sokszor férfiasnak mondott hivatást Vas vármegyében. Így született meg a húsz, ma is aktív mérnöknő életútinterjúja. A történetek a munka–család egyensúlyától az előítéletekig sok kérdést érintenek. Aztán tovább kutattam: kik voltak az elsők a vármegyéből?
Hogyan zajlott a kutatás?
Először a szombathelyi levéltárban, könyvtárban, múzeumokban kutattam – nem találtam külön nyilvántartást a női mérnökökről. Ezután a BME és a Soproni Egyetem levéltáraiban, Dr. Melega Miklós igazgató úr támogatásával több száz név közül azonosítottam az 1950-es évek első vasi diplomás mérnöknőit. A BME 1920–1960 közötti törzskönyveiből 4 vegyész-, 3 gépész- és 2 általános mérnök hölgyet találtam; Sopronban 1953–1955 között 4 erdőmérnököt.
A neheze ezután jött: a nagyjából két év, hogy az érintetteket vagy leszármazottaikat felkutassam.
Végül két, 90 év feletti hölggyel készíthettem interjút. Megható volt a szakma iránti tiszteletük, az, ahogy a sikereikről és nehézségeikről meséltek, és ahogy a beszélgetések baráti szakmai dialógussá alakultak.
Úgy látom, hogy ez a fajta aprólékosság adja a könyv értékállóságát. A munka során mit állapított meg, mely fordulópontok nyitották meg az utat a nők számára a mérnöki pályák felé?
A 18. század második feléig a lányok írás-olvasása a felsőbb rétegekben sem volt a nevelés szerves része. A bentlakásos rendek megadták a kezdő kereteket, de a 19. században az asszonyok többsége analfabéta volt. A női középiskolák hiánya sokáig elzárta az érettségihez kötött pályák felé vezető utat. Veres Pálné kitartása nyomán azonban 1869-ben megnyílt az első magyar felsőbb leányiskola – bár érettségit ekkor még nem adott, de a szemléleten lassan változtatott, heves társadalmi viták közepette.
Mikor gyorsult fel a nyitás?
1895-ben I. Ferenc József engedélyezte a nők egyetemi tanulmányait a bölcsészeti és orvosi karokon, valamint a gyógyszerészképzésben.
1900-ban leérettségizett hazánkban az első lány osztály.
1918-ban rövid időre megnyíltak a világi karok, a Műegyetem és a jogakadémia is, de a Tanácsköztársaság bukása után visszarendeződés történt, sőt egyes karok szigorítottak is. A Műegyetem például a gépészmérnöki, a mérnöki és vegyészmérnöki osztályokra nem vett fel nőket, az építészen kvótát alkalmazott. Valódi áttörést az 1946. évi törvény hozott, amely minden felsőoktatási intézményt megnyitott a nők előtt.
1946. évi XXII. törvénycikk indokolása a nőknek az egyetemekre és főiskolákra való felvétele tárgyában
A leányközépiskoláról és a leánykollégiumról szóló 1926:XXIV. tc. 15. §-a kimondta, hogy „a leányközépiskola érettségi bizonyítványa úgy az egyetemre, illetőleg főiskolákra való felvétel, mind pedig a minősítés tekintetében a fiú középiskola érettségi bizonyítványával egyenlő értékű”. (forrás: netjogtar)
Meséljen kicsit „A mérnökképzés magyarországi kezdeteiről, illetve ezen belül a a vasi történet egyediségéről!
1782-ben Budán az Institutum Geometricum, 1735-ben Selmecbányán a bányatisztképző iskola indította a hazai mérnökképzést. Az Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Európa első polgári, egyetemi keretek között működő mérnökképző intézete volt; 1871-ben lett Királyi József Műegyetem. Selmec a bányászat, kohászat, méréstan, pénzverés szakértőit képezte, valamint 1770-től erdészetet is. A vasi történet egyedisége, hogy kicsi, mégis sokszínű szakágakból adott női példaképeket, akik a helyi iparhoz és erdészethez szorosan kapcsolódtak.
A könyvben szó esik az első magyar diplomás mérnöknőről és unokájáról. Mit üzen két generáció öröksége?
Ma már természetesebb, hogy nők mérnöknek jelentkeznek, száz éve ez egyáltalán nem volt magától értetődő. Pécsi Eszter 1920-ban elsőként szerzett mérnöki oklevelet, majd a korszak egyik vezető statikusa lett. Magyarországi munkái után Bécsben, később New Yorkban dolgozott; a Hotel Americana és a Columbia Egyetem toronyházainak statikája fűződik a nevéhez, és 1965-ben az „Év legjobb statikusa” címet is elnyerte az alapozási megoldásaiért. Unokája, Szabóné Fischer Zsuzsanna statikusként és vállalkozóként széles ipari palettán alkotott, az Alapkő Kft.-ben férjével együtt. Mindketten a folyamatos tanulásban, a változatos szerkezetek és anyagok szeretetében hittek.
Pécsi Eszter feledhetetlen mondata – „egy férfi akárhányszor hibázhat, egy nő soha” – fájdalmasan időszerű: a hibák megítélése ma is aszimmetrikus.
Felelevenítené néhány sikerek mérnöknő alakját?
Alacsony Ilona erdészeti diplomatervét annyira korszerűnek találták, hogy a szakemberek továbbképzésére sokszorosították. Hegedűs Erzsébet vegyészmérnökként az első hazai, egyenes vonalú technológiájú kenyérgyár technológiáját dolgozta ki; később szolgálati találmányt jelentett be. Hudetz Éva a mozaikparketta-üzemben a hulladék optimalizálására talált gyártástechnikai megoldást. Dátán Cecília gépészmérnök élete különösen nehéz volt: szaktudása ellenére sorra utasították el – életkor és női mivolt miatt –, miközben mindig többre vágyott szakmailag.
Volt üvegplafon?
„Üvegplafon” mindig volt, és sokszor van ma is: bérkülönbség, előrelépési korlát, előítélet. A kötet számos ilyen, eddig rejtett történetet hoz felszínre.
Beszéljünk a szervezeti háttérről a Magyar Technikai Egyesülettől a Magyar Mérnöki Kamaráig. Mit segítettek, avagy min kell változtatni?
Az 1866-ban alakult Egylet a tudományos élet fórumát adta, de sokáig gyakorlatilag csak férfiaknak; nők csak 1901-től léphettek be. A jogi akadályok mára megszűntek, a szervezeti és kulturális korlátok nem teljesen. A Magyar Mérnöki Kamara 1996 óta elvben egyenlő jogokat ad, de a döntéshozó testületekben a nők aránya alacsony.
Szükség van tudatos szemléletváltásra: mentorprogramokra, ösztöndíjakra, és olyan kommunikációra, amely nem „férfias szakmaként”, hanem társadalmi hatású, alkotó hivatásként mutatja be a mérnöki pályát.
A pályaorientációt korán kell kezdeni, női példaképekkel és élményalapú programokkal.
Mit üzen az intézményeknek és egy pályaválasztó lánynak?”
A jó mérnöki pálya alapja a folyamatos tanulás és az új technológiák iránti nyitottság: így lehet lépést tartani a gyors fejlődéssel, és így válunk valóban jó szakemberekké. Közben pedig érdemes hallgatni a szakmai kíváncsiságra és a női megérzésre is. Erősíteni kell a szakmai párbeszédet: fórumokkal, közös gondolkodással a tervezésről, kivitelezésről és üzemeltetésről. Ugyanilyen fontos a karrier-visszatérés támogatása, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen törést: rugalmas visszatérési utakra és mentori rendszerekre van szükség. És egy üzenet pályaválasztás előtt álló lányoknak:
ne hagyd, hogy bárki lebeszéljen. Az engineering nem „fiús” vagy „lányos”, hanem problémamegoldás és alkotás, a világ jobbá tétele.
Borítókép: Szabó Eszter, Készítette: Buki László
