"Tűzvédelmi valóság" cikksorozatunk befejező fejezetében a hangsúly a diagnózisról a konkrét cselekvési irányok felé tolódik. Az előző részek feltárták az elméleti szabályozás és a napi gyakorlat közötti szakadékokat. Most arra keressük a választ, milyen rendszerszintű változtatások hozhatnának érdemi javulást a közösségi terek biztonságában. A svájci tragédia tanulságai alapján világossá vált, hogy a papíralapú megfelelés önmagában kevés a valódi védelemhez. A szakértők szerint a megoldás kulcsa a használati szabályok reformjában, a szakmai kompetencia növelésében, valamint a tulajdonosi felelősségvállalás erősítésében rejlik.
Az első két rész alapján kirajzolódott egy mintázat, miszerint a tűzbiztonság kérdésében a teljes folyamat során folyamatosan sérülhet a keretrendszer. Egy épületátadáskor „megfelelt” minősítést követően telnek az évek, jönnek átalakítások, új berendezések, más létszám, más szokások, így a biztonság fogalma egy csapásra bizonytalanná válik.
Az öt megszólaló javaslatai nem látványos kampányok köré rendeződnek. A hangsúly inkább a „szürke zónákon” van: használat, üzemeltetés, kompetencia, követés, ellenőrzés.
A legnagyobb hiány, a leggyorsabb eredmény
A beszélgetések során újra és újra előkerült a használati szabályok ügye. Többen úgy látják, itt lenne a legnagyobb mozgástér rövid időn belül is. Jankus Bence, építésügyi tűzvédelmi tervező, tűzvédelmi beruházási koordinátor, Pedrano Házépítő Kft.(Cordia Group) a rendszer egyik legfájóbb pontjaként említi:
„Nagyon komoly strukturális hiányosság a használati szabályok frissítésének hiánya…
a jogalkotó következetesen visszautasítja ezek megjelentetését.” A hiány gyakorlati következményei egyszerűek: az üzemeltető sok esetben nem látja át, mi tartja egyben a tűzvédelmi koncepciót, mit szabad változtatni, mihez kell szakember, mihez kell előzetes egyeztetés. Lestyán Mária, okl. magasépítő üzemmérnök, építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, építész és építésügyi tűzvédelmi tervező, általános építmények építésügyi műszaki szakértő, a TSZVSZ (Magyar Tűzvédelmi Szövetség) elnöke szintén a használat felől közelít:
„A használati szabályok újraszabályozása annak felismerését jelenti, hogy a tűzbiztonság nem egy statikus állapot, hanem a kockázatok változásához igazodó folyamatosan változó feltételrendszer”
A TSZVSZ elnöke világos minimumot is megfogalmazott. Szerinte működő rendszerhez kell:
- egy helyspecifikus, közérthető tűzvédelmi szabályzat, a sablonok helyett,
- az adott térre szabott, valós kockázatértékelés,
- felkészített személyzet, aki tudja, mikor mi a teendő,
- következetes betartatás és visszacsatolás, az üzemeltetés részeként.
Ahol a lánc elvékonyodik
A második nagy téma a kompetencia. Több válaszban is visszatért, hogy a tűzvédelemhez nem elég egy aláírás és egy mappa a szerveren. Decsi György tűzvédelmi mérnök, a Fireeng Kft. ügyvezetője és a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozatának szakembere a kamarai tapasztalatokra hivatkozva azt mondja:
„A legnagyobb hiány az átmeneteknél van. A dokumentációk átadása sokszor formális, és hiányos. Így a tűzvédelmi koncepció „elveszik” az üzemeltetés során.”
Az elveszett koncepció később tipikusan úgy „jön vissza”, hogy az épület már másképp működik: ajtók, útvonalak, terek, terhelések, szokások. A papír marad, a valóság elcsúszik.
Lestyán Mária a kivitelezést külön is kiemeli:
„A tűzvédelmi szakterületnek nincs önálló szakági felelős műszaki vezetői és műszaki ellenőri jogosultsága. Ez súlyos hiányosság.”
A TSZVSZ ezért 2026-ra tűzvédelmi FMV/ME jellegű, moduláris képzési irányt említ, kifejezetten a kivitelezési kontroll erősítésére. Nádor András, a Ventor Tűzvédelmi Kft. szakembere, az ÉVOSZ tűzvédelmi tagozatának képviselője szélesebb képet ad:
„Önmagában egy jogszabály sem képes biztosítani az elégséges védelmet.”
Szerinte a biztonság mögé gondolkodás, módszertan, kockázati szemlélet kell. A szakmát úgy írja le, mint ahol a modern mérnöki eszközök nagyon lassan épülnek be, a nagy fordulat még várat magára.
Tulajdonosi és üzemeltetői felelősség: a döntések helye
A tűzbiztonság sokszor ott dől el, ahol a napi döntések születnek: költség, kényelmi szempontok, bérlői igények, ütemezés, emberhiány. Németh Péter Balázs a Forestay Group managing partnere a tulajdonosi logika felől közelít:
„A szabályok betartása üzleti érdek is.”
A hosszú távra tervező üzemeltető számára a kockázat csökkentése elemi érdek. Ugyanakkor ő is kimondja: a legnehezebb rész a bérlőkkel való együttműködés: „…a bérlőkkel együttműködni már több kihívást rejt.”
Megoldásként szerződéses és belső kontrollt említ: „Bérleti szerződésben jelentési kötelezettséget, belső audit rendszert lehet kialakítani.” Jankus Bence fejlesztői oldalról másik pontot húz alá: a koncepció időben történő megalapozását.
„A legfontosabb peremfeltételek a koncepció kialakításakor kerülnek meghatározásra.”
A telekválasztás, a projektindítás, a koncepció szintje szerinte olyan döntések terepe, amelyek később már alig mozdíthatók. A tűzvédelem ott válik üzleti tényezővé is: van projekt, nincs projekt, fenntartható vagy finanszírozhatatlan.
Ki mit visz a vállán, és mi történik, ha elcsúszik a dolog?
A tűzbiztonság a legtöbb épületnél nem ott szokott elbukni, hogy hiányzik egy paragrafus. Inkább ott, hogy sokan azt hiszik: ha a papír rendben, akkor a ház is rendben. A tudomásvételi eljárások témája pont ezért lett érzékeny pont az interjúkban. Arról szól, kinek mi a dolga, és ki az, aki utólag számonkérhető, ha baj van.
Nádor András úgy látja, a tudomásulvételi rendszer legalább annyit elért, hogy ne lehessen a felelősséget szétkenni a szereplők között. Ő ezt így fogalmazza meg:
„…egyértelmű felelősségi viszonyokat teremtve. Nincs hatósági beleszólás, minden szereplő felel a saját munkájáért.”
Ez közérthetően azt jelenti, hogy a tervező a tervért, a kivitelező a megvalósításért, az üzemeltető a működtetésért felel. Nincs olyan kényelmes mondat, hogy „átment a hatóságon, akkor biztos jó”.
Csakhogy Nádor rögtön hozzáteszi: az indulás után a folytatás elmaradt, a rendszer félkész maradt. Szó szerint: „…a rendszer torzó maradt.”
A „torzó” nála ebben az esetben nem túlzó költői kép, hanem egy lista, amely alapján hiányzik több helyen a rend. Például a jogosultságok körében, a jogalkotási feladatok rendezésében, és abban is, ami a hétköznapi életben a legfontosabb: ha valaki hibázik vagy sumákol, legyen következmény, ne csak vállvonás.
Ezt a „következmény” témát Jankus Bence egy másik oldalról közelíti. Ő arról beszél, hogy a hatósági kontroll akkor ér valamit, ha van mögötte tényleges szakmai tudás, ami kiszúrja a kockázatot. Szerinte ez a képesség sokat gyengült:
„A hatósági állomány szakmai kompetenciája nagyon jelentősen leromlott…”
Tehát, ha kevesebb a felkészült szakember, kevesebb a valódi „szakmai szem”, akkor könnyebben átcsúszik a gyakorlatban az is, aminek nem lenne szabad. És ilyenkor marad az a helyzet, amit Nádor is említ: mindenki le tudja papírozni a saját részét, a valós minőség meg közben szétesik.
A felelősség kérdését Decsi György úgy teszi kézzelfoghatóvá, hogy nem jogi mondatokat keres, hanem azt mondja: a jogszabály nem fogja helyetted észrevenni, mikor billen át kockázatba a működés. Ő így fogalmaz:
„A jogszabályok önmagukban nem mondják meg, kinek mikor mit kell felismernie.”
És hozzáteszi, hogy tudatos értelmezés és dokumentált döntés segíthet, főleg azokban a helyzetekben, amikor valami „szabvány szerint megfelel”, közben a valóságban veszélyes.
Mi látszana meg gyorsan a mindennapokban?
A „mi javítana gyorsan” kérdésre senki nem adott varázsmegoldást. Adtak viszont olyan kapaszkodókat, amiket egy üzemeltető, tulajdonos, rendezvényszervező már másnap elkezdhet komolyan venni. Decsi György egyetlen visszatérő kérdésben sűríti össze a lényeget:
„Az épület ma is úgy működik, ahogyan a tűzvédelmi terv feltételezte?”
Ez nem filozófia, inkább rutin: időről időre összevetni a terv szerinti működést a valósággal. Például, hogy ugyanott vannak-e a menekülési útvonalak, nem lett-e „csak ideiglenesen” leszűkítve a folyosó, működik-e minden, amit működőnek hiszünk. Jankus Bence a legrövidebb, legkeményebb mondatot a használati szabályokra mondja:
„Használati szabályok megjelentetése és annak következetes ellenőrzése…”
Vagyis, hogy ne az legyen, hogy van valahol egy irat, amit senki nem olvas, hanem legyen világos, betartható rend, és legyen olyan ellenőrzés, amit komolyan vesznek.
Lestyán Mária még azt is megmondta, mi lenne az első látható jel, hogy ez tényleg elindult jó irányba. Szerinte ott lehet észre venni először, hogy több épületnél rendezett, naprakész tűzvédelmi alapdokumentáció jelenik meg, és
az üzemeltetési döntések nem megszokásból születnek, hanem kockázati ismeretek alapján.
Nádor András egy másik „mércét” hoz be: a társadalmi elvárást. Szerinte akkor mozdul meg igazán a piac és a fegyelem, ha az emberek is kérdezni kezdik, hova mennek be, hova engedik a gyereküket, és ennek látszata is van:
„legyen a tűzbiztonság is szempont. Az átvilágítás eredménye legyen nyilvános.”
Magyarul, ha egy hely rendszeresen tele van, pénzt termel, rendezvényeket visz, akkor férjen már bele, hogy átvilágítják, és a következtetés ne maradjon fiókban.
Az öt megszólaló válaszai másra térnek ki ugyan, de egy irányba mutatnak: a tűzbiztonság nem egy átadáskori állapot, inkább egy állandóan karbantartandó rend. A hibák sokszor aprónak látszanak, mégis összeadódnak egy elékelt ajtó, beszűkített útvonal, elmaradt karbantartás, „majd megoldjuk” átalakítás, kockázatértékelés nélküli rendezvénytechnika formájában.
A legtöbb javaslat ugyanoda fut be. Érthető használati szabályokra, képzett üzemeltetésre, valós kontrollra és következetes betartatásra van szükség. A papír ettől válik gyakorlattá.
