A kertészeti és tájépítészeti képzés, a történeti kertek fenntartása és a szakember-utánpótlás került a középpontba a VII. Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Konferencián. A Fertődön, az Esterházy-kastélyban megrendezett kétnapos szakmai találkozó egyik legfontosabb kérdése az volt: ki fogja gondozni Magyarország történeti kertjeit a következő évtizedekben?
A témaválasztás mögött nagyon is gyakorlati probléma áll. Egy történeti kert megőrzése nem ér véget annak helyreállításával. A parkokat és kerteket ezt követően is gondozni kell, ami speciális kertészeti, kertépítészeti, tájépítészeti és örökségvédelmi tudást igényel.
A klímaváltozás, az egyre gyakoribb aszályok, az idős növényállományok kezelése és a fenntartási költségek növekedése mellett ezért egyre fontosabb kérdés az is, lesz-e elegendő megfelelően képzett szakember.
A konferencia előadásai egyszerre tekintettek vissza a magyar kertészeti oktatás történetére, és keresték a választ arra, hogyan lehet biztosítani a kertörökség gondozásához szükséges tudás továbbadását.
A kertre neveléstől a modern tájépítészetig
A szakmai programot Herczeg Ágnes, a Magyar Kertörökség Alapítvány elnöke nyitotta meg „Kertre nevelés – a magyar kertművelés hagyománya” című előadásával.
J. Újváry Zsuzsanna ezt követően a kora újkori magyar nagyasszonyok kertészeti és gyógynövény-ismereteit mutatta be. Az előadások arra hívták fel a figyelmet, hogy a kertészeti tudás Magyarországon jóval az intézményes szakoktatás kialakulása előtt is a műveltség fontos része volt.
Nemzetközi kitekintést adott Alberta Campitelli olasz kerttörténész, aki az itáliai történeti kertek újjáélesztéséről, restaurálásáról és az ehhez kapcsolódó szakmai képzésről beszélt.
Az olasz példa a fertődi konferencia egyik központi kérdését is jól érzékeltette: egy történeti kertet nem elég rekonstruálni, a helyreállítást megfelelő fenntartási tudásnak is követnie kell.
Merre tart a tájépítészeti oktatás?
A konferencia délutáni programja már kifejezetten a tájépítészeti szakma jelenével és jövőjével foglalkozott.
Fekete Albert a tájépítészeti oktatás, a szakma és a piac kapcsolatát vizsgálta, míg Aikaterini Gkoltsiou, az Athéni Agrártudományi Egyetem oktatója a fenntartható jövő szempontjából beszélt a tájépítészeti képzésről és szakmagyakorlásról.
Sárospataki Máté már előadásának címében is feltette a kérdést: „Quo vadis tájépítész-kertművész felsőoktatás?”
Az előadások mögött közös dilemma rajzolódott ki: a kertörökség és a minőségi zöldfelületek jövője nem választható el az oktatás állapotától.
Nem elegendő ugyanis parkokat, köztereket vagy történeti kerteket tervezni, ha közben nem épül ki az a képzési és szakmai rendszer, amely hosszú távon biztosítja ezek szakszerű gondozását.
„Nincs minden fent a neten”
A tudás megőrzésének másik oldalát mutatta be Eplényi Anna „Nincs minden fent a neten!” című előadása.
A MATE Kertművészeti és Kertépítészeti Tanszékének 1850 és 1950 közötti kertépítészeti könyvritkaságait és szakmatörténeti kiadványait mutatta be.
A történeti szakkönyvek, tervek és dokumentumok különösen fontosak a kertörökség kutatásában. Sok esetben ezek segítségével lehet rekonstruálni egy kert egykori szerkezetét, növényhasználatát vagy a tervező eredeti elképzelését.
Százéves kertészeti képzést mutattak be Fertődön
A konferenciához kapcsolódva a fertődi Narancsházban kiállítás nyílt a Varga Márton Iskola kertépítészeti oktatásának elmúlt száz évéről.
A tárlatot Herczeg Ágnes nyitotta meg, anyagát pedig Fónod Attila múzeumvezető állította össze az iskola történeti dokumentumaiból és tárgyi emlékeiből.
A százéves oktatástörténet jól mutatta, hogy a magyar kertkultúra megőrzése nem kizárólag az egyetemi tájépítészképzésen múlik.
A történeti kertek fenntartásához kertészekre, kertépítőkre és olyan gyakorlati szakemberekre is szükség van, akik a tervezői koncepciót a mindennapi fenntartás során képesek továbbvinni.
Hogyan tanultak a régi tájépítészek?
A konferencia második napján több előadás foglalkozott a kertészeti tudás átadásának történetével.
Bardi Terézia Anna a XIX. századi sajtó kertészképző írásait vizsgálta, míg Gecséné Tar Imola, Eplényi Anna és Kiss Borbála a magyar tájépítész elődök képzését és szakmai fejlődését mutatta be.
Nemzetközi gyakorlati tapasztalatokat hozott Fertődre James Cordingley, a brit National Trust kezelésében álló Dunster Castle and Gardens főkertésze.
Előadása azt mutatta be, hogyan kapcsolódik össze egy történeti kertben az örökségvédelem, a kertészeti szaktudás és a mindennapos fenntartás.
A példa egyben jól érzékeltette a történeti kertek egyik sajátosságát: ezek nem mozdulatlan műemlékek, hanem folyamatosan változó élő rendszerek.
Porpáczy Aladár és Fertőd kertészeti hagyománya
A konferencia természetesen Fertőd saját kertészeti és oktatási múltjával is foglalkozott.
Varga Jenő idős dr. Porpáczy Aladár korszakalkotó oktatói és kutatói munkásságát ismertette. Porpáczy neve szorosan összekapcsolódik Fertőd kertészeti kutatási hagyományaival.
Fónod Attila a Varga Márton Iskolában folyó kertépítési és tervezési képzés százéves történetét mutatta be, míg Gódorné Hazenauer Zita gyakorlati példákon keresztül kapcsolta össze a kertépítő képzést, a kertörökséget és a kultúrát.
Soós Péter a szombathelyi kertészképzés történetét helyezte a hazai szakoktatás tágabb összefüggéseibe.
A fertődi Esterházy-kertben folytatódott a konferencia
A VII. Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Konferencia nemcsak előadásokból állt.
A második napon ünnepélyes faültetést tartottak, majd Kótai Éva főkertész és Balogh Ágnes tájépítészeti menedzser vezetésével szakmai sétát rendeztek az Esterházy-kastély kertjében.
A résztvevők a helyszínen is megismerhették a történeti kert fenntartásának és fenntarthatóságának gyakorlati kérdéseit.
A rendezvényhez iskolások számára szervezett kert- és múzeumpedagógiai programok is kapcsolódtak. Ez szintén erősítette a konferencia egyik alapgondolatát: a kertkultúrára való nevelést jóval az egyetemi vagy szakiskolai képzés előtt érdemes elkezdeni.
Az első napot a Haydneummal együttműködésben rendezett Természet és szenvedély című romantikus kamarakoncert zárta az Esterházy-kastély Apolló termében.
Ki fogja gondozni a magyar történeti kerteket?
Az idei Mőcsényi Mihály Konferencia egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a kertörökség megőrzését nem lehet pusztán felújítási projektekben mérni.
Egy kastélypark vagy történeti kert a restaurálás befejezésének másnapján sem válik „kész” műemlékké.
A fák tovább nőnek és öregszenek, növények pusztulnak ki, változik az éghajlat, megjelennek új kártevők, miközben folyamatosan dönteni kell metszésről, növénypótlásról, öntözésről és a kert használatáról.
Ehhez nemcsak pénzre, hanem megfelelően képzett kertészekre, kertépítőkre és tájépítészekre is szükség van.
A néhány éve elfogadott építészeti törvény előtérbe helyezte a kertépítészet ügyét, de ezt tartalommal megtölteni a jelen és a jövő kertépítészeinek kell.
A Fertődön megrendezett VII. Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Konferencia ezért végső soron arról szólt, hogyan lehet azt a szakmai tudást továbbadni, amely nélkül Magyarország történeti kertjeinek értékei hosszú távon nem őrizhetők meg.
magyarkertorokseg.hu, makeosz.hu, vmszki.hu, sopronmedia.hu
