Szűkös a keret, mégis költöznél? Ezekben az utcákban már egy vacsora áráért adják az ingatlan négyzetméterét

hely.hu

Békés és Bács-Kiskun uralja a listát: idén ezek voltak a legolcsóbb közterek Magyarországon.

Bizonyos szempontból meglepő eredményt hozott az ingatlan.com novemberi kimutatása, amelyben összegyűjtötték a négyzetméterre lebontott ingatlanárak alapján a 10 legolcsóbb magyar települést. Mint Balogh László szakértő cikkéből kiderül – akivel korábban a hely.hu is készített már interjút – a Békés és Bács-Kiskun vármegyei ingatlanok különösen alacsony áron keltek el a piacon a 2025-ös év során, de Pesten, sőt, közepes méretű városban is találunk jó ajánlatot – legalábbis vételár szempontjából biztosan. Fontos kiemelni, hogy az adatokat az ingatlan.com-ról lekerült hirdetések alapján állították össze.

A lista alján található Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszasüly Fő útja és a pesti Tápiószentmárton Bem utcája egyaránt 45 ezer forintos négyzetméterárat hozott, ami nem rossz, de mehetünk ennél alább is. A Bács-Kiskunban található mátételki Jókai utca ugyan még nem, de a Heves megyei kompolti Fleischmann utca, valamint a szintén Bács-Kiskun vármegyei hercegszántói Rákóczi utca már befért a 40 ezres határ alá, sőt,

négyzetméterenként 28 ezerért már egy echte városban is vásárolhattunk ingatlant,

ami a komlói Kazinczy Ferenc utcának köszönhető.

Akkor sincs ok az aggodalomra, ha még ennél is kevesebb pénzt szeretnénk költeni: irány Békés, ugyanis ebből a vármegyéből már két utca is felkerült a dobogóra. A bronzérem a kunágotai Árpád utcát illeti a maga 23 ezer forintos négyzetméterárával, azonban ez semmi a Győr-közeli Felpéc 15 ezer forintjához képest. Hihetetlen, de igaz, az aranyéremre ez sem volt elég, hiszen ezt a versenyt a Békés vármegyei Kevermesen található Szabadság utca nyerte,

ahol négyzetméterenkénti 13 ezer forintos árat regisztráltak

az ingatlan.com-ról lekerülő ingatlanok esetében.

Mint ismert, az immár 3 hónapja aktív Otthon Start Program felső négyzetméterár-határát 1,5 millió forintnál húzták meg, így a lista minden szereplője kényelmesen befér a megszabott határkeretek közé. A statisztikák azt is kimutatták, hogy például Békés vármegyében az ingatlankeresések 99%-a OSP-kompatibilis lakásra vagy házra vonatkozott.

Az ingatlan.com cikkében a top 10 legdrágább magyarországi köztér is szerepel, ezekről ITT számoltunk be.

Forrás: ingatlan.com

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat