Az M7-esen száguldva sokaknak feltűnt, de csak kevesen tudnak róla, most mégis a motorversenyzés csúcskategóriájának ad majd otthont egy hétvége erejéig. A Balaton Park Circuit különösebb csinnadratta nélkül épült meg Balatonfőkajár közelében, a pálya működésének egyik legfőbb mozgatórugója, Walter Csaba pedig arról beszélt lapunknak, milyen nehézségekkel jár egy MotoGP-futam megszervezése és mennyire van ma Magyarországon egy versenypálya a Hungaroring árnyékában. Interjú.

1992 óta először rendeznek MotoGP-futamot Magyarországon, ám sokak meglepetésére nem a Hungaroringen, hanem a Balaton Park Circuiten. A 2023-ban megnyitott pálya pár hete Superbike-versenyhétvégének is otthont adott, ám korábban jelentős versenysorozat nem fordult meg itt. A MotoGP érkezése előtt Walter Csabával beszélgettünk.
Hely.hu: Mi volt az eredeti vízió a Balaton Park Circuit esetében? Úgy tudom, eredetileg nem kifejezetten motorkerékpár-versenyekre épült, hanem általánosabb felhasználásra.
Walter Csaba: A pálya autós és motoros felhasználásra is egyaránt alkalmas. Az első két évben autós rendezvények voltak, a kisebb klubrendezvényektől egészen a nemzetközi versenysorozatokig. Ezeket, azt gondolom, sikeresen teljesítettük. Most eljött egy újabb mérföldkő, hiszen idén már motoros rendezvények is lesznek. Kellett picit módosítani a nyomvonalat és hozzáigazítani a biztonsági szintet ahhoz, hogy a legmagasabb besorolást a pálya motoros tekintetben is megkapja, hiszen a tervezésnél ilyen szempontokat még nem vettek figyelembe, ráadásul az előírások az évek során folyamatosan változnak is. A pálya jelenleg autós és motoros tekintetben is világszínvonalú.

Milyen változtatásokat kellett eszközölni, hogy a Superbike és MotoGP sorozatokat ide tudják csalogatni?
A biztonsági szintet a FIM, azaz a Nemzetközi Motoros Szövetség szabályozza ettől függ, hogy az adott pálya milyen nemzeti vagy nemzetközi sorozatoknak adhat otthont. A legmagasabb világbajnoki sorozatokhoz a legmagasabb biztonsági feltétel kell: minél nagyobb a sebesség, minél nagyobb a kockázat, annál biztonságosabb versenypályára van szükség. Ahhoz, hogy a Superbike és a motorozás királykategóriája, a MotoGP ellátogathasson a Balaton Park Circuitre, a nyomvonalon módosítani kellett, és egy alternatív motoros nyomvonalat létrehozni,
mert a pálya nagyon gyors, nagyon lendületes vonalvezetése ezeknek a motoroknak bizonyos helyen túl gyorsnak is tűnt.
Akkora lett volna a sebesség a szimulációk alapján, hogy azt bukótérrel szinte lehetetlen lett volna lefedni, mert annyira hosszú bukóterek kellenek, hogy akkor minden nagyon távolra került volna, és arra fizikailag nem volt már lehetőség. Nyilván így az elérhető végsebesség egy picit csökkent, de több helyen így is 300 fölött fognak menni a motorok.

A pályát az a Gulácsi Ferenc tervezte, akinek a Hungaroringet is köszönhetjük. Hogyan működik maga a tervezési folyamat?
A pályákra vonatkozó szabályrendszer ad egy alapvető iránymutatást, így egy tervező pontosan tudja, hogy mi az, ami megvalósítható, és mi az, ami nem. Ezen kívül sok további szempontot figyelembe kell venni: adott például egyfajta talajminőség, illetve vannak szintkülönbségek is. Ez nem egy ember munkája, de természetesen a tervező mondja ki a végső szót, sőt ő hozza meg a végső rajzokat is. Nemzetközi konzultációkat is tartottunk folyamatosan, egyrészt a FIM-mel, illetve a Superbike és a MotoGP szervezőségéből egyéb tagokkal, akik komoly szerepet vállaltak abban, hogy a létrejövő módosítások a lehető leghatékonyabban működjenek.
Korábban arról szóltak a hírek, hogy Hajdúnánáson is épül egy versenypálya, kifejezetten abból a célból, hogy MotoGP-versenyeket lehessen rajta rendezni. Mint beszéltük, a Balaton Park Circuit eredetileg inkább általános felhasználásra készült. Mondhatjuk, hogy a hajdúnánási tervek meghiúsulásával, gyakorlatilag lepattanóból került ide a MotoGP?
Egy ilyen rendezvény, egy ilyen horderejű nemzetközi sorozat lebonyolítása nem tud egy pálya döntése lenni önmagában. Mi a magunk részéről a helyszínt és a lehetőséget tudjuk biztosítani, de azt mindenképpen el kell mondani, hogy ehhez a magyar állam, illetve esetünkben a Humda akaratára volt szükség, hiszen nekik van szerződésük, ők a magyarországi promoterei a Superbike és a MotoGP sorozatoknak. Az állami szerepvállalás, különböző szervezői kötelezettségeknek és jogdíjaknak köszönhetően elengedhetetlen volt, egy versenypályának önerőből ugyanis szinte lehetetlen lenne megtartania egy ilyen méretű eseményt.

A FIM részéről ezek szerint volt kifejezett törekvés arra, hogy ebben a régióban terjeszkedjenek és amúgy is keresték itt a lehetőséget?
Magyarországnak már több éve volt szerződése Superbike- és MotoGP-futamokra vonatkozólag,
ez már egy több éve dédelgetett álom volt.
Előbb egy meg nem valósult sávolyi, majd a már említett, de szintén be nem fejezett hajdúnánási pályákkal terveztek, ám végül egyikből sem lett semmi. Természetesen képben volt a Hungaroring is, illetve alternatívaként szóba került a Pannonia Ring, illetve a Balaton Park Circuit. Alapos vizsgálat folyt, hogy melyik lenne a legalkalmasabb motorversenyek megrendezésére, mindenféle szempontot figyelembe véve, a választás pedig a Balaton Park Circuitre esett.
Terveztek Sávolyra pályát, most itt, Balatonfőkajár közelében meg is valósult egy. Ezek szerint a Balaton valamiért nagyon vonzza a motorverseny-sorozatokat.
Az, hogy egy sorozat hova megy el, milyen pályákon versenyzik, nagyon sok mindenen múlik, például, igen, a földrajzi elhelyezkedésen is, hiszen a közúti közlekedés, közúti szállítás egyre drágább, tehát nagyon messzire egyre nehezebb elcsábítani az érdeklődőket és csapatokat. Fontos az elhelyezkedés viszont olyan szempontból is, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, hogy a csapatok, a versenyzők és a hozzátartozók tudjanak mit csinálni a pályán kívül is. Nem véletlen, hogy a Hungaroring immár 30. alkalommal rendezhet Forma 1-es futamot, hiszen a főváros ennyire közel versenypályához nagyon-nagyon kevés helyen van. Mi itt a Balaton kapujában vagyunk, a reptértől mindössze egy órára autópályán, ami számunkra remek lehetőség, hiszen a pálya így minden irányból, akár autóval, akár repülővel érkezve könnyen megközelíthető.

Hány évre szól ez a szerződés, hány évre garantált, hogy lesznek itt versenyhétvégék?
Magyarországnak különben tíz éves szerződése van mindkét sorozatra, a helyszínnek három. De a szerződés az egy dolog, én a magam részéről azt tudom mondani, most az első évet kell nagyon jól megugranunk, amikor mindennek nagyon jól kell sikerülnie, és akkor lesz érvényes az, ami a szerződésben van.
Hogyan néz ki pontosan a MotoGP-hétvége megszervezése? Hogy most csak a királykategóriát említsük.
Az az egy vasárnap, amikor a futam van, az legalább két hét kemény munka mindenkinek, hiszen mielőtt megérkeznek a kamionok, mielőtt megérkeznek a csapatok, a létesítménynek már készen kell állnia. A megfelelő előkészületeket el kell végezni, hogy azokat a speciális igényeket, amelyeket támasztanak velünk szemben, azokat megvalósítsuk. Vannak különböző időszakos, rendezvényspecifikus kiépítések a depóban, az épületben, a pályán – a lényeg, hogy a megérkezés első pillanatától mindenki gördülékenyen tudjon dolgozni.
Amit tudni kell, hogy ez gyakorlatilag nemcsak napra, de szinte órára meghatározott ütemterv szerint kell, hogy történjen majd.
Mindennek jól kell kinéznie a tévében, a helyszínen mindennek jól kell működnie, hiszen ezt a sorozatot milliós nagyságrendekben követik szerte a világon és sok-sok ezren érkeznek a helyszínre is.

Hány nézőre számítanak a MotoGP-hétvégén?
A fokozatosság jegyében idén, mint első évben, először napi 40 ezer fő kapacitással számolunk, de három nap alatt azért az is már 120 ezer fő. A következő években mindenesetre ennél sokkal nagyobb napi nézőszámokat tűzünk ki majd célul, persze először első évben ezt kell megugrani. De látjuk, hogy azok a nemzetközi helyszínek, ahol már tradíció egy MotoGP futam, óriási nézőszámokat tudnak felmutatni, tehát van ennek kultúrája, és nem csak a kapacitás a kérdés, hanem egy új helyszínt rendesen be is kell tudni vezetni. A közönségnek meg kell szoknia, meg kell szeretni, meg kell ismernie az új helyszínt. Én azt gondolom, hogy ez nekünk, mint versenypályának, illetve Magyarországnak is egy nagyon-nagyon jó lehetőség, hogy egy új réteg, egy új közeg, egy új vásárlói közönség jöjjön el ide a Balaton környékére.
Ha a magyarországi versenypályákról van szó, mindenkinek a Hungaroring jut az eszébe. Mennyire van a Balaton Park Circuit az árnyékában? Egyáltalán beszélhetünk itt versengésről?
Én azt gondolom, hogy senki nincs senkinek az árnyékába. Remek a kapcsolat és az együttműködése a Hungaroringgel, nem gondolom, hogy konkurenciaként kell tekinteni egymásra, főleg, hogy a két pálya teljesen más vevőközönséget szólít meg. Minél több jó minőségű versenypálya van a régiónkban, az autó- és motorsport annál erősebb tud itt lenni, hiszen van hely a fejlődésre. Szerintem napjainkban, amikor a közúti közlekedés és a közlekedésbiztonság egyre égetőbb és egyre fontosabb kérdés, akkor az ilyen jellegű létesítményeknek nagy létjogosultsága van. Olyan helyet biztosít az emberek számára, akár autózás, akár motorozás terén kiélhetik magukat, biztonságos keretek között próbára téve akár saját, akár járművük tudását. A két létesítmény tehát oktatási célt is szolgál, vannak terveink arra vonatkozólag, hogy fejlesszük az oktatási kapacitásunkat, ezzel kapcsolatban kurzusokat is kialakítunk majd. Visszatérve az eredeti kérdésre:
a két versenypálya inkább erősíti egymást, mint hogy rivalizálna egymással.
A MotoGP magyarországi versenyhétvégéjét augusztus 22. és 24. között rendezik meg a Balatonfőkajár melletti Balaton Park Circuiten.