Túlléphet mélypontján a kereskedelmi ingatlanok piaca

hely.hu

A fellendülés szakaszába léphet a szektor.

A Magyar Nemzeti Bank közzétette legfrissebb kereskedelmiingatlan-piaci jelentését. Ezzel kapcsolatban Nagy Tamás, az MNB pénzügyi rendszerelemzési igazgatója elmondta: a GDP növekedése jót fog tenni az ingatlanpiacnak is. Hozzátette: egy felmérés szerint a piac elérhette a mélypontot, és egyes szakértők szerint most már a fellendülés szakaszában vagyunk.

Az épülő irodaterek volumene emelkedett 2024 első félévében: több, a tulajdonos használatára épülő irodaház kivitelezése indult el ebben az időszakban, s köztük számos irodaház épül állami intézmények számára. A kihasználatlansági ráta ugyanakkora következő negyedévekben a 15 százalékot is elérheti.

A legtöbb fejlesztés, a volumen mintegy 80 százaléka vidéken zajlik, ami akár 25 százalékkal is bővítheti az állományt a következő években.

A kiskereskedelem tekintetében élénkülés látható és a fogyasztói bizalom is javul, a bevásárlóközpontok kihasználtsága vidéken és Budapesten is javult, de a bérleti díjakban még stagnálás tapasztalható.

A kereskedelmiingatlan-szegmensek közül a szállodaszektor teljesítménymutatói javultak, főként a külföldi vendégforgalomnak köszönhetően, de a reálbérek emelkedése mentén, éves összevetésben már a belföldi vendégéjszakák száma is emelkedett 2024 első félévben. 2024 második felében 1200 új szállodai szoba átadása várható Magyarországon.

2024 első félévében a hazai kereskedelmiingatlan-piac befektetési forgalma 180 millió eurót tett ki, ez 21 százalékkal marad el az egy évvel korábbi időszak forgalmától. A bankok ugyanakkor 2024 első félévében az egy évvel korábbi bázishoz képest 37 százalékkal több kereskedelmi ingatlannal fedezett projekthitelt folyósítottak, és az időszaki folyósítások 80 százaléka építési célú hitelhez kapcsolódott.

Forrás

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* indicates required