Nem egyszerű felújítás készülhet a debreceni Nagyállomáson. A tervek szerint az egész pályaudvari térség új szerepet kaphat. A most megrendelt megvalósíthatósági tanulmány egy modern közlekedési csomópont lehetőségét vizsgálja, de építészeti szempontból legalább ilyen fontos kérdés, milyen városkapu fogadja majd a Debrecenbe érkezőket.
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium a teljes terület újragondolását készíti elő. A vasút, a villamosok, a buszok, valamint a P+R és B+R parkolók egy rendszerbe szervezése mellett a buszpályaudvar integrációját és egy lehetséges tram-train kapcsolatot is megvizsgálnak.
Nem mindegy, mi lesz az 1961-es állomással
A Nagyállomás jelenlegi épülete önmagában is jelentős építészeti örökség. Az 1961-ben átadott, Kelemen László és Sajó István nevéhez kötődő pályaudvar a magyar késő modern közlekedési építészet karakteres darabja.
Monumentális várócsarnoka, vasbeton héjszerkezetei, parabolaablakai, márványburkolatai és Domanovszky Endre sgraffitói ma is meghatározzák az épület karakterét.
A nagy kérdés ezért az lesz, hogyan nyúlnak majd ehhez az örökséghez. Megőrzik és kortárs eszközökkel értelmezik újra, vagy nagyobb léptékű átépítés következik?
A fejlesztés ráadásul nem állna meg az épület falainál. A Petőfi térrel együtt a Nagyállomás Debrecen egyik legfontosabb érkezési pontja, így egy jól sikerült beavatkozás új városi teret és erősebb kapcsolatot teremthetne a pályaudvar és a belváros között.
Valódi városközpont
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint cél az, hogy a pályaudvarok ne olyan helyek legyenek, amelyeket az emberek elkerülnek, hanem
minőségi szolgáltatásokat nyújtó, valódi városközponttá
váljanak.
A Nagyállomás fejlesztése a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv része. Vitézy közlése szerint a program jelenlegi munkaterve alapján
2035-ig mintegy 3550 milliárd forint juthat vasútfejlesztésekre, Debrecen térségében pedig több száz milliárd forintos beruházásokkal számolnak.
A most készülő tanulmány ugyanakkor még csak az első lépés. Ezt követheti a tervezés, majd a kivitelezési közbeszerzés.