NAPUR, Tecton, BORD: innováció és tradíció a debreceni Közlekedési Múzeum tervpályázatán

Paár Eszter Szilvia

A debreceni Magyar Közlekedési Múzeum tervpályázatán a Bírálóbizottság három pályamunkát részesített megvételben: a NAPUR Architect körmotívumokra építő, a természettel finoman kommunikáló tervét, a Tecton lebegő hatású, dinamikus épületkoncepcióját, valamint a BORD Építész Stúdió légies, pavilonszerű megoldását. Mindhárom munka egyszerre tiszteleg a múlt előtt és sugall izgalmas jövőképet, újragondolva a múzeumi élményt a mobilitás témájában.

A tavalyi ötletpályázatot követően az Építési és Közlekedési Minisztérium idén nyáron tervpályázatot indított a debreceni Magyar Közlekedési Múzeum megvalósítására. Az intézmény új otthona a tervek szerint nem csupán látványos épületként funkcionál majd, hanem olyan interaktív térként, ahol a közlekedés múltja és jövője egy átfogó élmény részeként tárul a látogatók elé. A 2025-ös pályázat célja az volt, hogy olyan koncepció szülessen, amely túlmutat a hagyományos kiállításokon: inspirál, oktat, és valós kapcsolatot alakít ki az érdeklődők és a technológiai innovációk között. A pályázati program középpontjában egy modern, fenntartható elvekre épülő, természetes anyagokkal dolgozó múzeumi komplexum áll.

A tervek nemcsak a klasszikus járműtörténetet mutatják be, hanem a mobilitás jövőjére is reflektálnak.

Az interaktív installációk, technológiai élmények és kísérletező terepek egyaránt lehetőséget kínálnak családoknak, szakmai közönségnek, valamint mindazoknak, akiket érdekel, milyen lesz a közlekedés a következő évtizedekben. Korábbi cikkeinkben bemutattuk a tervpályázat első három helyezettjét, ebben az írásban pedig a megvételt nyert terveket ismertetjük. A pályamunkákat a bírálóbizottság értékelésével mutatjuk be.

A NAPUR Architect terve kiemelt megvételt nyert
Fotó: NAPUR Architect

Kiemelt megvétel – NAPUR Architect

„A kör a teljesség, tökéletesség, a végtelen szimbóluma – a legegyszerűbb és legősibb jelképe az emberiség kultúrájának. Érthető, hogy a pályázók ezt a szimbólumot idézték meg tervükben, emelkedettséget és harmóniát közvetítve alkotásukkal. A kör motívuma a kerék fizikai valójában ölt testet; a haladást, a mozgást jelenti – finoman, de egyértelműen utalva az épület funkciójára. Az alföldi „halmok”-ra emlékeztető tömegformálás a természeti környezet, azaz a hely szellemének mély és érzékeny megértéséről tanúskodik.

Az épület kommunikál környezetével: a homlokzati architektúra a természet befogadásának szép metaforája.

Az alaprajzi struktúra átgondolt elrendezése lehetővé teszi a folyamatosan változó kiállítások rugalmas befogadását. A pályaművet flexibilitása, kedvezően kialakított kiállítóterei és a tájba illesztés finom gesztusa miatt a Bírálóbizottság Kiemelt Megvételben részesíti.”

A terv a végtelenséget szimbolizáló kör motívumra épül
Fotó: NAPUR Architect

Megvétel – Tecton

„A dinamikusan formált, jelszerű épület egyaránt illeszkedik az Alföld határtalan, délibábos miliőjébe és a közeli autógyárak indusztriális környezetébe. A végtelenben feloldódó, lebegő hatást az egyedi homlokzati architektúra közvetíti, így könnyítve a tájra nehezedő épülettömeget. A pályamű bravúrosan kapcsolja össze a további felmerülő ellentétpárokat is: az autóipar környezetterhelő hatását a terv koncepciójába integrált fenntarthatósági törekvések szépen ellensúlyozzák.

A dinamizmus az épület belső világában is megjelenik: áramló, egymásba kapcsolódó terek vezetik a látogatót az impozáns hatású belső térsorban.

A harmonikus és jól működő centrális alaprajzi szerkesztés egyértelműen igazolja a koncepció építészeti érvényességét. A pályaművet következetesen végigvitt, feszes szerkesztése és impozáns belső téri világa miatt a Bírálóbizottság Megvételben részesíti.”

A Tecton dinamikusan formált épülete jól illeszkedik az alföldi tájba és az ipari környezetbe is
Fotó: Tecton

Megvétel – BORD Építész Stúdió

„A légies, autópálya felé forduló, pavilonszerű épületben az alkotók kifinomult építészeti nyelvezettel fogalmazták meg a landmark-szerűségről és a jövő múzeumáról alkotott víziójukat. Keleties szűkszavúsága felébreszti a kíváncsiságot, lendületes tömegformálása vonzza a tekintetet. A terv különlegessége az elgondolkodtató koncepcióban rejlik: a látogatók járművei a kiállítás részét képezik, így keltve életre a dinamikusan változó tárlatot.

Az épület környezetét biodiverz esőkertek, tanösvények gazdagítják, finoman puhítva az ipari környezet nyers karakterét.

A belső területek átgondolt vonalvezetése határozottságot és szakértelmet sugall. Tiszta alaprajzi szerkesztés, sallangmentes, egyszerű építészeti nyelvezet jellemzi a pályaművet; magától értetődő, logikus épületet eredményezve. A pályaművet letisztult építészeti nyelvezete és különleges koncepcionális javaslatai miatt a Bírálóbizottság Megvételben részesíti.”

A terv a BORD Építész Stúdió jól ismert, letisztult és légies stílusában született
Fotó: BORD Építész Stúdió

A megvételben részesült pályamunkák is egyértelműen bizonyítják, hogy a debreceni Közlekedési Múzeum nem csupán egy épület lesz, hanem élmény és inspiráció forrása minden látogató számára. Az intézmény megvalósulása izgalmas és interaktív élményt ígér, amely a családokat, a szakmai közönséget és a közlekedés iránt érdeklődőket egyaránt megszólítja.

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat