Mit hozhat a háromszázalékos hitel? – A Duna House szerint ezt

hely.hu

A kormány új, 3 százalékos kamatozású lakáshitelprogramja jelentős élénkülést hozhat az ingatlanpiacon a fiatal, első lakásukat vásárlók körében a Duna House szerint.

A Duna House ingatlaniroda azt közölte: az új, 3 százalékos kamatozású lakáshitelprogram nyomán a kereslet további növekedésére lehet számítani, ami miatt minden érintettnek fontos előre tervezni.

„Az elmúlt időszakban sok fiatal és első lakást kereső kiszorult a piacról a magas infláció és nehezebb hitelfeltételek miatt, ahogy ezt korábbi elemzéseink is alátámasztják. A 3 százalékos kamatú hitel ezen a helyzeten változtathat, hiszen a finanszírozási terhek csökkentésével szélesebb kör számára válhat elérhetővé a lakásvásárlás” – mondta Szegő Péter, a Duna House PR és elemzési szakértője.

Jelenleg az első lakásvásárlók aránya Budapesten 26% az összes ingatlan tranzakcióban, míg vidéken ez az arány kicsit magasabb, 31%,

így ez a hitelprogram vidéken is komoly lendületet adhat,

hiszen az alacsonyabb árak és a potenciálisan kedvezőbb finanszírozási feltételek elérhetőbbé tehetik az ingatlanvásárlást (amennyiben a bankok is rugalmasabbak az önerővel kapcsolatban). Szegő Péter szerint nagyon fontos és szerencsés, hogy az intézkedés a lakásvásárlók egy szűkebb csoportját érinti, és pont azokat, ahol a legnagyobb szükség van erre.

A Duna House 2025-ös adatai alapján az első lakást vásárlók többsége a 20–40 év közötti korosztályból került ki. Ezen belül a 20–30 év közöttiek tették ki a legnagyobb arányt, de a 30–40 évesek aránya is szorosan követte őket. Jelentős részarányt képviseltek a 20 év alatti vásárlók is, ami jellemzően családi segítséggel vagy örökléssel történő tulajdonszerzést jelezhet.

A 2025 első felében első lakásukat megvásárló vevők által kifizetett vételárak széles skálán mozogtak.

A legolcsóbb megvásárolt ingatlan mindössze 3,5 millió forintba került, míg a legdrágább lakás ára elérte a 178 millió forintot. Az eladási árak országos átlaga meghaladta a 42 millió forintot, míg a teljes lakáskínálatra vetítve 51 millió forint az átlagos ár. Méretüket tekintve ezek az első lakások átlag 77 négyzetméteresek, míg az átlagos országos ingatlanméret idén 81 négyzetméter.

Ezt várja a Duna House az új hitelprogramtól:

Kereslet- és tranzakciószám-növekedés: az alacsony kamatozású hitelprogram elsősorban azokat a vevőket mozgathatja meg, akik eddig a magas kamatok miatt halogatták a vásárlást. Várhatóan élénkül a forgalom a piacon, ami növelheti a tranzakciószámot.

Mi lesz az árakkal?

A korábbi, hasonló állami támogatások tapasztalatai alapján felmerül az árfelhajtó hatás kockázata a fenti ingatlantípusoknál. Fontos, hogy az első lakásukat vásárlók reálisan lássák a piaci helyzetet, és számítsanak arra, hogy

egyes területeken, különösen a népszerűbb lakástípusoknál akár drágulás is jöhet,

ezért a szakértő véleménye a kereslet támogatása mellett szerint ezen lakások kínálatának bővülésére is szükség lenne.

Drágulás is jöhet

Na, és az önrész?

Noha a bejelentés szerint az elvárt minimális önerő 20 százalékról 10 százalékra csökkenhet, a tényleges feltételeket továbbra is a bankok határozzák meg. A legtöbb pénzintézet jelenleg is inkább 20–35 százalék közötti önerőt kér az ügyfél pénzügyi helyzetétől és a hitel konstrukciójától függően. „A vásárlóknak érdemes előre tájékozódniuk a lehetőségeikről, és számolni azzal, hogy a támogatott hitel ellenére is szükség lehet jelentős saját forrásra. Ilyen helyzetekben lehet kiemelten fontos a felkészült ingatlan- és pénzügyi szakértővel történő együttműködés” – tette hozzá Szegő Péter.

Befektetőkből első lakás vásárlók?

Érdekes kérdés, hogy a befektetők egy része, akik korábban gyermekeik jövőbeni lakhatására vásároltak ingatlant, vajon átminősíthetik-e magukat első lakásvásárlóként jelentkező gyermekük segítőivé a hitelprogram keretében.

Elképzelhető, hogy az eddig tisztán befektetési céllal megvásárolt ingatlanok egy részét mostantól családi otthonként vagy első lakásként regisztrált gyermekük nevére íratják.

Ez a tendencia tovább növelheti az első lakásvásárlói kategória súlyát a piacon, és lehetőséget teremthet arra, hogy a családok kedvezőbb feltételekkel jussanak ingatlanhoz. Érdemes figyelni ezt a potenciális trendet, mivel jelentősen befolyásolhatja a piaci dinamikát és a tranzakciók összetételét a következő időszakban.

Forrás: közlemény

Fotó: Kaiser Ákos, Hely.hu