Szemerey Samu az új építészeti államtitkár

hely.hu

Az építész eddig elsősorban urbanistaként volt ismert.

Újabb államtitkárokat jelentett be a kormány – olvasható a Magyar Közlöny május 24-ai számában, amiből kiderül:

az új építészeti államtitkár Szemerey Samu lett.

Az építészmérnök és városépítész „számos fejlesztési program, szakmai esemény, kutatás és kiállítás kezdeményezője, szervezője és vezetője volt Magyarországon és Európában”. Korábban ő volt az új Közlekedési Múzeum projekt építészeti vezetője, alapító tagja és szakmai vezetője a Kortárs Építészet Központnak, a DANU igazgatója. Emellett dolgozott a Design Terminálnak és a Lechner Központnak is.

A közúti közlekedésért felelős államtitkár Barna Zsolt építészmérnök, közúti biztonsági auditor, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára pedig Tárkányi Zsolt politológus, újságíró lett. A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkárává Sári Zsolt etnográfust nevezték ki, az ICOM Magyarország korábbi elnökét.

Azt már korábban megírtuk, hogy a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az egykori MOL-székházba költözik. Erről bővebben itt:

Forrás: kormany.hu

Nyitókép: Szemerey Samu, a Sportgarden kiállítás szakmai vezetője a készülő kiállításról tartott sajtótájékoztatón a margitszigeti Holdudvarban 2024. július 23-án. Koszticsák Szilárd | MTI

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat