Mi a brutalizmus? Itt egy könyv, ami talán választ ad a kérdésre. De az is lehet, hogy nem. Mégis az biztos, hogy mindent megmutat, ami brutalista Magyarországon.
A brutalizmusról szinte mindenkinek van véleménye, csak éppen ritkán ugyanaz. Általában abban sincs konszenzus, hogy egy stílusirányzatot, történeti időszakot vagy éppen karakteres vonások együttesét értjük a fogalom alatt. Van, akinek a nyers beton szerethető esztétikája őszinte és radikálisan modern, mások ridegnek, embertelennek és idejétmúltnak találják. Egyesek szerint a városok legkarakteresebb rétege, mások szerint ezek a részletek a legnehezebben szerethető szeletei a környéknek. Abban azonban nehéz vitatkozni, hogy
a brutalizmus, akár felismerjük, akár nem, visszavonhatatlanul beépült és maradandó nyomot hagyott a hazai épületállományon.
Kovács Dániel, a Brutalista építészet Magyarországon című kötet szerzője szerint a brutalizmus hibrid irányzat és egyfajta stílusjelenségként érkezett Magyarországra. Így talán egy kicsit mindenkinek és közben senkinek sincs igaza. De ha mégis kísérletet tennénk a szakszerű értelmezésre, a könyv elején erre is találunk egy rövid receptet.
Ahogy a bevezetőből is kiderül, a kifejezés a nyersbeton (beton brut) használatára utal, és egy olyan késő modern építészeti szemléletet jelöl, amely az anyagok őszinteségére, a szerkezet láthatóvá tételére és a funkcionális formálásra épít. Magyarországon sokáig nem is szívesen használták magát az elnevezést sem – részben pejoratív hangzása miatt –, miközben az 1950-es és 1980-as évek közötti építészetben nagyon is jelen volt ez a gondolkodásmód.
A több mint 400 oldalas könyv a brutalizmust az örökségünkként kezeli, amely talán a legszebb és leghitelesebb módja annak, hogy valós képet kapjunk ezekről a sokszor túl nagynak, túl szürkének vagy túl sivárnak minősített monstrumokról.
„A magyar brutalista építészet egy globális történet fejezete. Ez a történet elválaszthatatlan attól a kortól és helytől, amelyben megszületett, és mégsem csak a miénk: bizonyos részleteiben a világ bármely részén lakók is magukra ismerhetnek.
Lehet, hogy a korszak építészeti tanulságait ma már nem tartjuk feltétlenül érvényesnek, hogy fordulatait megcáfolta az idő, de jó szándékát és alkotói tettvágyát nincs jogunk kétségbe vonni.”
És hát miért is vonnánk kétségbe, hiszen a könyvet lapozgatva eddig soha nem látott minőségben átfogó képet kaphatunk arról, mit is jelent a brutalizmus Magyarországon. Fontos leszögezni azonban, hogy annak ellenére, hogy a bevezetőben a szerző a brutalizmus „retorikusságáról” is ír, illetve arról, hogy ezeket az épületeket gyakorlatilag fotózásra tervezték, amelyet az épületfotózás olyan alakjai fémjeleznek, mint például Lucien Hervé és George Cserna, a könyv mégsem egy „coffe table book” pedig vitathatatlanul dekoratív.
Fogalmazhatunk úgy is, hogy ennél többre hivatott és nem a látványos borítójával, reprezentatív épületek csillogó albumaként, hanem a brutalizmus tágan értelmezhető, valódi, megfogható leképezésével nyűgözi le az érdeklődő olvasót. A többéves kutatói munka mellett a vizuális koncepció megfontoltsága sem véletlen. Az kötet elkészítését inspiráló ötlet F. Tóth Gábor fotográfustól származik, aki a kiadvány kortárs fényképeit is készítette.
A könyv 185 építményt mutat be brutalista formajegyekkel, melyek tudatos tervezői döntésről árulkodnak, ugyanakkor célja érzékeltetni a kor magyar építészetének nemzetközi kontextusát is. Kitér arra is, hogy a brutalizmus hatása túlnyúlik az építészeten, ezért a listán műemlékek, képzőművészeti alkotások, szobrok is szerepelnek.
A tematikus fejezeteknek köszönhetően a Brutalista építészet Magyarországon olyan kötet, amelyet egy-egy épületet keresve is lekaphatunk a polcról, de abban az esetben is izgalmas és sokszínű olvasmány, ha egy építészeti kategória érdekel minket kiemelten. Akár lakóépületekről, középületekről, irodaházakról, szakrális építészetről legyen szó, a szerző ügyelt arra, hogy az ismert fővárosi példákon túl, a Budapesten kívüli, kevésbé „felkapott” épületek is helyet kapjanak.
A kérdés talán már csak az, hogy választ kapunk-e végre arra a könyv olvasása után, hogy mi is a hazai brutalizmus. Lehet. Az is lehet, hogy nem. De talán nincs is szükség egy sarkos definícióra. Talán ahhoz, hogy értsük és érezzük elég, ha jobban megismerjük és kellő kíváncsisággal szemléljük építészeti örökségünk ezen részletét is.
Ezt az örökséget mutatja be a Magyar Építészeti Múzeum kiállítása is, amely a budapesti Walter Rózsi-villában látható 2026. március 13. és december 20. között. A tárlat több mint száz hazai épületet, archív anyagokat, maketteket, valamint a Breuer-hagyaték darabjait is felvonultatja, átfogó képet adva a brutalizmus hazai jelenlétéről és nemzetközi kapcsolódásairól. A kiállítás kurátora Kovács Dániel, aki egyben a bemutatott könyv szerzője is, így a kötet és a tárlat egymást kiegészítve próbálják újraértelmezni mindazt, amit a brutalizmusról gondolunk Magyarországon.
